Nem lehetetlen, hogy ismét visszahozza az ársapkákat a kormány – erre tett utalást Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjújában, amikor arról beszélt, az ukránok mintegy 3,5 szeresére emelték a Barátság olajvezeték tranzitdíját, ami 48 milliárd forint többletköltséget jelentett a piaci szereplőknek és fél százalékponttal növelte meg az inflációt.
A kormányfő szerint ugyan az ársapkák kimentek a divatból, de vannak olyan országok, ahol visszahozzák őket. Bár konkrétumot nem említett, vélhetően Franciaországra gondolhatott, ahol pont a napokban üdvözölte a Bruno Le Maire pénzügyminiszter a TotalEnergies energetikai óriásvállalat döntését, miszerint december 31. után is fenntartja az üzemanyagár-sapkát.
A magyar miniszterelnök szerint az ukránok kiszúrtak a magyar családokkal.
Július vége óta, azaz több mint egy hónap leforgása alatt 8 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak hazai kutakon, ami miatt az augusztusi infláció is az elemzői várakozásoknál is magasabb lett. Előzetesen abban lehetett bízni, hogy 16 százalék alá bukik a drágulás mértéke, ám az áremelkedés következtében a fogyasztói árak végül 16,4 százalékkal emelkedtek.
Ahogy a Világgazdaság megírta, az üzemanyag-áremelkedés mögött egyrészt nemzetközi folyamatok (Oroszország és Szaúd-Arábia termeléscsökkentése), másrészt Magyarországot érintő, országspecifikus tényezők húzódtak, amelyek a régiós átlagnál magasabb árakhoz vezettek a kutakon.
További részletek a Világgazdaság oldalán.
Címlapkép: Shutterstock