Mellékest a hálózatból

Címlap
Valószínűleg alig akad olyan magyar család, aki ne vásárolt volna legalább egyszer MLM-es rendszerből. De nem kevesen vannak azok, aki meg is próbálták ezt az üzleti modellt, vagy legalább beültek egy első előadásra. A multi-level marketing ma már rég nem az, ami húsz évvel ezelőtt volt, jól meg lehet különböztetni az etikus, korrekten működő cégeket a szélhámosoktól.

MLM

Az embert a legkülönfélébb helyeken találják meg a „soha vissza nem térő” üzleti ajánlatok. Jelen sorok szerzője például Prágában járt egy konferencián, de a szállást magának kellett intéznie. Az Airbnb-n foglalt felújított, szép és tiszta lakótelepi lakás feltűnően olcsó volt, a házigazda pedig nagyon kedves és segítőkész. Távozáskor kért egy negyedórát, hadd beszélhessen. A főbérlőből az üzleti kapcsolat végén vendéglátóvá változott Miloslav a nappaliba invitált, és kedvesen, nem nyomulósan, de előadta, hogy az életben egyszer adódik olyan üzleti lehetőség, amelyet ő kínál. Nem sokkal később kiderült: ő is, mint sok magyar honfitárs, az Amway termékforgalmazója. Ügyes, mondhatnánk.

 

MINDIG JÖN EGY LEHETŐSÉG

Ha lehet, még nehezebb a helyzet, ha az embert a közvetlen ismerősei, volt osztálytársai, esetleg a barátai akarják becsatolni a rendszerbe. Kinek ne lenne egy okos, kedves, lelkes, már-már naiv ismerőse, akinek folyton a meggazdagodáson jár a feje, és az ügy érdekében minden lehetőséget megragad, hogy pénzt csinálhasson?! Az ügynöki értékesítéshez nagyon agilis, rámenős embertípus kell, amelynek sokan nem felelnek meg, ám a saját közösségükben természetesen kiemelkedő teljesítményre is képesek. Magyarországon – még az utóbbi évek javulása ellenére is – túl kicsi a vásárlóerő. A hozzáértők szerint kétféle MLM-es termék- és szolgáltatástípus van: az észszerű, megfizethető, valamint a hihető. Az első csoportba tartozik az Avon, az Oriflame, a Forever Living Products, és az Amway is idesorolható, vagy az új őrületek közül a LifeCare, amely egy erdélyi minőségi biotermékes MLM-rendszer, viszont a magasabb ár mögött minőség rejlik. De hallottunk már fogyasztó csokoládéról is, ez utóbbi bebukott. Az etikus hálózatok mögött mindig vannak termékek – ha nincsenek, akkor piramisjátékról van szó. Ha nem magát a produktumot, hanem a networköt szeretnék értékesíteni, az sem ütközik szabályba, de inkább hat piramisjátékként mint valódi termékértékesítő hálózatként. Ezek általában úgy kezdődnek: nyisd ki a pénztárcád és adj százezres nagyságrendben egy összeget, hogy a hálózat tagjaként hozzájuss nagykeráron valamihez, amiről még az eladó sem tudja pontosan, hogy mi. Van még egy probléma az itthoni MLM-rendszerekkel. Az, hogy kicsi hazánk lélekszáma. A hálózaton belül a harmadik szint jellemzően már a saját networköt kannibalizálná, vagyis egy kisebb városban ennél a szintnél többet nem tudnak építeni, mert elfogy az ember.

 

ETIKUS HÁLÓZATOK

Egyes becslések szerint Magyarországon nagyjából ötezer ember él meg tisztességesen vagy szerzett vagyont a közvetlen értékesítésből. Lapunk megkereste a Közvetlen Értékesítők Szövetségét (DSA), amely a legismertebb és a legnagyobb vállalatok érdekeit képviseli. Mint mondták, a piacon 100-150 ilyen cég van jelen, ám ez a szám folyamatosan változik.

A DSA 26 éve működik nálunk, vagyis komoly múltra tekint vissza itthon, s valóban a legetikusabb és legéletrevalóbb társaságokat képviseli. Tagságát az itteni közvetlen értékesítési ágazat meghatározó vállalatai – összesen 11 tag – alkotják. A hazai szektor 60 milliárdos forgalmának több mint 50 és az értékesítői létszám nagyjából 60 százalékát a szövetséghez tartozó cégek adják. (A teljes magyarországi fogyasztás 20 000 milliárd forint, a kiskereskedelem ennek az összegnek az 53-54 százalékát teszi ki, ehhez érdemes mérni a MLM-es módszerrel forgalmazó társaságok árbevételét.) Ez most mintegy félmillió embert jelent, ám a teljes piacon kimutathatóan 750 ezren foglalkoznak valamilyen szinten közvetlen értékesítéssel. A DSA tagjai tehát tavaly körülbelül 30 milliárd forint összforgalmat teljesítettek, vagyis e szektor árbevételének cirka a felét adták. A komoly szakmai múltú és stabil gazdasági hátterű, elismert innovációval rendelkező cégek megjelenése, jelenléte pezsdíti a piacot s erősíti az ágazat pozitív gazdasági és társadalmi hatásait. Nemzetközileg és hazánkban is egyre nagyobb hangsúlyt kap az etikai szabályok betartatása e szegmensen belül. A szigorúbb etikai kódex alapján a múlt évtől szigorúbb lett a tagfelvételi rendszer is – írta a szövetség –, bár a megfelelés eddig sem volt egyszerű. Mint minden ágazatnak, a közvetlen értékesítésnek is megvannak a maga „vadorzói”, akik folyamatosan rontják a szakma és a tisztességesen működő vállalatok hitelét. Ezek azok a tisztességtelen gyakorlattal tevékenykedő társaságok, amelyek komoly károkat okoznak a többi piaci szereplőnek. Esetenként a rossz gyakorlat nem feltétlenül rosszakaratból ered, pusztán a felkészületlen, gyors indulás és a túl gyors fejlődés az oka, mert a menedzsment nem tud lépést tartani és lemarad. Bármilyen furcsa, a közvetlen forgalmazásnak is komoly lendületet adott az elmúlt néhány esztendőben megerősödött online értékesítési csatorna. Az online és digitális eszközök forradalma erre az ágazatra is kedvezően hatott – írta lapunknak a DSA –, felpörgette az információáramlást, megkönnyítette az értékesítés folyamatát, egyben nélkülözhetetlen eszköz a fiatal generáció elérésében is. Az új technológiákat sikeresen integráló társaságok kiugró fejlődést értek el. Ma már szinte minden közvetlen értékesítő cégnek online elérhető webáruháza van, amely túlnyomórészt zárt vásárlói rendszerben működik. A szektor egyik nagy előnye, hogy a termékeket, szolgáltatásokat olyan emberek ismertetik, akik maguk is használják őket, olyan terméktapasztalatot szereztek, amely nem jellemző sem a bolti eladásra, sem pedig a webáruházakra, a kipróbálás lehetősége pedig továbbra is vonzó.

 

DIREKT ÉRTÉKESÍTÉS

A közvetlen értékesítésnek komoly múltja van Magyarországon. A rendszerváltás után szinte azonnal megjelent néhány hálózat és velük együtt sok piramisjáték is. Ma már a piacot jellemzően az etikus cégek tematizálják, de ahogy a DSA is célzott rá, továbbra is van néhány „vadorzó”, amely ugyan nem sért szabályt, az etikátlanság azonban jellemző rá. Aki közvetlen eladásba kezd, jó, ha rákeres a neten, például a Wikipédián, hogy pontosan mire számítson. Mi a következő sorokat találtuk: „Az MLM-cégekhez csatlakozó emberek 99,9 százaléka a szó hagyományos értelmében véve sohasem termel magának profitot belőle. Ha a végfelhasználóknak (olyan embereknek, akik csak fogyasztók, tehát nem építenek üzletet) nagyon kevés terméket adnak el, azaz hosszú távon kevesebb mint 80 százaléknak (épülő hálózat esetén 50, kiépültnél 90 százalék körül), akkor tudható, hogy piramisjátékról van szó, ahol egyszerre lehet az ügynök áldozat és tettestárs. A piramisjáték jellemzője, hogy azok, akik megveszik az álcatermékeket, inkább egy »üzleti lehetőség« miatt teszik ezt. Az ilyen tevékenység nem igazi direkt eladás (direct selling), mivel nincs valódi áru vagy szolgáltatás, csak egy etikátlan üzleti lehetőség reklámozása. Fontos tudni, hogy az etikus vállalatok hálózatában is rendkívül nagy a fluktuáció: az emberek több mint 90 százaléka már az első évben kilép a rendszerből vagy elhal az ága. Ezért pusztán a beszervezésből pénzt szerezni hosszú és költséges fáradozás. A legtöbb helyen a motivációs előadások, könyvek és kazetták egy másik vállalkozás részei, amelyet vagy a rendszerben lévő vezetők futtatnak, vagy egy különálló, de az egész struktúrához csatlakozó cég. A beszerezhető eszközök nem garantálják a tagok esélyét a sikerre – minden esetben pénzbe kerülnek, s gyakran drágábbak, mint a témába vágó hivatalos oktatási anyagok. Az MLM-es üzleti modellt általában nehéz kritikával illetni, hiszen a hagyományos metódusok is hálózatokra épülnek, de a hangsúly mindig a szolgáltatáson vagy az eladott terméken van. Elég csak egy hétköznapi boltra gondolni, amelynek az adja a sikerességét, hogy a környékén élők mennyire fogadják el az áruválasztékát, a cikkek minőségét, az egység tisztaságát, az alkalmazottak modorát. Ha úgy vesszük, a közvetlen értékesítés sem különbözik mindettől. Ugyanakkor a pró és kontra vélemények kibékíthetetlenek az utóbbival kapcsolatban”.

 

A RÉGI NAGYOK

  • Amway
  • Avon
  • Herbalife
  • Forever Living
  • Nu Skin
  • Tupperware
  • Oriflame
  • Lyoness
  • 4Life
  • Golden Sun
  • Zepter

Forrás: infinite-mlmsoftware.com

 

ÚJABB HAZAI MLM-ES CÉGEK

  • Rain International
  • doTERRA
  • LifeCare

 

Nem csak „egy biznisz”

KLAJ ÁGNES  | A Forever Living Products (FLP) egyik nagyon sikeres menedzsere legutóbb, májusban egy közel 30 ezer dolláros bónuszcsekket emelhetett a magasba Stockholmban. Létrehozta az Anya pénzt keres programot, hétezren követik a Facebookon. Idillinek látszó, szabad életet él, sokat utazik, miközben munkáját Heves megyei otthonából végzi.

– Az FLP több mint húsz éve van jelen Magyarországon, kapott hideget-meleget, mégis működik. Mi ennek a magyarázata?

– A cég küldetésében van a válasz. Nem csak egy „biznisz”, én sem tudnám csinálni, ha nem találtam volna meg benne a küldetésem. Egyszerű a magyarázat: az emberek önszerveződő csoportokban, közösen tudnak fejlődni, jó ügyet képviselnek, prevenciós tanácsadást tanítanak; ennek következtében a testükkel is egyre jobb minőségben tudnak gazdálkodni. A jó irányba haladó közösség tagjai jó hatással vannak egymásra. Nemcsak az üzletet látják, hanem megélik a fejlődést. Ez tartja itt őket, s ez teszi még vonzóbbá ezt az egészet.

– A közösség iránti igényüket elégíti ki ez az üzleti modell?

– Sokféle igény van, amit a hálózatépítés képes kielégíteni. Az egyik a prevenciós életmód-tanácsadás. A másik valóban az, hogy az ember megtalálja a közösséget. A harmadik pedig, hogy készségszinten megtanulhatja az addig ismeretlen online felületek használatát, hiszen jelentős részben online kapcsolattartás folyik a távolságok miatt. Emellett óriási igény mutatkozik a személyiségfejlesztésre is: már nem az a kérdés, hogy ki fejleszti magát, hanem az, hogy melyik irányba megy el.

– Még meg sem említette, hogy kell egy eladható termék is…

– Egy hálózatnak alapfeltétele a kiváló termék. Azért nem beszéltem róla, mert a fogyasztást a fogyasztói kultúrában nem kell tanítani. Csak a meglévő fogyasztói szokásokat okos fogyasztói szokásokra tereljük át, ez pedig nem olyan nehéz. Ha elegendő információt kapnak az érdeklődők, nagyon könnyen váltanak. Fontos, hogy nem direkt értékesítők vagyunk, hanem hálózatépítő rendszert alkotunk – a szakmán belül is kevesen tudják, hogy mekkora különbség van a kettő között.

– Sok ember csalódott és élt meg kudarcot hálózatépítés során. Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a szakmában?

– Először is az, hogy jó hálózatot válasszon. Az emberek először úgy választanak networköt, hogy nem tudják, miként kellene, csak megtalálja valaki őket, s egyfajta szocioromantikus elképzelés alapján belevágnak. Holott ez is egy szakma, tudni kell, melyek az ismérvei egy jó hálózatnak. Az lesz sikeres, aki nyitott a változásra, tudniillik az új szakmával új ismereteket is el kell sajátítania, amihez idő kell. Nem rövid távon fog termelni a hálózat. Ha valaki ezt hiszi, akkor félrevezették. A stabilitás, az adott szó jelenti a növekedést. Az emberek abban bíznak meg, akiről látják: régóta dolgozik ott, nem csak egy turista. Fontos még a taníthatóság, a vezethetőség és a terhelhetőség, meg az, hogy a jelentkezőnek legyen egy tiszta képe arról, merre tart, miért csinálja.

– Mitől jó egy hálózat?

– Röviden: mindennapi termékekre épül, nincsen belépési vagy tagsági díj, tehát nem azt a pénzt osztja vissza, amit tagdíjként beszed. Nem szankcionál, nem bevásárláson alapszik, hanem folyamatos használaton. Kell, hogy legyen legális képviselete Magyarországon. Az is fontos, hogy ne rajtunk kísérletezzen azzal a jelszóval, hogy mi lehetünk az elsők a régióban. Legyen tehát stabil a rendszer, és nézzük meg, kik alkotják a közösséget, tudunk-e velük azonosulni.

– A gyors pénzcsinálás mítosz?

– Ki lehet erőszakolni gyorsan pénzt a hálózatból. De hosszú távon meg kell érteni, hogy a networkben van két-három hónap tehetetlenségi idő. Amikor egy új munkatárs elkezd dolgozni és információt ad át, nem biztos, hogy azonnal reagálnak rá. Lehet, hogy csak három hónap múlva esik le a tantusz. Ezért az első három hónapot képzéssel töltjük: megtanulja, ami szükséges, arra lehet majd építeni. Láttam gyors sikereket, de azok gyorsan el is hullottak. Szerencsés vagyok, mert olyan rendszerben tevékenykedem, amelyben nincs hiba, vagy ha mégis, az csak az emberi tényezőben lehet. Amennyiben ezt nem tudom kezelni, akkor én nem vagyok elég képzett.

– Személyesen milyen szempontok szerint építi a csapatát?

– Nem mérlegelem az embereket semmilyen szempontból. Megmutatok egy lehetőséget, s ők dolgozzák be magukat a rendszerbe, vagy hagyják ki magukat belőle. Soha nem én teszek valakit sikeressé, hanem a módszer. Sok hálózatépítő összekeveri a személyes sikerét a hálózatéval.

– Az ön szintjén már látszólag egy szabad, kényelmes életforma rajzolódik ki. Mennyit dolgozik?

– Nagyon jól megtanultam már az egyensúlyt, jól ismerem magam, tudom, mikor és hogyan tudok kikapcsolódni. Engem ez a tevékenység feltölt; nem is munkának, hanem hivatásnak tartom. Imádom és élvezem, hogy a munkatársaimmal lehetek, látom a fejlődésüket, hogy emberileg mennyivel jobb válaszokat adnak az életük kihívásaira. De a családom miatt megtanultam szelektálni és döntéseket hozni. A gyerekeimet meg mindenhova viszem magammal, hogy ők is lássák és élvezzék ezt az életstílust.

– Tíz év múlva is lesz FLP?

– „Forever is Forever”, a növekedés folyamatos. Családi kézben van a vállalat, és azt is erősítik, hogy egy család vagyunk. Óriási az összetartás, a közösség előbbre való, mint a haszon. Ahol szeretnek jelen lenni az emberek, ahol motiválják őket, ott az üzletben hatalmas potenciál van. Gregg Maughan, a tulajdonos fél évvel ezelőtt meghívott egy ebédre, majd felkért egy stockholmi rendezvényen előadónak. Nyilván látta a potenciált, amiért erre a vonalra érdemes figyelnie. Itt felemelik az embert, motiválnak, esélyt adnak. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor a cég elnöke azt mondja: látja, hogy világ legjobbjai között lehetek. Ezt sehol máshol nem tapasztaltam.

– Ez a továbbiakban a személyes célja?

– Az a célom, hogy boldogok legyenek az emberek, akiket vezetek. Ahogy a Foreverben mondjuk, gyümölcsöző környezetet építünk, mert ez adja a legnagyobb boldogságot. Hogy valakinek az legyen a legjobb élménye, hogy hozzánk tartozik, mert nem elvárások vannak felé, hanem itt azzá válhat, amivé szeretne.

 

Új kategóriát  hoztunk létre

BADÁR LÁSZLÓ  | A szakember 1991-ben kezdett el MLM-mel foglalkozni. Több cégnél is a csúcsra ért, mígnem 2011-ben egy világviszonylatban is új vállalathoz, a Rain Internationalhez hívták. Néhány éve elérte az egymillió dolláros álomhatárt, ennyi jutalékot fizetett ki neki a vállalat, de még mindig aktívan dolgozik.

– Csaknem harminc éve hálózatépítő, méghozzá az egyik legsikeresebb Magyarországon. Mi hajtja?

– Mindig is egy dolog hajtott, hogy tudjak segíteni az embereknek. Bármivel is foglalkoztam, mindig ez volt a közös pont.

– Azt mondja, nem pénzt akart keresni?

– Ha valakinek nincs elég pénze, nyilván ez is motiválja. De amint megvalósultak a kitűzött célok, amelyeket általában megfogalmaznak az emberek – mint például a családi otthon, hogy megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani a gyerekeinknek –, már önmagában nem a pénz a cél. Hanem az, amit azzal meg akarunk venni, a normális életvitel. Az emberek egy része a jobb élet reményében belevág az MLM-be, van, aki meg kimegy külföldre. Ha valakinek csak a pénz lenne a motiváció, arra rengeteg lehetőség van az életben. Az MLM nem erről szól, sokkal több ennél. Ma már az nem jelent motivációt, hogy még többet keressek.

– Ön több hálózatban is a csúcsra ért, a Rain Internationalnek az alapítója. Mit reméltek, amikor elkezdték itt szervezni ezt az új céget?

– Amikor engem megtaláltak, nem tudom megfogalmazni, mi az oka, hogy igent mondtam, inkább ösztönből tettem. A vállalat teljesen újonnan indult, egyetlen termékkel, de az kiválónak bizonyult. Már sok produktum van, de az első vitte el idáig a társaságot.

– Fontos, hogy jó legyen a termék?

– Egyrészt fontos, másrészt az MLM-rendszerekben kapható termékek szinte kivétel nélkül nagyon jó minőségűek. Nagyon ritka az, hogy rossz minőségűt kapunk, legyen az kozmetikai cikk vagy táplálékkiegészítő. Persze felmerül a kérdés, miként lehet akkor, hogy az egyik jobban megy, mint a másik. Ennek több összetevője van. Azt vettem észre, az a cég lesz sikeres, ahol a vezetőknek komoly víziójuk van és elkötelezettek. Másfelől ott vannak azok, akik a hálózatban dolgoznak, mint én, akik elviszik az üzenetet a fogyasztóknak. Alapvetően két motiváció van a partnerek fejében: segítsünk az embereknek a termékekkel, valamint segítsünk lehetőségekkel, hogy pénzt tudjanak keresni.

– Mindenki ezt várja az MLM-től, nem?

– Volt egy időszak, amikor valóban sokan azt gondolták, hogy az MLM egyenlő azzal, miként legyünk gyorsan milliomosok. Valójában ez nem erről szól, hanem arról, hogy a jelenlegi bevételét megnövelheti a jelentkező havi 50-100-200 ezer forinttal. Sok embernek másként alakult volna az élete az elmúlt 10-15 évben – gondolok a devizahiteles problémára –, ha ezt a pénzt megkeresi. Ebben a szektorban aki szorgalmas és dolgozik, az tud pénzt csinálni, de a munkát nem lehet megspórolni. A rendszerváltás idején sokakat érdekeltek a Magyarországra érkezett MLM-es cégek, csak éppen még hiányzott ennek a kultúrája, nem voltak tapasztalt emberek, nem volt szakirodalom. Ma már minden van.

– Mennyit változott a network marketing presztízse?

– Nagyon sokat. Ha csak az adatokat nézzük, az elmúlt húsz évben folyamatosan növekedett azoknak a száma, akik benne voltak mint partnerek, és a forgalom is nőtt. A legutóbbi adatok szerint 189 milliárd dollárról van szó. Ki lehet mondani: az iparág megerősödött, kialakult a kultúrája, lenyesték a vadhajtásokat. De van egy friss tényező, amely sürgetővé teszi, hogy az emberek újabb pénzkereseti formákban gondolkodjanak: a mesterséges intelligencia, a robotizáció. Szakmák tűnnek majd el, sok helyen nem lesz szükség emberi munkaerőre, ezt már tudjuk a jövőkutatásokból.

– A robotok világában lesz helye az MLM-nek?

– Igen, mert mindig lesz igény empátiára, ezt nem tudjuk megkapni egy géptől. Azok a szakmák maradnak meg, amelyek speciális tudást, magas szintű kvalitásokat igényelnek. A network marketing is empátiára épül, viszont gyorsan megtanulható, és ami kell hozzá, az egy mentálisan egészséges emberben benne van, például oda tud figyelni a másik emberre. Látjuk, hogyan változott meg a világ, a kommunikáció. Például a saját gyerekeim a tanulás és az élsport mellett kevés szabadidejükben a telefont nyomkodják, nem a klasszikus módon kommunikálnak. De ha valamit vásárolni akarunk, akkor sokat segíthet az empátiájával a másik ember, ezt a géptől nem kapjuk meg. Az a cég fog túlélni, amelynek jó a terméke, megfelelő pénzügyi háttere van, a vezetőinek van víziója, és megbecsüli a partnerként ott dolgozókat.

– Lesz tíz év múlva Rain International?

– A Rain nyolcéves, még gyermekkorban van, de már átvészelt néhány kritikusnak tartott időszakot. Fejlődtünk a forgalom terén és a termékek számát tekintve. Van egy előnyünk, hogy új kategóriát hoztunk létre, nem egy meglévő árucikkből fejlesztettünk jobbat. Régóta vannak a piacon tabletták, gyógynövények, dzsúszok. A mi termékünk korábban nem létezett: csak magokból készül, a legértékesebb organikus magok beltartalmát hidegen préseljük ki. Egyébként az az érdekes, hogy sokkal több a fogyasztónk, mint a munkatársunk. Ez üzletileg persze nem ideális, de igazolja az áru minőségét. Általában az MLM-rendszereknél ez nem így működik, hanem az üzletet kell eladni, de nálunk most nem ez a jellemző. Vannak fogyasztóink, akik már öt-nyolc éve használják a Rain termékeit, tehát komoly tapasztalatot szereztünk. A másik, amiért lesz még tíz év múlva is Rain, az a cég alapító-elnökének, Byron Belkának a személye. Ő négygyermekes családapa, aki az elmúlt években azon dolgozott, hogy Ázsiában, Amerikában és Európában elindítsa a helyi vállalatokat, komoly orvosokat hozott a társasághoz, újabb magalapú termékek fejlesztésébe kezdett, ami a hosszú távú gondolkodást mutatja.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink