A felnőttek maguknak is vásárolnak játékot karácsonyra

Hírek Szigeti Hajnalka

A játékszektor jövőjét alakító egyik új irányzat az egyre növekvő kereslet a hagyományos játékok iránt. Az, hogy mi számít hagyományosnak, persze mást jelent a különböző korcsoportoknak. Van, akinek az 1970-es évek gyerekvasútja, másnak a 80-as évek Transformers-mániája ragadt be, de egyre több felnőttkorú örök gyerek vagyis “kidult” utasítja el a digitális, és fedezi fel újra a fizikai játékokat – adta hírül az Euronews.

A globális játékeladások közel 95 milliárd dollárt értek el 2020-ban, ami 2,6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 2021-ben a szektor valószínűleg ismét különösen nagy sikereket könyvelhet majd el, hiszen az eladások máris 15 százalékkal ugrottak meg az idei év első félévében.

A bevételek több mint negyedét a 19-29 éves korosztály generálja, akik önmaguknak vásárolva pörgetik fel a forgalmat.

Talán nem meglepő, hogy bizonytalan – és digitális felületekkel túlzsúfolt – időkben az emberek az ismerős dolgokra vágynak, így a hagyományosabb, megfogható és ezáltal relaxáló, kikapcsoló játékokat részesítik előnyben. Ezt erősítette meg a londoni Hamleys gigajátékbolt szenior buyere is. Jo Tomb szerint a legók felét felnőttek veszik maguknak, de hangsúlyozza, hogy a Barbie-k, a Hot Wheels vagy a családokat összehozó játékok – mint például a Scrabble – szintén népszerűek idén.

A „kidultok” trendjének erősödése jó hír az olyan óriás játékgyártóknak, mint a Mattel, amely kiugró évet zár bevétel szempontjából, az ellátási láncokat érő kihívások ellenére. Akár a mentális egészség kedvéért, akár hobbiként vásárolják őket, a márkák számára egyértelmű, hogy a fizikai játékok gyártása egyre jövedelmezőbb.

Egymilliárd dolláros Lego-beruházás Vietnámban

(Borítókép: Getty Images)

További híreink