Tovább folytathatja a lazítást a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésén, ahol a várakozások szerint 75 bázisponttal mérsékelheti az alapkamatot, 11,5 százalékra csökkentve azt. Erre Virág Barnabás alelnök már a múlt héten egyértelmű utalást tett, aki nem sok kétséget hagyott a következő időszak kamatdöntéseit illetően. A jegybanknak pedig meg is van a mozgástere a forint elmúlt hetekben tanúsított mozgása, a kedvező GDP és inflációs adat fényében.
A jegybanki vezetés kommunikációja alapján úgy tűnik, hogy a következő 2 hónapban a 75 bázispontos csökkentés lesz az irányadó. Az, hogy az év végén 11 százalék körül alakulhat az alapkamat, összhangban van már az év eleji várakozásainkkal is, azaz a jegybank a kamatdöntéseivel összességében nem okoz nagyobb meglepetést
– hívta fel rá a figyelmet Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője, aki emlékeztetett, hogy az októberi kamatdöntő ülésén az MNB azonba kisebb meglepetést okozott azzal, hogy a 25-50 pontos várakozásoknál bátrabbat, 75 bázispontos csökkentést hajtott végre. Amire válaszul a forint ugyan kismértékben gyengült, ám a gyengülés nem volt tartós.
Várakozása szerint az év végét 10,75 százalékos alapkamattal zárhatja a nemzeti bank. Ha tehát tartja ezt a tempót, akkor februárban lehet újra egyszámjegyű az alapkamat.
A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható
Fotó: Magyar Nemzet