A 444 fogott egy álhírt, és még nagyobbat gyártott belőle

Hírek
A Washington Post lelőtte, a 444 Magyarországra vitte, az olvasó mind megette. Álhírgyártás a világjobbítók tollából.      

Már a Washington Post cikke is egy óriási hangulatkeltés volt, miszerint a Trump-adminisztráció több kifejezést is betiltott az amerikai járványügyi hivatal (Center for Disease Control and Prevention, röviden CDC) számára. A hír szerint a CDC ezentúl nem használhat hivatalos dokumentumokban olyan kifejezéseket, mint: “sebezhető”; “sokféleség”; “transznemű”; “magzat”; “tudományosan alátámasztott”. Több se kellett 444-nek, gyorsan átvették a Post cikkét és még náluk is trehányabbul a magyar olvasók elé tárták az ügyet.

Egyrészt az amerikai újság legalább még vette arra a fáradságot, hogy idézte a CDC szóvivőjét, aki úgy fogalmaztott, hogy a hivatal “továbbra is a rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékokat fogja használni az összes amerikai egészségének javítása érdekében”. Nos a 444 ezzel az infóval már nem akarta olvasóit megzavarni. Igaz, a Washington Post is kihagyta az idézetnek azt a részét, amelyből egyértelműen kiderül, hogy egyrészt nem az összes hivatalos dokumentumról, csak a költségvetési beszámolókról van szó, ráadásul a “betiltás” sem a legjobb szó. Annál is inkább, mert amennyiben az ember figyelmesen elolvassa a Washington Post cikkét, abból kiderül, hogy semmilyen jogszabályokban való betiltásról nincs szó. Annyi történt, hogy egy meetingen szóban informálták a CDC elemzőit, mely szavak nem indokoltak egy költségvetési jelentésben, ahogy azt a dangerous.com is kiszúrta. Persze a 444 ezeket a részleteket már rutinosan ki is felejtette saját szemléjéből.

Ahogy valószínűleg azzal a fejleménnyel sem fogják frissíteni a cikküket, hogy Brenda Fitzgerald, a hivatal igazgatója tegnap kereken leírta a twitteren: “nincsenek betiltott szavak a CDC-nél”.

A szavak betiltásáról, a köz- és tudományos beszéd szókincsébe való erőszakos beavatkozásról meg annyit, hogy Amerikában és szerte a világon a jobboldal áll a szólásszabadság oldalán. Kétségkívül mindezekkel együtt különös a történet, de az erőszakos nyelvi szabályozások terén három emberöltő is kevés lenne, hogy a konzervatívok utolérjék a liberálszocialistaprogresszíveket.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink