A dolgozók harmada munkahelyet váltana

Hírek figyelo.hu

A globális koronavírus-járvány következtében a munkavállalók 35 százaléka fontolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban, derül ki a Kaspersky „Securing the Future of Work”, azaz a Munka jövőjének biztosítása című jelentéséből. A karrierváltás válaszadók által említett két legfőbb mozgatórugója az adott körülmények között teljesen természetes és érthető is:

az egyik a magasabb fizetésre való törekvés (49 százalék), a másik pedig a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly kialakítása (41 százalék).

A munkaerőpiaci bizonytalanságok ellenére az embereknek most is megvannak a maguk ambíciói. Bár szinte minden második válaszadó a jelenlegi pozíciójában szeretne maradni (48 százalék), sok munkavállaló bátran újrakonfigurálja a munkanapját, hogy az jobban illeszkedjen a magánéletébe. A lezárások és a távmunka közepette arra is több idejük jutott, hogy elgondolkozzanak további karrierjükről, továbbképezzék magukat, vagy valami újat tanuljanak.

Bármelyik irányt is választották, a legnagyobb motivációs erő egy új munkakör kipróbálására a jobb fizetés volt (49 százalék). A második leggyakoribb ok a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly megteremtése volt, ez a válaszadók 41 százalékát motiválta. A világjárvány rávilágított, hogy milyen jó is több időt tölteni otthon a családdal, valamint a minket érdeklő dolgokkal és hobbikkal foglalkozni. A munkavállalók feltehetően azt szeretnék, ha ez a lehetőség továbbra is nyitva maradna.

A fizetés és a személyes kényelem után a válaszadók által említett harmadik leggyakoribb ok az érdemi és tartalmasabb munkakör keresése volt (35 százalék). Lehetséges, hogy a 2020-as év eseményei miatt az emberek újragondolták jelenlegi munkájukat, felismerték az idő értékét és azt, hogy mire szeretnék azt fordítani.

„A vágyaik és lehetőségeik újragondolásával az emberek új munkavégzési környezetet fognak kialakítani. Akár munkahelyet váltanak, akár maradnak a jelenlegi munkakörükben, mindenképpen arra fognak törekedni, hogy megőrizzék a távmunka és a kényelmesebb körülmények nyújtotta előnyöket. De ennek eléréséhez a munkavállalóknak megfelelő hozzáállást kell tanúsítaniuk, meg kell tanulniuk rugalmasnak lenni és okosabban dolgozni.

És természetesen nekik kell kialakítaniuk a munkakörnyezetüket, és felelősséget kell vállalniuk annak megbízhatóságáért és biztonságosságáért. Végül is, ez akár még versenyelőnyt is jelenthet a munkáltatók szemében”

– fejtette ki Szergej Martsynkyan, a Kaspersky B2B Termékmarketing részlegének vezetője.

Aki szeretné felfedezni, hogy milyen lesz a munkavégzés a jövőben, és hogy illeszkednek majd bele ebbe az emberek, annak a Kaspersky azt javasolja, hogy játsszon a cég új kaland-videójátékával, amelynek a címe: „Own Your Future”. A játék egy munkanapon viszi végig a játékosokat, és közben bemutatja azokat a szokásokat és döntéseket, amelyek segítségével a munkavállalók a kezükbe vehetik a saját jövőjüket.

(Borítókép: Szelektív palackgyűjtésre kihelyezett köztéri tárolókat tisztít meg nagynyomású vízsugárral egy szakember a főváros XII. kerületében a Hűvösvölgyi úton. (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink