Budapesten találkozunk, ahova Tomcsányi Árpád hetente egyszer jön nem boros, hanem „civil” munkája miatt. Mivel a magyar szak után, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen televíziós műsorkészítőként diplomázott, jelenleg is végez digitális tartalomgyártói munkát egy informatikai cégnek.
Miért van szüksége egy somlói borásznak egy budapesti kommunikációs állásra?
Tomcsányi Árpád: Gazdaságilag és szellemileg is hiszek a több lábon állásában. Egyrészt értéknek tartom, ha háromgyerekes apaként nem csak egy helyről számíthatok bevételre, így nem vagyok kiszolgáltatott. Másrészt, ha másfél napig videókat vágok, utána nagyon jó érzés kimenni a levegőre, fizikai munkát végezni, és fordítva. Sokszor a filmekhez szükséges kreatív ötleteim a meditatív jellegű szőlőmunka közben jönnek. Sajnos a hagyományos fizikai tevékenység elértéktelenedett, és ha nyolc-tíz órát ülünk egy irodában, utána inkább az edzőterembe megyünk mozogni. Én ezt megspórolom.
Két munkahellyel nem érzi azt, hogy egyiknek sem tudja magát százszázalékosan átadni?
Az egész életem arról szól, hogy próbálok a feladatok között fontossági sorrendet állítani. De azt gondolom, hogy hosszú távon harmóniában kell lennem önmagammal, és ehhez szükséges mindkét énemet vállalnom. A borászatban egyébként van segítségem, például a metszést a három hektáron teljesen egyedül csinálom, de a hajtásválogatást már nem. Pont azért elégszem meg ezzel a területnagysággal, hogy többféle feladat is beleférjen az időmbe, és ne unjak bele egyikbe sem.
Mit tud a Somló, amiért egy fiatal házaspár feladata a fővárosi életét, és oda költözött?
A hegyhez közeledve már messziről érzékelhető a különlegessége: a síkságból kiemelkedik egy vulkáni kúp, rajta a szőlők, a házikók – szinte mesebeli. A borokban pedig érezhető egy nagyon erős sósság, amit a vulkanikus talajban élő organizmusoknak köszönhetünk. Gyerekként rajongtam az indiános, cowboyos filmekért, seprűnyélen vágtattam körbe a kis budai lakásunk szobáit. A természet és a szabadság később is fontos szerepet töltött be az életemben, de azt sosem mertem remélni, hogy vidékre költözök. A szüleim orvosok, és mindig szerettek volna a tudáson kívül valami kézzelfoghatót is továbbadni nekünk. Amikor édesapám elhatározta, hogy vesz egy kis szőlőt és hozzá egy nyaralót, betoppant egy betege, aki somlói borász volt, így került a családunk erre a vidékre.
Hogy fogadták önöket a helyiek?
Ez máig kérdés. Eleinte a családi birtokon éltünk, de amikor elhatároztuk a feleségemmel, hogy ez lesz az otthonunk, akkor nem a közeli falvakban, hanem fent a hegyen vettünk egy százötven éves présházat. Ezt rengeteg munkával felújítottuk, és tavaly, a kislányunk születése előtt egy héttel beköltöztünk.
A hegyen most is csak néhány család lakik – nem véletlenül, hiszen itt nincs sem víz, sem gáz. Mi az esővizet gyűjtjük, tisztítjuk és használjuk mosáshoz, fürdéshez, mosogatáshoz.
Ezzel kell gazdálkodnunk, ezáltal megtaníthatjuk a gyerekeknek, hogy a víz érték. Az ivóvizet pedig a Séd-forrásból hozzuk, fantasztikus íze van. Ha ezt iszod két hónapig, a budapesti – egyébként jó minőségűnek tartott vizet – kiheréltnek, kezeltnek érzed. Van pár közösség, amelyeknek aktív tagjai vagyunk, de a helyiek közül csak néhány családdal van szoros kapcsolatunk. Tavasztól viszonylag sokan jönnek hozzánk kóstolni, tehát nem vagyunk magányosak. Akik nyitottak a borainkra, azok jellemzően az általunk képviselt értékeket is fontosnak tartják. Én nem szeretek analitikáról, savszerkezetről, maradék cukorról és aromákról beszélni, a borkóstolókon inkább magunkból osztunk meg egy-egy szeletet, attól függően, kit mi érdekel. Mesélünk az örömeinkről, a nehézségeinkről, a szőlőmunkákról, gazdálkodásról és arról, hogy milyen csodálatos világban élünk. De annak is örülünk, ha a vendégeink is megosztják azokat a gondolatokat, amelyek őket foglalkoztatják.
Ahogy a borról gondolkodnak, az újdonságnak számít itthon?
Nem, százötven évvel ezelőtt pontosan így készítették a borokat. A szőlőben nem volt gyomirtó, rovarirtó, felszívódó vegyszerek, és a boroknál sem használtak csodaszereket.
Egyre többen vagyunk, akik érezzük, hogy ebben a gyors változásban – amely az elmúlt ötven évet jellemzi – valamit elvesztettünk.
Talán azt, hogy már nem vagyunk képesek megfigyelni a természetet. Ipari gondolkozással és technológiával akarunk az ellenőrzésünk alá vonni minden négyzetmétert, miközben képtelenek vagyunk megérteni, hogy a szőlő, a természet és a környezetünk mit szeretne. Az indulásnál, 2016-ban az organikus földművelés mellett tettük le a voksunkat, egy évvel később kezdtünk biodinamikus gazdálkodást folytatni, azaz már nemcsak arra figyelünk, hogy bizonyos szereket ne használjunk, vagy ne mérgezzük a talajt, hanem arra is, hogy gyógyítsuk. Rengeteg inspirációt kapunk ettől, de még így is nagyon sok tanulás és munka áll előttünk. Meg kell tanulnunk úgy gondolkozni a földről, hogy az egy élő, bonyolult szerkezet, amely mindennek az alapja. Natúr borokat öt éve készítünk, ez azt jelenti, hogy a borokhoz sem teszünk élesztőt, tápsót, cukrot, savat, ként, nem szűrünk, nem derítünk, nem technológiai módszerekkel akarjuk elkészíteni.
Ha a vg.hu-ra kattintanak, még erről olvashatnak:
Hogy jutott el a natúr borokig, hiszen az első szürete előtti éjszakán még YouTube-videókról tanulta a technikát?
Hogy válik láthatóvá nemzetközi borbárokból egy kis somlói borászat?
A mezőgazdasági pályázatokkal tudnak élni?
Magyarországon ezerrel pörög a gasztronómia, a 2022-es Michelin-értékeléscunami is ezt mutatta. Ez miként csapódik le önöknél?
Fotók: Tomcsányi Családi Birtok, Széll Bálint, Lang Nándor
