A CIA informátora lehetett Kim Dzsong Un meggyilkolt féltestvére

Hírek
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában - értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.

A tekintélyes amerikai újság azt írja hétfőn megjelent számában egy meg nem nevezett személyre hivatkozva, akinek tudomása van minderről, hogy Kim Dzsong Nam és a CIA között "volt kapcsolat", de sok részlet erről nem ismert.

"Több korábbi amerikai illetékes azt mondta, valószínűtlen, hogy a féltestvér, aki éveken át Észak-Koreán kívül élt, és akinek nem volt ismert hatalmi bázisa Phenjanban, tudott volna részletekkel szolgálni a titkolózó ország belső működéséről" – írja a lap, amely szerint ugyanezek az illetékesek mondták azt, hogy Kim Dzsong Namnak szinte bizonyosan voltak kapcsolatai más államok, különösen Kína titkosszolgálatával is.

Az újság azt írja, hogy Kim Dzsong Nam 2017 februárjában – amikor megölték – azért utazott Malajziába, hogy találkozzon a CIA-beli kapcsolattartójával, de feltehetően nem ez volt útjának egyetlen célja.

A CIA egyelőre nem reagált a lapban megjelent értesülésekre.

A 45 éves Kim Dzsong Namot 2017 februárjában gyilkolták meg Kuala Lumpur zsúfolt repülőterén úgy, hogy arcára VX idegmérget kentek. A korábban megvádolt két elkövető – az indonéziai Siti Aisyaho és a vietnami Doan Thi Huong – azt vallotta, úgy tudták, hogy ártalmatlan, rejtett kamerás felvételben vesznek részt. Az ügyészség mindkettejük ellen visszavonta a gyilkosság vádját, és mindkettejüket már szabadon engedték. Az ügy ezzel gyakorlatilag lezárult, mivel az észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolásával kapcsolatban megnevezett négy észak-koreai állampolgár nincs őrizetben. Ők még a gyilkosság napján elhagyták Malajziát.

Kuala Lumpur hivatalosan nem írta a phenjani rezsim számlájára a merénylet elkövetését, és világossá tette, hogy nem akarja az esetet politikai síkra terelni.

Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong Il néhai diktátor legidősebb fia régóta száműzetésben élt, és többször bírálta az észak-koreai rezsimet.

Borítókép: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink