9 alkalommal kel életre Yoko Ono-performansz Budapesten

Hírek Sz. H.
Yoko Ono, a legismertebb kortárs japán képzőművész és zenész, John Lennon felesége, akinek 30 fontos műve még soha nem szerepelt egyszerre magyarországi tárlaton. Most vasárnap A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono címmel nyílik kamarakiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A februárban a 90-ik életévét betöltő világhírű performansz- és kortárs művész tárlatán interaktív és performatív művek, valamint festmények, szobrok és rövidfilmek lesznek láthatók. Kevesen tudják, hogy Yoko Ono 1933. február 18-án született Tokióban, híres szamurájok leszármazottjaként. Arisztokrata származásának köszönhetően a középiskolában egy osztályba járhatott Akihitóval, a későbbi japán császárral. Harminchárom zenei nagylemezt adott ki, több mint hatvan filmet készített, számos könyvet írt, életművének legjelentősebb része a képzőművészethez kapcsolódik.

Ötvenkét évvel ezelőtt New Yorkban jelentetett meg szórólapokat War is over! If you want it (Háborúnak vége, ha te is akarod) felirattal. A Yoko Ono kezdeményezésére indult projekthez később csatlakozott John Lennon is, akkor a vietnámi háború ellen tiltakoztak – emlékeztetett a sajtótájékoztatón Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a békeaktivista megnyilvánulás ismét aktuálissá vált az ukrajnai háború miatt. L. Simon László főigazgató közölte, hogy a Yoko Ono-kiállításból befolyó összeget az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítják.

 

A híres fehér sakk-készlet (Kép: Getty)

 

Mit láthatunk?

A budapesti Yoko Ono-tárlaton az alkotó több mint 30 fontos alkotása lesz látható, ennyi műve még soha nem szerepelt együtt Magyarországon kiállításon.
Például az épület előcsarnokában állítják fel a Kívánságfa a békéért elnevezésű installációt, amelyre az ukrajnai béke eléréséhez szükséges kívánságokat, üzeneteket helyezhetnek majd el a látogatók. A fára felakasztott üzenetek a kiállítás után Izlandra kerülnek, a Képzeld el a békét! torony tövébe, a Kollafjördur-öbölben lévő Videy-szigeten – mondta Gulyás Gábor.

Yoko Ono huszonegy fehér sakk-készletet készített, az első New Yorkban, a MoMA-ban (Modern Művészeti Múzeum) szerepel kiállításon, a budapesti tárlaton két sakk-készlet mutatkozik be Játssz bizalommal! címmel, az egyik a Ludwig Múzeum gyűjteményéből.

A Levágott darab című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, később New Yorkban és jónéhány nyugati nagyvárosban. Az eredeti performanszban Yoko Ono ruhájából vághatott le egy darabot a közönség, az elmúlt két évtizedben már több olyan előadása volt, amelyben nem a japán művész szerepelt. A fővárosi tárlaton kilenc alkalommal lesz látható az előadás, első alkalommal Trill Zsolt színész részvételével, az utolsó alkalmon, február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon zenész vesz részt rajta.

Nyitókép: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink