A Duna új dokumentumfilmben mutatja be a szíriai szörnyűségeket

Hírek
A Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat, amelynek harmadik, Szíriáról szóló része május 21-én, pünkösdhétfőn este lesz látható a Duna Televízión - írja a hirado.hu.

Siklósi Beatrix, az MTVA Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: a helyi püspökök és a pátriárka biztosította az utat a dokumentumfilm készítői számára.

A dokumentumfilm célja Siklósi szerint, hogy megpróbálja visszaadni a Szíriában lévő drámát és hangulatot. Az ott jellemző valós tragédiák megdöbbentőek lehetnek az európai ember számára – tette hozzá.

Szíriában hetedik éve dúl a háború, a helyi keresztények, elmondásuk szerint, csupán hűségből maradtak az országban. „Hűségesek vagyunk a bibliai földhöz, ide teremtett Isten, nekünk itt van dolgunk, és tűzön-vízen át védeni kell ezt a földet, valamint a keresztény hitet” – fogalmazott Siklósi Beatrix a Szíriában élő keresztények elmondásaira hivatkozva.

Hiába biztonságosabb az élet máshol, sokan visszatérnek Szíriába, mert ott érzik magukat otthon, minden veszély ellenére – tette hozzá.

Az ott élő emberek szenvednek az embargótól, nem kapnak kellő mennyiségű gyógyszert ahhoz, hogy ellássák a beteg embereket. A világ nyugati felének végig kellene gondolnia, mit tesz Szíriában – vélekedett az MTVA munkatársa.

A dokumentumfilm-sorozat Szíriáról szóló része május 21-én, pünkösdhétfőn este lesz látható a Duna Televízión.

Borítófotó: hirado.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink