0,1 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya az első három negyedévben

Hírek MTI
Az előzetes adatok szerint 41 milliárd forint, a GDP 0,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2019. I-III. negyedéves hiánya. Az egyenleg 2018 azonos időszakához képest 262 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal lett kedvezőbb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az egyenleg javulása a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott.Tavaly a harmadik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 247 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka volt. Az egyenleg 179 milliárd forinttal, 1,5 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 205 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal nőttek 2018 harmadik negyedévéhez képest. A kiadások 384 milliárd forinttal, 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kormányzati szektor bevétele az első háromnegyedévben 14 747 milliárd, kiadása 14 788 milliárd forint volt. A bevételek 1004 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal növekedtek 2018 azonos időszakához képest. A legnagyobb értékkel, 465 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal a termelési adók bővültek, amelyen belül 304 milliárd forint, 10,2 százalék volt az áfabevétel emelkedése. A jövedelemadó-bevételek 201 milliárd forinttal, 9,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A társadalombiztosítási hozzájárulások 274 milliárd forinttal, 7,1 százalékkal nőttek. Az egyéb bevételek 62 milliárd forinttal, 2,9 százalékkal növekedtek 2018 I-III. negyedévéhez viszonyítva.

Tavaly az első háromnegyedévben a kiadások 742 milliárd forinttal, 5,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A bővülés a bruttó állóeszköz-felhalmozás esetében 261 milliárd forint (16,3 százalék), a folyó termelőfelhasználást illetően 156 milliárd forint (7,1 százalék) volt. A kifizetett munkavállalói jövedelem 160 milliárd forinttal, 4,9 százalékkal, a pénzbeni társadalmi juttatások pedig 129 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal nőttek. A kamatkiadásoknál a növekedés 49 milliárd forint (6,6 százalék) volt. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 13 milliárd forinttal, 0,5 százalékkal mérséklődtek.

.

Borítókép: VectorMine, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink