– Van-e bármilyen feszültség a Fidesz–KDNP-n belül?
– Addig, amíg a belső feszültségek a normális vitakultúrán belül kezelhetők, nem látok ezekben veszélyforrást. Nálunk az egymás iránti lojalitás és sportszerűség a jellemző. Példátlan egész Európában, hogy egy ekkora néppárt ennyire egységes legyen. Vannak előrevivő vitáink, ezekből én még többet is el tudnék képzelni. Az ellenzék és sajtója úgy állít be minket, hogy a Fideszben nem lehetnek nézeteltérések, ami nem így van. Ugyanakkor, ha két politikusunk nem ugyanazt a megfogalmazást használja valamilyen ügyben, akkor rögtön azzal jönnek, hogy szakadás van a polgári táborban. Igyekeznek rést találni, feszültséget kelteni a kormányon és a Fideszen belül. Veszélyesebbnek látom azt, hogy a tömegmédián keresztül politikai vagy gazdasági érdekkörök a világon bárhol képesek manipulálni embereket, Magyarországon is, és ezzel többek között a demokrácia működését veszélyeztetik. Akár egy győzelemre álló politikai párt népszerűségét is tönkre tudják tenni. Sok negatív példát láthattunk erre az utóbbi években Európában. Akár úgy is lehet kormányt buktatni, hogy a másik oldalon nincs kormányzóképes erő. Azt el tudják érni, hogy megbukjon egy kormány, de hogy ki jöjjön helyette…? A kívülről manipuláló érdekeknek az anarchia felel meg leginkább. Magyarország vonatkozásában úgy gondolják, Orbán Viktornál még a káosz is jobb.
– Egyre hevesebb ideológiai háború zajlik a szuverén nemzetállami létet támogató nemzeti erők és a nemzetközi liberális világ között. Meddig tart ez a kötélhúzás?
– Egyhamar sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem lesz ennek vége. Egyszerre politikai, kulturális, életmódbeli és értékrendek közötti a küzdelem. De hol is kezdődik a manipuláció? Amikor felteszik a kérdést az embereknek, hogy mit is szeretnek jobban, a nyílt vagy a zárt társadalmat, a többség bizonyosan az előbbit választja. Ugyanis a teljes tömegmédia ezt propagálja, és erőteljesen sugallja, hogy a tolerancia, a nyíltság, a multikulturalizmus, a sokszínűség, tehát az „open society” minden esetben jó, a homogenitás, a nemzetállamok pedig rosszak. Azokat pedig, akik nem fogadják el az ő narratívájukat, megbélyegzik. A nyitott társadalom – így hívják Soros György NGO-it – istenítését a balliberális pártok átvették Nyugat-Európában, sőt, még konzervatívok is. Vagy ha nem is vették át, tudják, hogy nem illik ellene szót emelni. Látják, hogy ha szembemennek vele, akkor kikezdik őket, népszerűtlenek lesznek és kínos helyzetbe kerülnek. Pedig mindaz, amit ez az ultraliberális világ képvisel, minimum hamisítás, manipuláció. Egyetlen alapkérdés nem hangzik ugyanis el: hogy mit is tolerálunk, mit fogadunk be és el. A korábbi német államfő, Joachim Gauck mondta, hogy az intoleranciát például nem lehet tolerálni, azt vissza kell utasítani. A kérdés tehát az, hogy mit tűrünk el, mit fogadunk be. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem szabad elfogadni, mert fokozatosan felszámolják életünk eddigi alapjait.
– A tüntető fiatalokkal szemben megengedőbb a többség, hiszen az a közvélekedés, hogy ők még nem rendelkeznek kellő élettapasztalattal, nem láthatják át az összefüggéseket, félrevezetik őket. De komoly, magukat konzervatívnak tartó professzorok is a kormánnyal szemben foglalnak állást. Ők sem látják az ön által az imént ismertetett választóvonalat?
– Ami a fiataloknál a félrevezetés vagy forradalmi hevület, az az idősebbeknél először a félelem. Attól tartanak, hogy a közvélemény elítéli őket, ha nem állnak be a sorba. A nem tiltakozókat komoly nyomás alá helyezik az értelmiségi világ egy részében. Azt se felejtsük el – másodszor –, hogy vannak közöttük olyanok is, akiknek a karrierjük függ a véleményvezérektől: jól kereső állás, kutatási lehetőségek. Harmadszor: a nyílt levelek hangulatából azt érzem ki, hogy ezekben a kritikákban a sértettség is ott van. Hiába emeltük meg a felsőoktatásban dolgozók bérét, hiába biztosít a kormányzat több lehetőséget a kutatásra, írásra, hiába ad soha nem látott támogatást a kultúrának, nekik más igényük is van. Szeretnék, ha komolyabban venné őket a kormány. Frusztrálja őket, hogy például a felsőoktatás átalakítását előzetesen nem velük vitattuk meg. Úgy érzik, kimaradnak a döntésekből. És ebben lehet némi igazság. A kormányzás egyik legnehezebben megoldható feladatának látom magam is, hogy egyrészt az elvégzendő munkát megfelelő és alkalmas emberekre bízzuk, másrészt pedig hasznosítsunk minden jó kezdeményezést és tenni akarást, amely előrevinné az országot. Ehhez percre harcra kész emberekre van szükség. Az egyetemi világban dolgozók meg nem szeretik, ha állandóan harcolni kell valami ellen. Például kellemetlenül érinti őket, ha külföldi kollégáik zavarba ejtő kérdéseket tesznek fel Magyarországról. Megértem ezt. Én is ilyen vagyok, én is jobban szeretem, ha külföldön nem ellenségesen fogadnak. Aki nem szeret konfrontálódni, annak az állandóan harcoló kormánnyal is baja van. De ennek a harcnak mégiscsak komoly a tétje. Az elmúlt években a magyar kormány és annak feje volt az egyetlen, aki merte vállalni, hogy felhívja a figyelmet az Európai Unió súlyos válságára, melynek mindennapi életünkre is közvetlen hatása lehet. Ha nem lenne különutas magyar álláspont, akkor Európában még alternatívákról sem lehetne gondolkodni. Így viszont egyre többen veszik a bátorságot, hogy megküzdjenek saját érdekeik védelméért. Mára azok, akik kiálltak a CEU mellett a kormányzati döntés ellenében, rájöhettek, hogy csak eszközként használták őket, szó sem volt itt ugyanis az egyetem összesen negyven magyar diákjának kutatási és tanszabadságáról. A kormány ezt nem veszélyezteti. A valóság az, hogy az elképesztően erős Soros-hálózat talált egy olyan témát, amelyen keresztül a nemzetközi kapcsolatait megmozgatva ismét a kabinet hiteltelenítését, majd meggyengítését, végül a megbuktatását célozhatja meg. Azóta már sokan látják, hogy nincs szó bezárásról. Ezt most már a nemzetközi sajtó sem meri leírni.
– Akkor miről van szó?
– Az igazi cél az, hogy a migráció ügyében kimondott magyar nemet vonjuk vissza. A CEU esetében csupán azt akarjuk, hogy rájuk is olyan szabályok vonatkozzanak, mint a többi intézményre, semmilyen kivételezés ne illesse meg őket. Ezek a szabályok nem különböznek a nyugat-európai államokban hatályban lévőktől. Svájcban sem működtethet például olyan egyetem campust, amely az anyaállamában nem folytat oktatási tevékenységet. Az Országgyűlésben felolvastam Soros György 2005-ben Magyar Bálintnak írt levelét, melyben ő maga ragaszkodik a „lex CEU-hoz” és az ezzel járó külön bánásmódhoz.
