A felelős üzleti magatartás versenyképességi tényező

Hírek Figyelő
Azokba az országokba, ahol kellő súlyt fektetnek a felelős üzleti magatartásra, szívesebben mennek a beruházók, hiszen jobban számolhatnak az egyenlő versenyfeltételekkel, hosszabb távra tudnak tervezni – hangsúlyozta Gion Gábor a Pénzügyminisztérium, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi konferenciáján. A pénzügyekért felelős államtitkár hozzátette: a felelős magatartás a vállalatok számára is megtérül, az etikus magatartás vonzerőt jelent a fogyasztók számára, ezért mindenképpen versenyképességi tényezőnek tekinthető.

Változó világunkban a társadalmi és környezeti problémák felértékelik azon vállalatok szerepét, amelyek számára a profittermelés nem zárja ki a felelős magatartást és az értékteremtést – emelte ki Gion Gábor. Mint fogalmazott: a felelős vállalatok hozzájárulnak a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez, mindezt önkéntesen teszik, mert úgy ítélik meg, hogy hosszútávon ez a magatartás megtérül – tette hozzá az államtitkár,

aki kiemelten fontosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmények is egyre komolyabban vegyék a felelősség kérdését.

Az OECD a felelős üzleti magatartás ösztönzése érdekében 1976-ban alkotta meg a multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelveit, amelyek új, nem jogi eszközt jelentettek és jelentenek az etikai elvárások érvényesülésének előmozdítására. Az Irányelvekhez csatlakozott országok kormányai – az OECD 36 tagállama mellett 12 ország – vállalják, hogy a megfogalmazott ajánlásokat közvetítik az országaikban tevékenykedő vagy onnan származó multinacionális vállalatok felé. Magyarországon a Pénzügyminisztérium vezetésével működő OECD Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont aktív szerepet vállal ezen célok megvalósításában, amit ez a konferencia is jól mutat.

A mai budapesti rendezvényt közel 100 résztvevő jelenlétében Gion Gábor és Christine Kaufmann, az OECD Felelős Üzleti Magatartás Munkacsoport elnöke nyitotta meg, a nap folyamán előadást tart Bodó Sándor, az Információs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, valamint Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.

.

Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink