Tizenkétmilliárd négy hónap alatt

Címlap
Több mint a tavalyi egész éves nyereséget múlta felül idén az MKB négy hónap leforgása alatt – derül ki Balog Ádám vezérigazgatóval készített interjúnkból. A vezető bankár részletesen kitért arra is, hogy mit jelentett a bank számára a körülötte zajló „kampány”, hogy milliárdossá vált-e már, s beleszól-e az MKB ügyeibe Matolcsy György jegybankelnök.

– Kiderült, hogy tulajdonosa az MKB Banknak, ezáltal pedig milliárdos is. Egyes értesülések szerint ingyenes hitelből. Úgy tűnik, megérte átjönni a jegybanktól, nem? 

– A jogügylet megtörténte után egy pillanatig sem volt titok, hogy tulajdonos lettem. Soha nincs ingyen a hitel. És vissza kell fizetnem – ráadásul kamatostul. Úgyhogy a médiában emlegetett milliárdossá válás – ha egyáltalán valaha is a közelébe kerülök – még várat magára.

– Minden nyilvános már a tulajdonosi, részesedési háttérrel kapcsolatban? 

– Eddig is minden tiszta és átlátható volt. Az ügylet megtörténtét követően néhány napig – ahogy az lenni szokott – volt egy túlfokozott hangulatkeltés. Azt érzékeljük, hogy az ügyfeleink bíznak az MKB Bankban, számukra továbbra is a magas szintű szolgáltatásaink jelentik az alapvető szempontot, a gyakran nyilvánvalóan személyeskedő támadásokkal ők sem foglalkoznak. 

– Ne mondja, hogy nem érintette negatívan az MKB megítélését a körülötte zajló „kampány”!

– Folyamatosan figyeljük, mérjük nemcsak ügyfeleink előzetes igényeit, hanem a véleményüket is: országosan mindössze talán egy tucat eset volt, mikor negatív vagy pozitív vonatkozásban előjött részükről ez az ügy. Ügyfeleink tudják, hogy stabilan, biztonságosan és nyereségesen működünk.

– Egykori főnöke, Matolcsy György beleszól az MKB dolgaiba? 

– Természetesen! Funkciójából fakadóan beleszól az MKB ügyeibe, hiszen Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke, ilyen értelemben a monetáris hatóság, a szanálási hatóság és a pénzügyi felügyelet vezetője is. 

– A sajtóban megjelent hírek szerint az MNB közpénzből átszervezte a bankot, szanálták a több százmilliárd forintos veszteséget, majd eladták 37 milliárdért egy konzorciumnak. Mit tud most felmutatni az MKB? 

– Sok elvégzett munkát és ennek eredményeként tekintélyt parancsoló előrelépést! A bank tőkéjét a korábbi százmil­liárd forintról mostanáig körülbelül 35 százalékkal növeltük meg. A 2016-ban elért 9,5 milliárd forintos adózás utáni nyereséget követően 2017 eddigi időszakát is kitűnő eredménnyel zártuk. Mintegy 8,55 milliárdos lett az első negyedéves nyereség, áprilisban pedig elértük a 12 milliárdot, ami több mint a tavalyi egész éves profitteljesítmény. 

– Ez a tervezett eredmény, vagy magukhoz képest is túllőttek a célon? 

– Minden fontos szegmens túlteljesített. A tervezettnél nagyobb lett az eredmény, amihez sok tényező járult hozzá. Rendkívül erőteljes a költségkontroll, és ezen a későbbiekben sem változtatunk. Erőteljes lépéseket tettünk a nem teljesítő hitelek állományának csökkentésére, s mindezek mellett 8 százalékkal nőtt a hitelállomány, míg a folyó- és betétszámláké 11 százalékkal bővült a múlt év végéhez képest. 2016 azonos időszakához viszonyítva a kamateredményben 27, míg a jutalékeredményben 10 százalékos a növekedés. Az MKB egyik erőssége a private banking üzletág, amely jelentős ügyfél-elkötelezettséget és -elégedettséget bizonyít irányunkba.

– Ismét visszakanyarodva volt „cégéhez”: az MNB levitte a kamatokat, ami nem túl jó a kereskedelmi bankoknak, így az MKB-nak sem. Vagy nem így látja?

– Természetesen önmagában ez nem kedvező. De egy bank számára sokkal fontosabb, hogy a makrogazdasági fundamentumok erősek, a gazdaság növekszik, a pénzügyi környezet stabil. A tervezetthez képest alacsonyabban alakultak a kiadásaink. A hozamkörnyezet csökkenését magasabb bázison, illetve a díj és jutalék ágon elért eredménnyel tudtuk ellentételezni. Idetartozik még, hogy az első negyedévben tovább csökkent a nem teljesítő hitelek aránya. 

– Magának tulajdonítja a fenti számokat, vagy közhelyesen szólva: csapatmunka az MKB irányítása, működtetése is? 

– Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkáraként az adóreformért, majd a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként a monetáris ügyekért feleltem. Láttam, hogy válság után milyen állapotban vannak a főbb nemzetgazdasági ágazatok, szektorok. Láttam, hogy ki mit, hogyan csinált korábban, és tudtam, hogy az MKB Banknak mit szabad és mit nem szabad tennie. Arra nézve is volt elképzelésem, hogy miként kell csinálni. Az MKB-ban 2015 óta felkészült, dinamikus csapatot raktunk össze. Menedzsmentünk a világ bármely részén képes lenne bankszakmai sikereket felmutatni. Őszintén: bíztam magunkban, de nem gondoltam volna, hogy másfél-két év alatt eljutunk idáig. Nem állunk meg: nagy feladatok állnak előttünk. 

– Nem gondolja úgy: fura az a helyzet, hogy egyszerre tulajdonosként és vezérigazgatóként is funkcionál az MKB-ban? 

– Magyarországon talán szokatlan, egyébként pedig normális ez a helyzet. Tény, hogy kevés az olyan bank hazánkban, amelynek a központja itt található, s a menedzsment és a tulajdonosok között átfedés van. Vezérigazgatóként is igyekeztem a maximumot hozni, de be kell, hogy valljam: a tulajdonosi pozíció még motiváltabbá tesz.

– Mire koncentrál most az MKB menedzsmentje, mik a legfontosabb rövid távú feladatok? 

– Folyamatosan fejlesztünk: termékeket, szolgáltatásokat egyaránt. A 2017-es év legfontosabb feladata mégis a banki core-rendszer teljes cseréje. Erre építve az erőteljes digitalizáció és a fintech fejlesztések. Olyan kihívás ez, mint menet közben autóban motort cserélni. 

– Digi, fintech, számítógépes infrastruktúra – közhelyszerűen hangzik. 

– Pedig nem az! Ez ugyanis a bankolás jövője. A bankot aktívan használók ilyen típusú igényei egyre erősebbek, az új generációknak pedig ez az „anyanyelve”. És mindenki gyors, pontos, egyszerű megoldásokat akar.

– Ha „digibankká” válnak, mi szükség lesz a 72 fiókra? 

– Egy hitelintézetnek továbbra is kellenek a fiókok és a magasan képzett munkatársak. Szükség van a személyes kapcsolatokra, az emberi bizalomra. Érdekes és tanulságos, hogy a digitális fejlesztések egyszerre könnyítik meg saját munkatársaink és ügyfeleink életét. 

– Mit tapasztalnak majd az ügyfelek a core-rendszer cseréjét követően? 

– Óriási s pozitív változásokat! A számlanyitás átlagos ideje le fog csökkenni 15 percre, ez nem is olyan régen akár 75 perc is lehetett. A személyi kölcsön elbírálásához és folyósításához elég lesz fél óra. Jelzálog-hitelezésnél az elbírálás és a folyósítás időtartama 9 napra mérséklődik majd. Piacvezetők szeretnénk lenni a digitális bankolásban!

– A mostani tulajdonosi, vezetői körrel kívánják „lefuttatni” a projekteket?

– Munkavállalóink számára az MKB Bank stabil, komoly karrierlehetőségeket biztosító munkahely. Mint bármely más pénzintézet esetében, tulajdonosváltozások természetesen nálunk is történhetnek. Azt a tényt azonban semmi sem befolyásolhatja, hogy az MKB komoly fejlődési pályára állt és további jelentős sikerek elé néz.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink