2025-re megépül Európa egyik legnagyobb akkumulátor gyára

Hírek Dombi Margit
Több mint 220 hektár fejlesztési terület megvásárlásáról írtak alá kötelező kötőerejű megállapodást ma Debrecen város és a világ akkumulátor piacának 32 százalékát magáénak tudó rendelkező CATL Contemporary Amperex Technology Co. Limited képviselői. A szerződéssel hivatalosan is kezdetét veheti Magyarország valaha volt legnagyobb zöldmezős beruházása.

Robin Zeng CATL elnök-vezérigazgatója az aláírási ceremóniára küldött videóüzenetében bejelentette, a debreceni gyárban zöld energiaforrásokat kívánnak felhasználni, és magyar partnerekkel közösen tervezik egy napenergia rendszer fejlesztését is. Azt is elmondta, hogy a kínai Ybinben felépítették a világ első karbonsemleges gyárát, és az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítani kívánják Debrecenben is. Arról beszélt, hogy Debrecenben remek az üzleti környezetre és jól képzett munkaerőre találnak, és reményeik szerint debreceni beruházásuk tovább erősíti európai partner kapcsolataikat.

A beruházást amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint 2,5 éves tárgyalássorozat eredményeként erős nemzetközi versenyben sikerült elnyernie Magyarországnak, illetve, Debrecennek, augusztus 12-én jelentette be a nyilvánosságnak Robin Zeng, a cég alapító elnöke és a magyar kormány képviselője. A beruházás során háromezer milliárd forintos befektetéssel egy 100 gigawatt/óra teljesítményű elektromos akkumulátorgyár épül meg a város Déli Gazdasági Övezetében. A gyár a tervek szerint 2025 elején kezdi meg a termelést.

A Kormány ehhez a beruházáshoz is a pénzügyi támogatást nyújt, ez a versenynek egy komoly eleme, minden versenyző ország kínált ilyen támogatást. Ahogy minden esetben, most is nyilvánosságra fogjuk hozni ennek mértékét amint az Európai Bizottságnál meginduló ratifikációs folyamatot sikerrel zárjuk le közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A keleti beruházók egyre jelentősebb térnyerése kapcsán arra kívánok emlékeztetni, 12 éve elindítottuk a Keleti Nyitás Stratégiáját – talán emlékeznek rá, hogy mennyit támadtak és mennyit támadnak minket emiatt – mi azonban itt Magyarországon világossá tettük, hogy nem vagyunk hajlandóak diszkriminációt alkalmazni nemzeti alapon az ide beruházni kívánó vállalatok között. Világossá tettük, hogy mondvacsinált okok miatt mi egyetlen nemzet vállalatait sem vagyunk hajlandóak kitiltani Magyarországról. A kölcsönös tisztelet alapjára helyeztük a külpolitikánk egészét, és kapcsolatainkat a tőlünk keletre eső világgal. Nagyra értékeljük azt a tényt, hogy a kínai vállalatok a legmodernebb technológiát honosították meg Magyarországon, elismerjük és értékeljük, hogy a kínai vállalatok kifejezetten magas bérszínvonalú munkahelyeket hoznak Magyarországra. Tisztában vagyunk azzal, hogy miközben mi itt ünnepünk, azok, akik minket a keleti kapcsolatokért szoktak támadni, most irigykednek. Van is okuk rá, nekünk pedig, van okunk ünnepelni, hiszen, a világ legnagyobb elektromos akkumulátor gyártó vállalata úgy döntött, hogy új és hatalmas gyárát Magyarországon, debrecenben építi fel.

A debreceni aláírási ceremónián Szijjártó Péter a beruházás nagyságrendjére utalva úgy fogalmazott: „ A mai napon Debrecenben történelmet írtunk.” Kiemelte, a CATL fejlesztése a Magyarországon valaha volt legnagyobb beruházás, értéke eléri az eddig Magyarországon valaha volt hét legnagyobb beruházás együttes értékét. Mindemellett Európa elmúlt tíz évében az öt legnagyobb beruházás egyikeként Európa valaha volt legnagyobb elektromos akkumulátor gyártáshoz kapcsolódó beruházása. – Eddig a 9 kínai mellett egy németországi gyárban termelt a CATL. Mi leszünk a harmadik ország a világon, ahol ez a cég megjelenik. A debreceni gyárban kilencezer új munkahely létesül, ám ezt a számot jelentősen emelheti a beszállító-, és szolgáltató vállalkozásoknál létrejövő munkahelyek.

Ez a beruházás nagyban segít Magyarországnak abban, hogy ebből a háborúval összefüggésben kialakult válságból is erősebben jöjjünk ki, mint ahogyan bele érkeztünk. Ez azért reális célkitűzés, mert az eddigi válságok esetében is így történt, és minden esetben annak köszönhettük, hogy a beruházásokra koncentrált az állami-kormányzati forrásokat. Így volt ez a világjárvány alatt is, amikor a tőlünk követelt segélyek helyett beruházások támogatására fordítottunk több száz milliárd forintot, aminek nyomán több százezer munkahelyet megmentettünk Magyarországon, és ennek eredménye a mostani gazdasági növekedés. A COVID alatt támogatott, akkor létrejött plussz termelő kapacitások érnek most be, a gazdaság mostani növekedése ezeknek a beruházásoknek köszönhető. Ez a beruházás nyilvánvalóan erősíti Magyarország pozícióját az elektromos akkumulátor gyártások globális versenyében, most harmadik helyen állunk. A CATL-el kaptunk egy lendületetet, a világ tíz legjelentősebb akkumulátor gyártó vállalatból három már itt lesz Magyarországon. Exportben jelenleg az ötödikike vagyunk, és ez pozíciónk is erősödni fog. De megerősíti ez a beruházás Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti gazdasági együttműködést is. Kína és Magyarország között rekordot döntött tavaly a gazdasági együttműködés, soha korábban 12 milliárd dollár felé nem ment még a két ország közötti kereskedelmi forgalom, Ez a tavalyi évben 11 százalékos növekedésének köszönhetően megtörtént, és hogy a lendületet nem vesztettük el, azt igazolja az a tény, hogy egy hét százalékos növekedést az első félévben sikerült rápakolni. Kijelenthetjük, hogy Magyarország nagyon-nagyon sokat profitál a Kínai Népköztársasággal fenntartott kölcsönös tiszteleten alapuló, külső befolyásoktól mentes együttműködésből – mutatott rá Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, a CATL beruházása önmagában is különleges jelentőségű, ám a mostani helyzet Európában még különlegesebb jelentőséget társít hozzá. – Korábban talán soha nem fordult elő, hogy ilyen rövid idő alatt – jelesül 2 és fél esztendő alatt – a világgazdaság kétszer ilyen drámai mértékben álljon gyakorlatilag, a feje tetejére. A világjárvány következtében a beruházások világszerte 42 százalékban estek vissza, a statisztikák szerint legalább 114 millióan vesztették el a munkahelyüket, a világkereskedelem volumene pedig, öt százalékot zsugorodott egyetlen esztendő leforgása alatt. Amikor azt hittük, hogy túl vagyunk a megpróbáltatásokon, kitört a háború a szomszédunkban. Az energiaárak irracionális magasságban szabadultak el, az infláció az európai országok döntő többségében két számjegyűvé válik, az európai gazdaság egyértelműen recesszióba fordult, és egy világméretű élelmiszer ellátási válsággal is szemben állunk.

Ebben a helyzetben Magyarország gazdaságpolitikai teljesítményét jól jellemzi, hogy a világgazdaságnak ebben a két fekete évében – 2021-ben és idén -jelenthettük be az éppen aktuális valaha volt legnagyobb beruházást Magyarországon. Így tehettünk tavaly is, amikor egy másik elektromos akkumulátor gyárat jelentettünk be, ami akkor Magyarország történetének legnagyobb beruházását jelentette, és így tehetünk a mai napon is. A Magyarország történetében valaha volt két legnagyobb beruházás pedig, visszaigazolja azt a világgazdaságban zajló két alapvető folyamatot, amelyet sem a háború, sem korábban a világjárvány nem tudott derékba törni. Az egyik ilyen folyamat az autóiparban zajló forradalom, amely az elektromobilitás irányába mutat, és amelynek nyomán a hagyományos hajtáslánc helyét egyre inkább átveszi az elektromos meghajtás. A másik folyamat – tetszik-nem tetszik nekünk a világ nyugati felén – az a keleti vállalatok egyre radikálisabb térnyerése a világgazdaságban és Európában. A magyar gazdaságpolitika mindkét folyamatot felismerte, és kellő szerénységgel állíthatom, hogy mindkét folyamatra helyesen is reagáltunk. A magyar autóipar teljesítménye 2010 óta 2,5 szeresére nőtt, tavaly megközelítette a 9500 milliárd forintot, és elnézve az iparág növekedésének ütemét, jó reményünk van arra, hogy idén először tízezer milliárd forintos teljesítményt nyújtson ez az ágazat. Németországon kívül mi leszünk Európában az egyetlen ország – a világban pedig Németországon és Kínán kívül a háromból az egyik – ahol a három nagy prémium autómárka gyártó bázissal lesz jelen. A BMW, a Mercedes és az Audi egyaránt az elektromobilitási stratégiájában nagyon fontos szerepet szán Magyarországnak. A másik folyamat ami a nyugati féltekén nem feltétlenül vált ki osztatlan lelkesedést, nem más, mint a keleti vállalkozások térnyerése a világban és Európában, s aminek Magyarország szintén egyértelmű nyertese – emelte ki a külgazdasági-, és külügyminiszter.

Papp László polgármester műtétje miatt nem tudott személyesen jelen lenni az aláírási ceremónián, közösségi oldalán azonban rámutatott: Az elmúlt nyolc évben nem egyszerűen gazdasági sikereket értünk el, hanem olyan iparágak telepedtek le városunkban, amelyek a XXI. század meghatározó iparágai lesznek. Elektromobilitás és energiatárolás. Ezen területek nélkül elképzelhetetlen a jövő.

Barcsa Lajos úgy értékelte, a CATL beruházással elektromobilitás terén európai szinten is meghatározó központ lesz Debrecen. Az alpolgármester kiemelte a Déli Gazdasági Övezet szerepét, ahol már jelenleg is 3000 új munkahelyet hoztak létre a befektetők. Rámutatott, ezt a területetet 2001 óta fejleszti a város, ám a fejlesztések 2015-ben kaptak igazán lenületetet, amikor a fejlesztések további támogatásáról kormányhatározat is született.

Yang Chao, a Kínai Népköztársaság budapesti Nagykövetsége miniszteri főtanácsosának ideiglenes ügyvivője emlékeztetett, Magyarország és Kína által öt éve kötött átfogó stratégiai együttműködési megállapodást, a kelet-közép európai országokkal pedig, tíz éve erősítették meg az együttműködést. Kemelte, Kína és magyarortszág kétoldalú kereskedelme tavaly elérte a 15,7 milliárd dollárt, kína magyarországi beruházásainak értéke pedig, a 7,5 milliárd dollárt tett ki. Hangsúlyozta, hazánk évek óta Kína legjelentősebb befektetési desztinációja Európában.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink