A nemzetközi statisztikákban számos olyan mutatót találunk, melyekkel az egyes nemzetgazdaságok fejlettségét próbálják bemutatni. Ezek közül is az egyik legelterjedtebb, az egy főre eső GDP (gross domestic product, bruttó hazai termék) mutatója, melyet vásárlőerő-paritáson számolva egészen jó képet kaphatunk a fejlettségbeli különbségekről. Ez a megközelítés ugyan sok mindent elárul, teljesen egzakt képet azonban mégsem ad a nemzetgazdaságok teljesítményéről és az életszínvonalról. De mit nevezünk egyébként GDP-nek? A bruttó hazai termék minden olyan elkészült termék és szolgáltatás pénzben kifejezett értéke, amelyet egy meghatározott országban (gazdaságban) állítanak elő egy meghatározott időszak során. Ma már szinte el is feledkezünk arról, hogy a GDP-t annak idején nem azért hozták létre, hogy az állampolgárok jólétét, vagy jóllétét mérje. Azért született, hogy a termelési kapacitásokat és a gazdasági növekedést számszerűsítse. Ezt nagyon jól bemutatva, Robert Kennedy fogalmazott úgy az egyik híres 1968-as választási beszédében, hogy:
A GDP rövid távon mindent megmér, amit lehet, kivéve azt, ami az emberi életet igazán élhetővé teszi.
Ennek ellenére a mutatót a gazdaságpolitikai döntéshozók és a közgazdászok, mint mindent magába foglaló egységként használják, amikor nemzetgazdaságok erejének méréséről van szó. Az egy főre eső, vagy éppen a teljes nominális GDP növekedés körüli érvelés sok esetben leegyszerűsítő: ha a GDP növekszik, akkor a gazdaság jó állapotban van, és a nemzetgazdaság minden szempontból bővül. Igen ám, de az egy főre eső GDP az áruk és szolgáltatások kibocsátásában bekövetkezett változásokat jól megragadja, azonban akkor már kevésbé hatékony, ha az általános jólét szempontjából fontosnak tekinthető mozzanatokat kell bemutatni. Sőt ma már az a tényező, hogy aránytalanul nagy súlyt kap benne, hogy mit is termeltek/gyártottak egyértelműen anakronisztikussá teszi a GDP-t. A mai gazdaságok ugyanis egyre inkább szolgáltatások nyújtásán alapulnak. Sőt leginkább arról van szó, hogy az élmények minősége felülírja az állandó termelést, így a GDP egyszerűen kezdi elveszteni az eredeti küldetését. Ennek tükrében pedig nem véletlen, hogy egyre többeket foglalkoztat valamilyen alternatíva kidolgozása.
Tudvalevő, hogy a kibocsátás például a környezeti károk vagy más külső költségek, például légszennyezés és zaj (negatív externáliák) árán is növekedhet. Sőt csökkenhet a szabadidő, vagy kimerülhetnek a nem megújuló természeti erőforrások. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a GDP hogyan oszlik meg az ország lakosai között. Az ENSZ ezen tényezők figyelembevételek érdekében próbálkozott az emberi fejlődés indexének (HDI, később HCI) meghatározásával, amely nemcsak az egy főre jutó GDP, mint kemény (hard) tényező alapján rangsorolja az országokat, hanem más puha (soft) tényezők, például a születéskor várható élettartam, az írástudás szintje és az iskolázottság alapján is. Az elérhető adatok felhasználásával pedig egészen könnyen azonosíthatók különbségek például Magyarország és Románia között.
Ezen kívül történtek még egyéb kísérletek a GDP néhány hiányosságának figyelembevételére és kiküszöbölésére, ilyen a Genuine Progress Indicator (valódi fejlődés mutatója), a Gross National Happiness Index (bruttó nemzeti boldogság indexe), azonban ezek kapcsán is megfogalmazhatóak kritikák. A valódi fejlődés indexét a gazdasági jóllét alternatív mérési módozataként emlegetik. Amíg a GDP a gazdasági tevékenységet méri, a GPI figyelembe veszi a gazdasági, társadalmi és a környezeti kedvező és kedvezőtlen hatásokat is és ezek eredőjeként alakítja a GDP-t. Kiszűri a gazdasági növekedés pozitív és negatív aspektusait annak érdekében, hogy az államok gazdasági jóllétéről jobb képet adjon. Azok, akik népszerűsítik a mutatót amellett érvelnek, hogy valóban hűebb képet ad a nemzetgazdaságok egészségéről. A kritikusok szerint a GPI változóinak számszerűsítése és kiigazítása nehézkes, és ebből adódóan az eredmények megbízhatatlanok, vagy éppenséggel tévesek.
A GPI egyébként a következő tényezőket veszi figyelembe: a személyes fogyasztás, a jövedelem eloszlása, az otthon végzett munka, az önkénteskedés és közszolgálat, és felsőoktatásban való részvétel. Megjelenik továbbá benne a fogyasztási cikkek és az infrastruktúra fenntartása, a bűnözés, az erőforrások kimerítése, a környezetszennyezés, a tartós környezeti károk, a szabadidő elérhetőségének változása, a külföldi (pénzügyi) eszközöktől való függőség, etc. Létzik az OECD Better Life Index, 11 tényezőt megjelenítő mutatója is: lakhatás, jövedelem, munkahely, közösség, oktatás, környezet, közösségi tevékenység, egészség, élettel való megelégedettség (life satisfaction), biztonság, munka és magánélet egyensúlya, azonban ennél, és az egyéb más indikátoroknál sem érhető el minden esetben a világ összes országára vonatkozó adat.
Ezekből a kezdeményezésekből azonban egyértelműen azonosítható egy tendencia: azon túl, hogy egyre többen tartják egyre kisebb magyarázóerejűnek a GDP-t, vagy annak egy főre eső változatát, egyértelmű elmozdulás történt/történik olyan mutatók és megközelítések kidolgozására, amelyek számos kiegészítő, rész, vagy almutató bevonásával jobban tudják árnyalni a fejlettség kérdését.
Széles körben elfogadott módszertanon alapul például a vagyoni és jövedelmi koncentráció mérése, amely arra tesz kísérletet, hogy feltárja mennyire egyenlőtlen a vagyon eloszlása a társadalmon belül. A magas vagyoni koncentráció rontja a növekedési kilátásokat, míg az alacsonyabb mutató rendszerint komolyabb fejlődési mozgásteret tesz lehetővé. Magyarország és Románia viszonylatában a 2013 és 2020 közötti időszak összehasonlítására van lehetőségünk.
Az ábra alapján látható, hogy egy nagyjából párhuzamos vonallal jellemezhető a két ország vagyoni koncentrációja. A román gazdaság esetében kedvezőtlenebb a vagyon eloszlása, míg Magyarországon láthatóan kedvezőbb a mutató.
Ebből a két összehasonlításból is látható, hogy egyszerű olyan mutatókat találni, melyek éppen arról tanúskodnak, hogy Magyarország komplex fejlettség magasabb, mint a szomszédos Romániáé. Éppen ezért szükséges az országok fejlettségét érintő narratívát olyan mederbe terelni, amely szélesebb időhorizonton több mutatót vonultat fel és vet össze.
Címlapkép: GettyImages
