A béke lesz a magyar uniós elnökség fő célkitűzése

Hírek magyarnemzet.hu
A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja – erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök a másik fontos célkitűzésnek a versenyképesség erősítését nevezte – közölte a Magyar Nemzet.

A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja – erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök a másik fontos célkitűzésnek a versenyképesség erősítését nevezte.

Belgiumtól vette át a stafétát Magyarország

Orbán Viktor miniszterelnök a megbízott belga miniszterelnöktől vette át a soros elnökséget. – Az elnökséget most vesszük át, de az együttműködésünk három ország együttműködéseként korábban megkezdődött. A spanyolok, belgák és mi, így következünk egymás után. Egymástól vesszük át a munkát is, meg a dossziékat is, ezért mondhatom, hogy a belga miniszterelnök jó munkát végzett, kár, hogy elvesztette a választásokat, de ez egy ilyen szakma, ha az emberek nem bíznak a vezetőjükben, akkor ennek ez a vége – fogalmazott Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában.

Mint mondta, az ő helyzete teljesen más. 45 százalékos választási eredményt kaptunk, ez Európában a legmagasabb, és rávertünk a másodikra vagy 15 százalékot, legyőztük a régi és új ellenzéket egyszerre, tehát joggal érezzük úgy, hogy a kormány iránti bizalom megerősítést kapott, és ezzel az erőforrással, lendülettel és biztonságérzettel kezdhetünk bele az elnökségi munkába – emelte ki.

Ezerötszáz munkacsoportülés

Orbán Viktor elmondta, a magyar elnökség alatt „1500 munkacsoportülést fogunk tartani, 230 elnökségi rendezvényünk lesz, 37 magas szintű tanácskozás, az európai 27 miniszterelnök csúcstalálkozója Budapesten lesz. Van egy Európai Politikai Közösség nevű szervezet, abban 47 európai miniszterelnök és államfő van, ők is Budapestre jönnek majd. 260 emberünk dolgozik most Brüsszelben, ezer ember dolgozik Budapesten az elnökségi munkában, és van 120 jogalkotási dosszié, amit előre kell tolni, előre kell vinni. Ez a munka, ami ránk vár”.

Orbán Viktor megjegyezte, most még optimistább, mint a választás után. „Mert az optimizmusomra a választás után az adott okot, hogy egész Európában az emberek a változásra szavaztak. 27 országról beszélünk, és ebből a 27 országból 20 országban olyan pártok győztek, akik azt mondták, hogy elég. Brüsszelben a dolgok nem mehetnek így tovább, meg kell változtatni. Ezért bukott meg a belga miniszterelnök, ezért bukott meg a francia kormány, Németországban is rezeg a léc, tehát az optimizmusunk első forrása, hogy az emberek változást akarnak” – fogalmazott.

A brüsszeli bürokraták nem akarnak változást

Hozzátette ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ezt másképp gondolják, ők nem akarnak változást. Kiemelte: „De ez tovább növeli az optimizmusunkat, mert még inkább nyilvánvalóvá válik az a tény, hogy változtatni kell. És minél nyilvánvalóbb a tény, annál inkább be fog következni a változás, ezért el is indítottunk egy újabb európai képviselőcsoportot, ami hihetetlen tempóban nő, nagyon gyorsan mi leszünk a harmadik, aztán meg majd a második legnagyobb képviselőcsoport itt, Brüsszelben.”

Mint mondta, ennek „egész egyszerűen az az oka, hogy az elégedetlenséget nem tudta befogadni Brüsszel, nem alkalmazkodott hozzá, nem hallgatott az emberekre, hanem visszautasította az emberek döntését, kötöttek egy hatalmi paktumot, aminek csak az a célja, hogy még öt évig ők uralják itt Brüsszelben a politikai pozíciókat, de ez nem fog menni, mert az emberekkel szemben nem lehet kormányozni”.

„Ez bennünket, akik változást akarnak, még inkább megerősít, fölemel, megnöveli az erőnket, és ezt a változást mi itt el fogjuk érni. Ha nem két hét alatt, akkor majd két hónap alatt ez meglesz” – jelentette ki.

Manfred Weber katasztrófa lett volna

Annak kapcsán, hogy öt évvel ezelőtt Magyarország még támogatta Ursula von der Leyen jelölését az Európai Bizottság elnökének, most pedig nem, Orbán Viktor emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt Manfred Webert jelölte az Európai Néppárt a bizottság elnökének.

„Ez Magyarország számára katasztrófa lett volna. Ursula von der Leyen elnökösködése se vonul be aranybetűkkel a magyar történelemkönyvbe, de amit Manfred Weber művelt volna, aki közismerten egy magyarellenes, kifejezetten hungarofób ember, az sokkal rosszabb lett volna. Tehát őt meg kellett mindenképpen akadályoznunk, hogy a bizottság elnökévé váljon” – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette, Manfred Webernek volt egy emlékezetes mondata, ami erre okot adott nekünk, azt mondta, hogy ő nem akar a magyarok szavazatával a bizottság elnöke lenni.

„Nem a magyar kormányéval, nem az enyémmel, a magyar emberek szavazatával nem akart. Az egész országot támadta meg, ilyen nincs. Lehet megsérteni a miniszterelnököt, az se szép dolog, meg a tárgyalópartnert, az se szép, de belefér. De egy országot nem lehet sértegetni, nem lehet lekezelni. Egy ország ki fog állni magáért, és én ki is álltam Magyarországért, és Weber elnök úr kérésére meghallgatásra talált, nem is lett a bizottság elnöke” – tette hozzá Orbán Viktor, és megjegyezte, Ursula von der Leyent ebben a helyzetben jobb jelöltnek találtuk.

„Ezt most is így gondolom, függetlenül attól, hogy az elnök asszony teljesítménye az elmúlt öt évben, különösen a háború és a migráció ügyében, meg talán a zöld átmenetet, a Green Dealnek ügyében is meglehetősen szerény” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy „ezért szeretnénk egy jobb képességű, alkalmasabb vezetőt találni a bizottság élére, ezért nem tudtam őt támogatni”.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink