A dél-koreaiak továbbra is kedvelik Budapestet

Hírek
Budapest változatlanul kedvelt a dél-koreai, illetve ázsiai turisták körében, a szállodák tapasztalata alapján a tragikus dunai hajóbalesetet követő kezdeti megtorpanás után folyamatosan érkeznek a koreai vendégek, bár a hajós városnéző túrákra szóló foglalásaikat nagy számban törlik –mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Flesch Tamás a lap szerdai számában kifejtette: hivatalos statisztikák ugyan még nem állnak rendelkezésre a májusi-júniusi időszakról, azonban úgy tűnik, hogy csupán közvetlenül a Hableány sétahajó balesete utáni napokban torpant meg az ázsiai küldőország lendülete, ahonnan az elmúlt időszakban éves viszonylatban 43 százalékkal nőtt a Magyarországra utazó turisták száma. A baleset utáni napokban elenyésző számban érkeztek lemondások a budapesti szobafoglalásokra, mostanra ez viszont egyáltalán nem jellemző.

Véleménye szerint azt ugyanakkor nem lehet megjósolni, hogy a tragikus események, ha enyhén is, de mennyiben fékezhetik a dél-koreai küldőpiac növekedését 2019-ben. Ennek eddig elenyésző hatásait érzékelték a magyar szolgáltatók. Hozzátette, hogy a dunai hajós városnéző utazások piacát várhatóan nem rázza meg mélyen a dél-koreai turisták elmaradása erre a szezonra, mert más országok utazói továbbra is megtöltik a kirándulóhajókat.

A szállodaszövetség elnöke a nyári szezonra érkezett előfoglalások alapján arra számít, hogy az idén is rekordév lehet a turizmusban. Budapestre a szállodák vendégeinek nyolcvan százaléka Európából érkezik, de a jövőben egyre meghatározóbb ázsiai beutazó turizmus is ígéretes bővülést mutat – jegyezte meg.

 

Borítókép: Jean Chung, Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink