Sorsfordító idők szelíd iróniával

Címlap

Az utóbbi pár évben az ellenzéki politikusok elveszik a humoristák kenyerét – vallja interjúalanyunk, Bagi Iván, akit főként a Bagi–Nacsa-show-ból ismerhet a nagyközönség. Most viszont, újonnan megjelent verseskötetével egy egészen új oldalát is megmutatja. Az előadó-művészetről, a kortárs irodalomról, a közéletről, a jelenről és a jövőképről beszélgettünk a humoristával.

– Nemrég jelent meg verseskötete A törődés eredete címmel. A verseiből egy egészen új Bagi Ivánt ismerhetünk meg a humorista mellett: egy mély, érzelmekkel teli, elgondolkodtató kortárs költőt. Hogyan különül el ez a két személyiség önben?

– Az előadó-művészetben mindig színészi eszközökkel idézem meg a különböző karaktereket. Eközben, amennyire lehet, azzá kell válnom, akinek a karakterét megjelenítem, és ez nem egyszerű feladat. Ilyen értelemben tehát a paródia és az írás mondhatni jól kiegészíti egymást, hiszen mindkettőnél az ember megfigyelőképességére és mások iránti érzékenységére van szükség. Szerintem az írás is ennek az összetett, koncentrált figyelemnek az egyik formája. Ám akár líráról, akár prózáról legyen szó, őszintén megvallva én azon alkotók népes táborát erősítem, akik örökké valami személyes élményből fakadó különös lelkiállapotból indulnak ki, és aztán ebből jutnak el általános emberi igazságokig. Ez nem feltétlenül a legszerencsésebb működési sajátosság, mégis ösztönösen így dolgozom. Ez a megközelítés a költészet világában könnyebben alkalmazható, a regényírás már jóval nagyobb fegyelmezettséget kíván.

– Az egyik versében éles kritikát fogalmaz meg a kortárs költőkkel szemben. Ennyire rossznak látja a kortárs irodalom állapotát?

– Nyilván én teljesen kívülálló vagyok, így kizárólag ebből az aspektusból fogalmazhatok meg véleményt.

– De hát most jelent meg a verseskötete. Miért ne tartozna ön is a kortárs költők közé?

– Jó kérdés, hogy vajon kit nevezhetünk egyáltalán írónak vagy költőnek. Talán erről az akadémiai határvadászokat illene megkérdezni, azokat, akik mindenre lőnek, ami számukra idegen és mozog. (Nevet) Az irodalmi rovatvezetők jó részére gondolok például. De a viccet félretéve, nyilván arról állíthatjuk egyértelműen, hogy példának okáért költő, aki hivatásszerűen űzi ezt a szakmát, tehát az irodalmi kánon már elfogadta. Része ennek a szűk körnek. Én magam kívülről úgy látom, hogy napjainkban rendkívül belterjes a kortárs irodalmi élet. Ha úgy tetszik, aktuálisan létezik egyfajta divatos programozási nyelv, amely meglehetősen semmitmondó, ugyanakkor tökéletesen megfelel azoknak a stilisztikai elvárásoknak, amelyek jelenleg nálunk az irodalmi nyelv alapvető jellegét meghatározzák. Úgy látom, hogy jóformán semmi különös nem történik a kortárs versekben. Többnyire teljesen hozzáférhetetlenek és érdektelenek a laikusok számára, ennélfogva a vers régen elvesztette klasszikus rangját. Az irodalmi szerkesztők egyébiránt igen fontos munkát végeznek, hiszen rengeteg önjelölt költőt is távol tartanak a költészet világától. Akik aztán végül csodával határos módon mégis bebocsátást nyernek a múzsák szentélyébe, azokat rögtön a lehető legszigorúbb műfaji korlátok közé igyekeznek szorítani.

Pedig a költők igazából másképp működnek. Ez egy állandó fejlődési folyamat, már annak, aki valóban nyitott erre. De ha a tehetséges pályakezdők művei egy jó mentor kezébe kerülnek, akkor a saját művészi tónusukon belül nem várt eredményekre lehet számítani, anélkül, hogy rögtön eltanácsolnák őket a pályától.

– Van erre ön szerint esély?

– Nem sok. A kiválasztottak kultúrsznob mentalitásán a legnehezebb változtatni. Ezért örülök, hogy léteznek olyan művészek is a magyar irodalmi palettán, mint például Orbán János Dénes. Az általa működtetett íróakadémia, az Előretolt helyőrség felbecsülhetetlenül értékes munkát végez a tehetségkutatás, illetve tehetséggondozás terén. Ha jól tudom, évente mintegy hetven könyvet jelentetnek meg, köztük sok pályakezdő szerző művét. Az én új kötetem is ezen a programon belül valósult meg. Költőként eddig nem igazán volt lehetőségem bemutatkozni.

– És ön tud valamit tenni, hogy segítse ezt a folyamatot?

– Abban reménykedem, hogy országos ismertségemnek köszönhetően szélesebb körben tudom népszerűsíteni a kortárs költészet újító erőfeszítéseit.

– Egyre gyakrabban szólal meg közéleti kérdésekben. Legutóbb, amikor az MTVA épületébe bementek az ellenzéki képviselők, akkor felemelte a szavát. Miért tartotta fontosnak?

– Az akkori nyilatkozatomat sokan szándékosan félreértelmezték. Ami ugyanis akkor a székházban és a környékén történt, az túlmutat a kulturált politizálás keretein. Azt kell mondjam, hogy az ellenzéki képviselők az utóbbi időben elveszik a humoristák kenyerét. (Nevet) És ez jó pár kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogy miért is tart most itt a baloldali ellenzék.

– És miért?

– A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Mert az ő oldalukon nem láthatunk koncepciót, jövőképet, letisztult értékrendet. Esetükben legfeljebb arról beszélhetünk, hogy szolgai módon igazodnak a brüsszeli, bevándorlást támogató körök erőszakos narratívájához. Mert a leereszkedő elitista politikai diskurzus által egy ideig el lehet ugyan fedni a valóságot és ezzel együtt a hagyományos emberi értékeket, de azok attól még jelen vannak. Úgy tűnik, Európában lassan a normális gondolkodás számít extrémnek. Az önmagát tévedhetetlennek tartó balliberális politikai közfelfogás az utóbbi pár évben az unióban kifejezetten önpusztítóvá vált.

– Önpusztítóvá? Mire érti ezt pontosan?

– Például a migrációra. Félreértés ne essék: természetesen egyetértek azzal, hogy ha valaki bajban van, akkor azon segíteni kell. Ez mindenkinek elvitathatatlan emberi joga, amit senkinek sem szabad megkérdőjelezni. A probléma ott kezdődik, ahogy erről Nyugat-Európában gondolkodnak, tudniillik, hogy a munkaerőhiányban szenvedő, elöregedő európai társadalom problémáját a tömeges bevándorlással kívánják megoldani. A multikultival, amelynek köszönhetően sajnálatos módon az érintett nemzetek egyre inkább elveszítik identitásukat.

Nekem ijesztő ez a tendencia. Bármennyire is erőltetik, a muszlim bevándorlók által képviselt vallás és kultúra nem integrálható a több ezer éves zsidó-keresztény kultúrába. Belegondolni sem merek abba, hogy egyszer a bevándorláspárti országok őslakói félgyarmati státuszba süllyedhetnek a szülőföldjükön.

– Azért sokan vannak, akik nem ezt a gondolkodásmódot képviselik.

– Pontosan! Főként a korábban, évtizedeken keresztül a kommunizmustól sújtott kelet-közép-európai országok. Mert mi a tragikus történelmünk során drága árat fizettünk azért, hogy megtanuljuk, mit jelent valójában a szabadság és a demokrácia.

– Akkor nevezhetjük egyfajta életösztönnek, ami bennünk megvan?

– Igen, ez az, ami itt tart bennünket a normalitás talaján. Számomra tökéletesen idevágó az a néhány keresetlen gondolat, amelyet Aldous Huxley fogalmaz meg a Szép új világ című művében. Engedje meg, hogy szó szerint idézzem ebből kedvenc soraimat: „De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok. – Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond. – Hát én inkább lennék boldogtalan, mint hogy olyan hamis és hazug módon legyek boldog, mint ti itt.” Lényeglátó disztópia. 1932-ben jelent meg, és ma aktuálisabb, mint valaha.

– Ezek a gondolatok a show-bizniszben nem feltétlenül minősülnek trendinek, elfogadottnak. A stand-uposok inkább parodizálják ezt.

– A kritikával nincs semmi gondom. Hiszen ez a humor műfajának egyik alapja. Nacsa Olivér kollégámmal mindig ebben a szellemben alkottunk. Én csak azt nem tudom értékelni, ha valaki sértően kiegyensúlyozatlan. Amikor nem szeretettel nyúlunk egy témához, jelenséghez, közszereplőhöz, akkor ott a humor rögtön gúnnyá válik, gyilkos cinizmusba, megvető gőgbe csap át, amely a műfaj értelmét öli meg. Éppen ezért a szelíd irónia sokkal közelebb áll hozzám.

– De önök Nacsa Olivérrel a színpadon kívül gyakran fogalmaznak meg közéleti gondolatokat. Jobboldali szemüvegen keresztül. Nem érzi azt, hogy ezzel kitaszítja majd a szakma?

– Sosem értettem, hogy miért kell amiatt valakire másképp tekinteni, mert nem ugyanazt gondolja a világról. Én történetesen elfogadom, ha valaki baloldali vagy liberális fejjel közelíti meg a dolgokat. Nem értem, miért nem lehet valaki egyszerre sikeres előadó és mondjuk jobboldali, konzervatív értékrendű ember. Miért kell mindenből feltétlenül politikát csinálni? Az utóbbi időben rengeteg durva támadást kaptunk a balliberális sajtó részéről, amiért nyíltan felvállaltuk konzervatív, a nemzeti érdeket szem előtt tartó nézeteinket. Holott ezt mindketten jó okkal tettük. Ami engem illet, pályafutásom során először érzem azt, hogy sorsfordító időket élünk. Ha az ember egy bizonyos életkor után érez némi felelősséget mások iránt, akkor döntő pillanatokban közszereplőként képtelen csendben maradni. Megszólal, mert van véleménye a világról és a benne zajló folyamatokról.

Sőt, továbbmegyek: véleményem szerint Magyarország és Európa jövője valójában nem politikai kérdés. A kérdés igazából az, hogy lehetünk-e továbbra is Magyarország vagy sem, megmaradnak-e a hagyományaink vagy sem. A magyar kormány a megmaradás kulcsát önmagunk reprodukálásában látja, és ezt az elképzelést különböző törvényekkel igyekszik segíteni. Természetesen önmagukban ezek a törvények semmit sem érnek: a nemzet önmagába, egymásba és Istenbe vetett hite szükséges ahhoz, hogy hosszú távon fennmaradjunk.

Hadd legyek még őszintébb. Én árvaként nőttem föl, voltam hajléktalan is, és habár egy rövid időszakra magához vett a nővérem, mégsem számíthattam soha senkire, mert nem családban nőttem fel, nem volt gyerekszobám. A saját megszenvedett ifjúságom, a hiányaim miatt tudom, miről beszélek, ezért is érint olyan mélyen ez a dolog. Csak családban érdemes gondolkodni. Nincs más esélyünk a túlélésre.

 

NÉVJEGY

Író, költő, humorista.

1976. szeptember 6-án született.

Nacsa Olivérrel 2003 óta fut valamilyen önálló show-műsoruk különböző csatornákon.

Jelenleg a Bagi–Nacsa Orfeuma kétheti rendszerességgel látható a Duna TV-n.

Eddig kilenc könyve jelent meg. A legújabb, A törődés eredete című (verses)kötete most tavasszal lesz elérhető a könyvesboltokban.