– Második idényét kezdi a Paris Saint-Germain másodedzőjeként, tavasszal 2021-ig meghosszabbította a szerződését. Nem is volt kérdés, hogy aláírjon? Máshonnan kapott ajánlatot?
– Nem volt olyan konkrét ajánlat, ami a párizsit felülmúlta volna. Az életemben eléggé céltudatosan és határozottan haladok, és eléggé megfontoltan is. Ezt a párizsi állomást sem véletlenül választottam. Elsősorban azért, mert szerettem volna egy általam nagyra becsült, tisztelt vezetőedző mellett dolgozni, és vele nagyot alkotni, egy olyan edző mellett, aki a szakma csúcsát képviseli. Ha jött volna megfelelő ajánlat – ami elgondolkodtatott volna –, nagyon valószínűnek tartom, hogy Párizsban maradok, mert nem szeretnék vezetőedző mellől vezetőedző mellé ugrálni.
– Thomas Tuchel, amikor Dortmundban dolgozott, hívta önt, csak nem engedték el Lipcséből. Aztán amikor szóba került a neve a Bayern Münchennél, akkor is önt vitte volna, ám ott végül Jupp Heynckes lett a befutó. Úgy tűnik, valamiért nagyon akarta Lőw Zsoltot…
– Mi még a Mainzból ismerjük egymást, akkor ő volt az edző, én meg befejeztem a pályafutásomat, és már akkor gondolkodtunk egy közös jövőn. Az elmúlt években is sokat beszéltünk, figyelemmel kísértük egymást, és tavaly alakult úgy, hogy elkezdhettük a közös munkát Párizsban.
– Sajtóhírek szerint tavaly a PSG 1,5 millió euróért vásárolta ki az RB Leipzignél élő szerződéséből, és ezzel ön lett a futballtörténelem legértékesebb másodedzője, korábban sosem fizettek ennyit senkiért. Ez igaz?
– Tudom a megállapodás pontos részleteit, de nyilván egy ilyen szerződés tartalmáról nem beszélhetek. Azt tudom erről elmondani, hogy nagy büszkeséggel tölt el, hogy magyar emberként, Újpestről indulva, egy panellakásból, teljesen hétköznapi háttérrel odáig juthattam a világ futballjában, hogy ilyen hatalmas konkurenciával egy ekkora mezőnyben olyan szerepet tudok betölteni, amikor az egyik topklub a szolgálataimért a pályaedzői társadalomban hatalmasnak számító összeget fizet. Nagyon büszke voltam rá mint magyar ember, hogy a magyarok hírnevét tudom továbbvinni és öregbíteni, hiszen az átigazolási hír – még ha ez „csak” egy pályaedzői szint – sokfelé megjelent a világban. Akár a magyar edzői társadalom értékét is tudom növelni ezzel. Magánemberként volt ennek a legnagyobb pozitívuma. Az embernek van egy elképzelése, ami szerint éli az életét, és úgy gondolom, ez egy bizonyítéka annak, hogy jó úton haladok, értéket tudok teremteni, értéket képviselek.
A 2003-as magyar válogatott a Puskás Stadionban a svédek elleni EB-selejtező előtt. Telt ház előtt sajnos vesztettünk.
– Az új kontraktus, amit májusban írt alá, nyilván annak az elismerése, hogy jól végezte a munkáját. Ez anyagiakban is megmutatkozik?
– A sportban az idő előtti, élő szerződések hosszabbítása általában jövedelemnövekedéssel jár, ez az én esetemben is így volt, hiszen úgy értékelték a munkámat, hogy arra hosszú távon számítanak. Nyilván fontos a pénz, mert mindenki szeretne jobb körülményeket teremteni a családjának, a szeretteinek, de az én esetemben nem ez volt az elsődleges szempont. Sokkal inkább az, hogy mennyire érzem jól magam, mennyire tudok kiteljesedni a munkámban, mennyire érzem a lehetőséget a jövőben, illetve hogy mennyire becsülnek meg.
– A Transfermarkt adatai szerint 201 mérkőzésnél tart másodedzőként. Számolta?
– Nem, de ez egy nagyon nagy számnak tűnik. Játékosként még számoltam: Magyarországon 97 mérkőzésem volt, a Bundesliga I.-ben és II.-ben pedig 169, és ehhez jön még 25 válogatott találkozó. Ha ezekhez hozzáadjuk a 201-et, akkor közel 500 mérkőzésnél járok, amit a profi labdarúgásban eltöltöttem. A számok is azt mutatják, hogy ez az életem, de nem mondom, hogy néha nem gondolkodtam el azon, vajon arról szól-e az élet, hogy a halálunkig egyetlen dologgal foglalkozzunk. Nekem is sokszor megfordult már a fejemben, hogy valami mást is szeretnék csinálni, hiszen már az életem 32. évét tölti ki a labdarúgás. Ennyi idő alatt még egy szerelem is meg tud kopni, de annyi gyönyörű szép emlékem van, annyi siker övezte a pályafutásomat, és mindig kaptam új impulzusokat, új lendületet. Nagyon nehéz egy olyan dologból kiszállni, amiben az ember sikeres, amiben örömét leli, és ami évről évre tartogat valami új dolgot a számára. Egyelőre azt gondolom, jó helyen vagyok, még azt is lehet mondani, hogy ötszáz mérkőzés után is tudok, ha talán nem is ugyanolyan szerelemmel, de hatalmas szeretettel és lelkesedéssel dolgozni a labdarúgásban. Azért nehéz már őszinte szerelemről beszélni, mert 32 éve nincs szabad hétvégém. A normális emberek péntektől hétfőig a barátokkal, a családdal töltődnek fel, nekem ez kimaradt az életemből.
– Nem véletlen talán, hogy Dárdai Pál – aki négy és fél év után távozott a Hertha kispadjáról – nem vállal most munkát, egy évet minimum pihen. Önök jó barátok. Eljátszottak már a gondolattal, hogy egyszer egy stábot alkossanak?
– Többször is. Sőt, alkottunk mi már edzői párost, csak kevesen tudnak róla. Annak idején, amikor még nem dolgoztunk edzőként, csak bontogattuk a szárnyainkat a labdarúgó-pályafutásunk után, volt az MLSZ szervezésében egy NB II.-es válogatott, amit mi vihettünk külföldi túrára. Ott már látszódott: nagyon egyformán gondolkodunk, egy hullámhosszon vagyunk. Már akkor megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy fogunk mi még egyszer komolyabb szinten is együtt dolgozni.
(balra) A 2006-os világbajnokság selejtezőjén Zágrábban. Harcban Jurica Vranjesszel; (jobbra) Fülöp Márton kapus hárítja Ángelosz Harisztéasz lövését. Lőw a védelemben segített a győzelemben
– Azt mondja, készül majd egyszer egy fotó, ahogy ott állnak a kispadnál mint ugyanazon csapat két megbízott szakvezetője?
– Elképzelhető. Az alapjai megvannak ennek. Az egyik, hogy emberileg nagyon becsüljük és tiszteljük egymást, és nagyon jó barátok vagyunk. A másik, hogy a futballban mind a ketten elég magasra jutottunk és elég komoly szakmai tapasztalatot szereztünk. Ha egyszer összetennénk, összecsiszolnánk ezt, akkor abból lehetne egy szenzációs sikertörténet. Ez majdnem összejött, amikor Pali elvállalta a válogatottat, de sajnos az akkori klubom, a Red Bull Salzburg nem engedte meg, hogy az állásom mellett elvállaljam a válogatott pályaedzői munkáját. Abszolút nem zárnám ki tehát, hogy egyszer készül majd egy közös fotó arról, ahogy mi valamilyen formában együtt dolgozunk egy csapat sikeréért. A legboldogabbak szerintem mind a ketten akkor lennénk, ha ez a magyar válogatott lenne, hiszen mindkettőnknek ez a legfontosabb és ez az álma.
– Tavaly azt nyilatkozta, még nem áll készen arra, hogy vezetőedző legyen. Változott ez egy év alatt? Az előre eltervezett karrierút egy pontján ott van az, hogy valamikor vezetőedzővé válik?
– Nem akarok nagy szavakat használni, ráadásul az élet amúgy is nagy rendező. Nyilvánvalóan lehet valamilyen elképzelésem a jövőmről, de eddig mindig úgy alakult az életem során, hogy jó időben jó lehetőségek jöttek, és azokból talán sikerült is jól választanom. Ezzel kapcsolatban tehát azt tudom mondani, régóta érik bennem a gondolat, mert amikor az ember bizonyos tapasztalatra tesz szert, akkor kialakul az egyéni filozófiája a futballról, amit egyszer szeretne teljesen saját maga megvalósítani, amikor ő rendez mindent, ő a főrendező egy csapatnál. A pályaedzői pozícióban eljutottam az európai futball egyik legmagasabb szintjére, innen már nehéz még magasabbra lépni – nyilván ezen a szinten maradni is nagyon nehéz. De kanyarodjunk vissza oda, hogy milyen nagy rendező az élet. Ha úgy rendezi, hogy egy jó időpontban lesz egy jó lehetőség, amiről azt gondolom, én is megértem rá, és a körülmények is adottak lesznek, akkor el tudom képzelni, hogy vezetőedzői szerepet vállaljak. Sőt, azt gondolom, néha vágyom is rá. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
– A pályafutása során még sosem volt olyan, hogy be kellett volna ugrani, és élesben meccselni, viszont ez bármikor eljöhet. Készen áll rá?
– Az ember mindig azt gondolja, felkészült a dolgokra, aztán majd az élet megmutatja, jól gondolta-e. Már a Lipcsénél is úgy dolgoztam, hogy jóval több és szélesebb volt a munkaköröm, mint egy pályaedzőé. Rengeteg videóelemzést, megbeszélést tartottam. Döntő szavam volt a játékostranszfereknél. Sokkal bátrabban bontogattam a szárnyaimat, mint egy pályaedző. Nyilvánvalóan teljesen más pozíció, amikor az összes döntés súlya a te válladat nyomja vezetőedzőként, ilyen még nem volt, de igyekeztem a lehető legjobban felkészülni arra az időszakra, ha erre sor kerül.
(balra) Mainz-Leipzig Bundesliga-mérkőzésen, 2018-ban. Szóváltásban Bastian Dankert bíróval
NÉVJEGY
1979. április 29-én született.
Az Újpest FC saját nevelésű játékosa, ott kezdte profi pályafutását 1998-ban.
A 2002–2003-as szezonban a német Energie Cottbushoz szerződött.
Két idényt követően elszerződött a szintén másodosztályú Hansa Rostockhoz.
2009-ben az FSV Mainzba igazolt.
2010-ben súlyos bokasérülést szenvedett, a szezon végén felhagyott a profi labdarúgással.
Edzői pályafutását az osztrák másodosztályú Lieferingnél kezdte.
2018. július 11-én a Paris Saint-Germain csapatához szerződött, ahol Thomas Tuchel munkáját segíti másodedzőként.
Változások a magyar fociban
Lőw Zsolt tagja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szakmai bizottságának. Azt gondolja, hogy az utóbbi években komoly változások történtek a hazai labdarúgásban, fejlődött az infrastruktúra, gazdaságilag stabilak a klubok, megoldódott az akadémiák ellenőrzése és beindultak az elengedhetetlen szakmai képzések. „A magyar labdarúgást levették a lélegeztetőgépről, hiszen gazdasági alapokon képtelen volt működni, meg kellett valahogy oldani a finanszírozását. Ez köszönhető az MLSZ-nek, de továbbmegyek, a magyar politikának is, hiszen nem titok, hogy politikai támogatás nélkül a magyar labdarúgás meghalt volna, eltemethettük volna úgy, ahogy van.”
Akikkel nem számolt a szövetség
A PSG másodedzője emlékeztetett: vele és Dárdai Pállal még nem számolt az MLSZ, így ők külföldön építettek karriert. Szerinte ezt a hibát nem szabad újból elkövetni. „Azt kellene eléri, hogy a klubvezetőkben kialakuljon egy bizalom bizonyos futballszakemberek iránt, hogy használják a magyar futball értékeit, a kiöregedett játékosokat” – mutatott rá.
Példaként említette a többi között Vincze Ottót, Lisztes Krisztiánt, Hajnal Tamást, Gera Zoltánt, Király Gábort, Huszti Szabolcsot, Juhász Rolandot, Dzsudzsák Balázst, Fehér Csabát, Szélesi Zoltánt és Szalai Ádámot. „Ezeket az embereket próbáljuk meg a magyar labdarúgás szolgálatába állítani. Nem mondom, hogy mind készen állnak arra, hogy a hazai labdarúgásban most szerepet vállaljanak, de vegyük észre, és kezdjük el őket képezni, taníttatni. Ők egy magasabb szintű futballkultúrában nevelkedtek és ott szereztek tapasztalatokat. Ha elkezdjük őket használni, akkor egyre több Dárdai Palink és Lőw Zsoltunk lesz.”
Első edzés Párizsban a világsztárok között. A magyar edző mellett Lassana Diarra, a francia válogatott játékosa
Fotós: Móricz-Sabján Simon
