A Feden a világ szeme 

Hírek D. GY.
Két napos ülése után magyar idő szerint szerda este 7-kor nyilatkozik az amerikai jegybank, a várakozások szerint márciusban kamatemelés jöhet. 

A piaci várakozások szerint a Fed az inflációra fókuszál, egyelőre figyelmen kívül hagyja az olyan tényezőket, mint például a koronavírus, a piaci volatilitás veszélyei, vagy annak a geopolitikai kockázata, hogy Oroszország inváziót hajt végre Ukrajnában.

Az USA-ban az infláció tavaly novemberben 6,8 százalékra szökött fel az októberi 6,2 százalék után.

A munkanélküliségi ráta ezzel szemben nagyon alacsony, mindössze 3,9 százalék. A várakozások szerint a Fed megnyilatkozik abban is, hogy miként építi le a gazdaságélénkítő kötvényvásárlási program során mérlegében felgyűlt masszív állampapír és jelzálog kötvény állományt.

A kétnapos ülést követően nem terveztek új makropályát, előrejelzéseket publikálni, így Jay Powell Fed elnökön múlik, hogy nyilatkozataival milyen irányba befolyásolja a befektetőket, akik az inflációs félelmektől hajtva részvényeik eladásába és kötvényvásárlásokba kezdtek.

A legnagyobb amerikai vállalatok részvényeinek árfolyamalakulását mutató S&P 500 index az idén 8 százalékkal csökkent, ezzel párhuzamosan a kötvényhozamok emelkedtek. A Fed előtt nagyon kényes egyensúlyozási időszak áll: kordában kell tartania az inflációt úgy, hogy kamatemeléseivel ne fojtsa meg a gazdasági növekedést.

A jegybank korábban azt kommunikálta, hogy elfogadhatónak tartja, ha a fogyasztói árak növekedési üteme átmenetileg meghaladja 2 százalékos célját, a fókuszban a teljes foglalkoztatottság elérése áll.

Ezt követően azonban látványosan emelkedett az infláció és csökkent a munkanélküliség, gyorsabban és tartósabban emelkedtek az árak, mint ahogy a jegybank várta. Hét százalékot megközelítő inflációra az 1980-as évek eleje óta nem volt példa az USA-ban. Ennek letörése a Fehér Ház számára elsődleges prioritás, hiszen a közelgő időközi választásokon Joe Biden és a demokraták számára politikai kockázatot jelent.

Az áremelkedés mögött a belső kereslet megugrásán túl a kínálati oldalon jelentkező sokkok is állnak. A koronavírus járvány miatt Kína több megapoliszában korlátozásokat rendeltek el, ezek nyomán sérünek a beszállítói láncok, az amerikai gyártók alapanyag hiánnyal kénytelenek szembesülni. Geopolitikai kockázatot jelent az Oroszország és Ukrajna közötti egyre élesebb feszültség, egy esetleges orosz invázió, valamint az erre adott nyugati válasz veszélye. Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása elsősorban az energiaárakra hatna, még jobban felhajtva a kőolaj és a földgáz árát.

 

Címlapkép: Daniel SLIM / AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink