A CIA információ szerint az Iszlám Állam merényletre készül az USA-ban

Hírek
Úgy látszik, valóban csak részsiker, hogy a közel-keleti terrorállam folyamatosan zsugorodik. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen. Emellett arra is számíthatunk, hogy az IÁ-t hiába győzik le egyszer, szinte biztos, hogy lesznek utódai.

Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet washingtoni rendezvényén kifejtette: bár az Iszlám Állam terroristáit kiűzték a szíriai Rakka városából, a terrorszervezet változatlanul "óriási fenyegetést" jelent – írja az MTI.

A CIA-direktor elmondta, a világban mindenütt ott vannak a terroristák, akik a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült Államokra. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a repülőtereken már hozott speciális intézkedéseket, amelyek kiszűrhetik "a kereskedelmi járatokon érzékelhető fenyegetést". Erről beszélt szerdán az Egyesült Államok londoni nagykövetségén Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója is, aki szerint a terroristák repülőgép-eltérítésre készülnek, s erről az amerikai hírszerzésnek vannak is információi.

A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo – Rakkára utalva, ahol a  terroristák kikiáltották kalifátusukat – kifejtette, hogy "a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak részben", mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más terrorszervezetté. "Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám Államnak nem lesznek utódjai" – hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind Délkelet-Ázsiában.

A dolgok állása szerint, hosszú, nagyon hosszú hadakozásra kell berendezkednie a nyugati civilizációnak, az iszlamista ideológiával szemben.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink