Mi maradt a „szocialista világrendszerből”?

Címlap
Mindössze öt szocialista ország maradt a világon a Szovjetunió széthullása után

A múlt század kilencvenes évei elejéig, a Szovjetunió széthullásáig „szocialista világrendszerről” beszéltek a moszkvai ideológusok. A szovjet birodalom felbomlásával, a kelet-közép-európai szatellitállamok (köztük Magyarország) rendszerváltásával a fogalom idejétmúlttá vált. Ha a klasszikus meghatározásból (a kommunista párt hegemóniája) indulunk ki, csak öt szocialista ország létezik ma a világon. Közülük a legfontosabb a Kínai Népköztársaság. Ugyanakkor Peking politikájában nagyon jelentős helyet foglalnak el a kapitalista államberendezkedés olyan alapvonásai, mint a piac vagy a magánvállalkozás. Mellette Vietnam, Kuba, Laosz és a Kimek kommunisztikus-diktatórikus uralkodódinasztiája által kontrollált Észak-Korea számítható még ide.

AZ AFRIKAI SZOCIALIZMUS

Ha kicsit tágabban értelmezzük a fogalmat, a szocialisták közé lehet sorolni Bolíviát, Venezuelát és újabban Rojavát (Észak-Szíria zömmel kurdok lakta három autonóm kantonját).

Afrikában a magukat így meghatározó államok (például Angola, amely 1992-ig volt egypártrendszerű szocialista ország) a Szovjetunió megszűnésével feladták az ehhez a politikai rendszerhez való ragaszkodást. Az „afrikai szocializmus” egyik egykori követője, Zimbabwe egy évtized múltán, 1990-ben tért vissza a kapitalista államberendezkedéshez, de kétes hírű vezetője, Robert Mugabe a 2000-es évek elején – hogy kivezesse az országot a káoszból – visszatérést ígért a szocializmushoz. Pedig 1980-ban, amikor a britek kivonultak, az ország Afrika egyik legszervezettebb, legmagasabb életszínvonalú állama volt. Azóta szabadesésben zuhan a korrupció, a tőke menekülése, a rossz kormányzás, a hatalmon lévők önkényeskedése folytán.

A fekete kontinensen a marxista-szocialista eszmék mint államszerkezet-hordozók az ezeket képviselő vezetők (Mengisztu Hailé Mariam Etiópiában, Agostinho Neto Angolában, Samora Machel Mozambikban) halálával, leváltásával, a szovjet támogatás szertefoszlásával radikálisan meggyengültek. A korábbi (a gyarmati rendszert leváltó, nagyrészt első generációs) karizmatikus-diktatórikus irányítók és szocialisztikus állammodelljeik – Julius Nyerere (Tanzánia), Kwame Nkrumah (Ghána), Modibo Keïta (Mali) vagy Sékou Ahmad Touré (Guinea) – éppen így letűntek.

A földrészen a gyarmatosítás elleni harcot nacionalizmussal, pán-af-ri-ka-niz-mus-sal, el nem kötelezettséggel („harmadik világ”) és társadalmi egyenlőségi eszmékkel vegyítő „afrikai szocializmus” mellett létezett a múlt század második felében az „arab szocializmus”, amelynek része volt a Baasz Párt által dominált Szíria, Irak, az egyiptomi 1952-es katonatiszti lázadás, majd Gamal Abden-Nasszer („nasszerizmus”: 1960–74) rendszere. Észak-Afrikában Algéria (Ben Bella és Houari Boumédiène: 1963–76), Tunézia (Habib Burgiba rezsimje: 1957–87) képviselte ezt a társadalmi formát, amely a Szovjetunió bukásával, az 1980-as évtized agóniájával egészében véve eltűnt a politikai palettáról. Mindez szoros összefüggésben állt a Moszkva által nyújtott gazdasági, politikai, katonai támogatással, majd annak elapadásával.

DÉL-AMERIKA WASHINGTON ELLEN

A térségben a szocializmus helyi sajátosságokhoz alkalmazkodott modellje (az Egyesült Államokkal való szembenállás) csak Kubában maradt fenn. Nicaraguában a sandinista mozgalom elvesztette lendületét. Bolívia és Venezuela újabb keletű szocialista orientációját többek között az uralkodó rétegek korrupciójával, részben az erre támaszkodó populista vezetők előretörésével lehet magyarázni.  

Egy másfajta megközelítés szerint a leginkább gondoskodó államberendezkedésű jóléti államokat (skandinávok, Belgium, Új-Zéland, kisebb mértékben Kanada vagy Németország) sorolják a társadalmi igazságosságot, egyenlőséget leginkább előmozdító, „legszociálisabb” országok közé.

SÁRKÁNYOK ÉS TIGRISEK

Ma a „klasszikus” szocialista országok közül Kína, a közeljövő globális meghatározó gazdasági és politikai ereje emelkedik ki. Vietnam ugyancsak hatalmas tempóban fejlődik. Észak-Korea nukleáris erőfitogtatásával ma a világ első számú háborús veszélyforrása.

Nyolc olyan állam van a világon, amelynek az alkotmányában utalnak a szocialista államberendezkedésre. Köztük van a Bangladesi Népi Köztársaság, a Guyanai Köztársaság, a Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság, az Indiai Köztársaság. De idesorolják a Portugál Köztársaságot is.

Egészen extrém példák is vannak, ezek a senki által el nem ismert önjelölt kommunisztikus-anarchista „államok”. Ilyen például a dán főváros Krisztiánia Szabad Terület nevű, alig ezer lakosú néhány utcája, amelyet a kábítószerüzlet és a hozzá kötődő idegenforgalmi vonzerő tart gazdaságilag életben. Mindezt a toleráns dán államfilozófia és a gazdasági érdekek teszik lehetővé.

Borítófotó forrás: Figyelő gyűjtés, CIA World Factbook