– A konzervatív professzorokon kívül is vannak olyan jobboldali szimpatizánsok, akik nem értik, hogy mi szükség volt a CEU-s frontnyitásra.
– A front nem most nyílt meg, hanem amikor 2010-ben győztünk. Soros azóta mindent megtesz, hogy elbukjon a polgári oldal. Két világnézet küzdelme ez. Demokráciát kiáltva próbálják megtiltani a másképp gondolkodást. És akkor megint itt a menekültek ügye. Hihetetlen apparátust mozgatnak meg annak érdekében, hogy embertelennek, szívtelennek, homofóbnak, rasszistának állítsanak be bennünket, magyarokat, pedig mi nem teszünk mást, mint maradéktalanul betartjuk az uniós és nemzetközi jogban érvényes szabályokat. A „nyílt társadalom” lényegéhez tartozik a multikulturalizmus, a kultúrák egymással szembeni kijátszása, a nemzetállamok kiüresítése, a határok „légiesítése”, miközben Európa képtelen valódi megoldást kínálni a válságrégiókból ideözönlő tömegeknek. A magyarok többsége elutasítja a csodaszernek tekintett betelepítést, a „nyílt társadalmat”, s ezért még olyanok is megbélyegeznek bennünket, akik pusztán a világ állapotáért érzett rossz lelkiismeretükön akarnak könnyíteni, s csak szavakban állnak ki a menekültek mellett. Szerintem a CEU-ügyben meg tudjuk védeni magunkat, bár ebben a pillanatban még nem tisztázódott, hogy mit is szeretnének pontosan számonkérni rajtunk Brüsszelben.
– Például arról beszélnek, hogy a kormány nem biztosítja a felsőoktatási versenyegyenlőséget.
– Ez elég komikus. Ebben az esetben egy uniós tagállamnak kellene jelentkeznie, hogy az ő egyetemét Magyarországon versenyjogi korlátozás alá vetették. De az Egyesült Államok nem EU-tag, és egyébként is kijelentették, hogy nem akarnak foglalkozni a CEU-val. Ezek szerint most Brüsszel kíván panaszt tenni Washington helyett, hogy sértjük a verseny szellemét? Persze az Európai Bizottság azzal is jöhet – ismerjük már a logikájukat –, hogy korlátozzuk a professzorok szabad mozgását, tehát a kutatás szabadságát, mert tevékenységükért nem jár majd automatikus vízum Magyarországra érkezésükhöz.
– De ha lesznek kifogások, hajlandók megfontolni azokat?
– 2010-től kezdődően minden kifogásolt ügyben így tettünk, elfogadtuk a jogerős döntéseket. Emiatt módosítottunk is a törvényeinken, egy alkalommal még az alkotmányon is. Ez ezután is így lesz. Viszont azt, hogy a kettős mércét alkalmazva, kreált tényállásokkal támadjanak, a továbbiakban is visszautasítjuk. A miénken kívül melyik ország alkotmányát világította át Brüsszel? Mindenre ki lehet találni valamilyen újabb kifogást, ez is része a már említett ideológiai küzdelemnek.
– A magyar ellenzéki pártokat még csak utalás szintjén sem említette eddig semmilyen ügyben. Ennyire súlytalanok?
– A Fidesznek a Fidesz lehet a legnagyobb ellenfele. Az alapvető igazság – és nem csak a pártok világában –, hogy az ember a legnehezebben önmagát tudja legyőzni. De a választásokra tekintve nekünk azért kell legyőzni magunkat, hogy jobban kormányozzunk. Ebből a szempontból van tétje annak, hogy mi történik a Fideszben morális és szakmai szempontból. Ha megnézem az ellenfeleink erkölcsi állapotát, inkább elszomorodom, mert hosszú távon nem tesz jót egy demokráciának, ha nincs komolyan vehető ellenfél, hiteles mondanivalóval. Bármilyen furcsa, az elmúlt hetek fiatalos megmozdulásain – még ha ezeket a tüntetőket be is csapták – egy milliárdos amerikai lobbista érdekei mellett feltűntek olyan üzenetek is, amelyekre oda kell figyelnünk, amelyeket meg kell hallanunk. Az ifjúsági mozgalmak világa azért fontos, mert az ő jeleikből láthatunk valamit abból, milyen lesz néhány évtized múlva Magyarország. Nekünk két egyetemista gyerekünk van, tehát személyesen is kapcsolatban vagyok ezzel a generációval, szülőként ismerem a világukat. Nem engedhetjük meg, hogy a Fidesz beleöregedjen a kormányzásba, nem szabad hagynunk, hogy csak a hatalom képviselőit lássák bennünk, hanem annak kell maradnunk, akik mindig is voltunk. Olyanoknak, akik kíváncsiak rájuk, akikkel érdemes beszélgetni. Nem igaz, hogy a Fidesz mellett elmegy ez a generáció, nem véletlen, hogy 2014-ben a család- és ifjúságpolitikára önálló államtitkárságot hoztunk létre. Ők készítették el a Stratégia a fiatalokért című dokumentumot, amely hiteles és életszerű válaszokat igyekszik nyújtani. Ebben szerepel például a 2018. január 1-jétől életbe lépő ingyenes nyelvvizsga, később az ingyenes KRESZ-vizsga. Több olyan intézkedést is tartalmaz, amely nem feltétlenül anyagi jellegű, hanem inkább azt jelzi, hogy a kormány odafigyel a húszas, harmincas generációra is. Készül például egy komoly akcióterv, hogy egy Európában dolgozó fiatalnak mit kínáljon ott kint a magyar állam. Január 1-jétől ők is meg fogják kapni az egyszeri anyasági támogatást, ha gyermekük születik és anyakönyveztetik. Azt üzenjük azoknak, akik elmennek vendégmunkásnak, kutatónak máshová az unióban, hogy számontartjuk őket, s ha újra hazatérnek, számos lehetőség vár rájuk. Mindennél fontosabb, hogy a gyarapodó Magyarország vonzó legyen mindenkinek, aki nemcsak jobban akar élni, hanem ragaszkodik ahhoz az életformához, amelyet nevezhetnénk „Hungarian way of life”-nak is. Az összes történelmi, kulturális, vallási és életmódbeli vonatkozásaival.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a demográfiai mutatókról. Ezekben van kedvező fejlemény, de nagy általánosságban mégis azt jelzik, hogy egyre kevesebben leszünk.
– Ez igaz, bár az elmúlt évek egyik legnagyobb lopakodó sikere, hogy a gyermekvállalási kedv megerősödött. Húsz éve nem volt ilyen nagy, nem kötöttek ennyi házasságot, és még soha nem volt ilyen alacsony az abortuszok száma. Ennyit pedig még soha nem költöttünk a magyar családokra. A GDP 4,7 százalékát. Ez Európában az egyik legmagasabb. Ingyenes gyerekétkezés, tankönyv, mindenkinek óvoda, egyre több bölcsőde, s szerintem fontos lenne az úgynevezett Ratkó-unokákat, az 50-es évek abortusztilalma idején születettek gyermekeit még egy gyermek vállalására buzdítani. Nekik egyfajta akcióterv készül. A CSOK további bővítésére is szükség van, hiszen az első lakáshoz jutás a mai magyar fiatal párok egyik legnagyobb problémája. A lényeg, hogy egyre jobb legyen ebben az országban élni. És ez nem csak anyagi kérdés. Kultúra, erős közösségek, hit, az ország, a Kárpát-medence értékeinek élvezhetővé tétele nélkül a gazdasági eredmények nem boldogítanak. S ehhez hozzátartozik az is, hogy a napi politikának egyre kisebb szerepe és súlya legyen az emberek életében. Ez igazi kihívás nekünk, politikusoknak: hogyan tudjuk eljelentékteleníteni önmagunkat.
