– „Látod, Európa? Hát ide vezetett a jóság / Mindent megengedő liberális kórság!” – írta az Európa 2017 című dalában. Most, 2018-ban változott valamit a véleménye?
– A véleményem nem változott. Simán megállja a helyét, amit 2017-ben írtam. Annyi változott, hogy Európa kezd rádöbbenni arra, hogy ezek a dolgok, mint valamiféle jóslat, beigazolódtak, vagy legalábbis lehet pár dolog, amit másképp kellene csinálni. A dal pontosan ezért született – bár nem ringatom magam abban a reményben, hogy meghallják Európa vezetői. De egyrészt muszáj volt kiírni magamból, másrészt pedig úgy vélem, néhány polgártársunk elgondolkodik a dalszövegen.
– Mire gondolt liberális kórság alatt?
– Arra a megengedő magatartásra, arra a megengedő irányításra, ami ahhoz vezetett, amilyen állapotok most uralkodnak Európában és sajnos Magyarországon is. Bár hazánk tartja magát némileg a konzervatív értékekhez. Liberális kórság alatt gondolok itt arra, amilyen állapotok a kultúra terén uralkodnak, de nyugodtan nevezhetjük annak a migráció irányába gyakorolt megengedést is, amely szintén egy elhibázott lépés volt.
– Kiemelte a kultúrát. Ott mi zavarja a leginkább?
– Bármely művészeti ágat elővehetjük, a zenét, az irodalmat, a filmművészetet, azt látjuk, hogy az alkotók nagy része a könnyebb irányba próbál elmozdulni, és mindenképp olyasfajta világot próbál festeni, mintha az a konzervatív értékrend, amelyet a szüleink, nagyszüleink belénk neveltek, valamiféle káros, elhibázott példa lenne, s ennek az ellenkezője az igaz, a követendő. Ez az, ami nekem nagyon nem tetszik.
– Több jobboldali írástudó megfogalmazta, hogy a kulturális intézményeket zömmel még mindig a markánsan liberális gondolkodók, művészek uralják. Ezek szerint ön is egyetért ezzel a megállapítással?
– Ezt tapasztaljuk mi is a zenészkollégáimmal, illetve a szakmabeliekkel. Mi húsz éve azon küszködünk, hogy meg tudjunk szólalni valamiféle felületen, de amíg az internet nem létezett, addig gyakorlatilag semmiféle lehetőségünk nem akadt a televízióban, rádióban. A szövegeink nem szélsőségesek, nem bántanának senkit, egyszerűen a szemétdombokon ülő kiskirályok megpróbálják megakadályozni azt, ami szerintük nem jó, és szembemennek azzal, amit a zenehallgató szeretne. Ott vagyunk egy közszolgálati rádió közelében, de nem tudunk benne megszólalni. Mi van azzal a 70-80 ezer emberrel, aki a mi Facebook-oldalunkon jelentkezik, és mi van azzal a sok százezer emberrel, aki a Kárpát-medencében eljár a koncertjeinkre? Ők ugyanúgy befizetik az adójukat a közszolgálati rádiók és televíziók részére, de nem kapják meg, amit szeretnének látni, hallani. A kereskedelmi adók szintén ignorálják azokat, akik másképp gondolkodnak vagy szeretnének valami maradandót alkotni, ami nem az épp aktuális tömegigényt elégíti ki. Ezekkel az emberekkel mi van, valamint azokkal, akik pont rájuk lennének kíváncsiak? Jövőre lesz húszéves a zenekar, nekem már nincsenek illúzióim. Az ellenszélben egy picit előre kell dőlni, úgy tudunk egyenesen maradni. Írjuk a szövegeket, játsszuk a dalokat, tesszük a dolgunkat, rengeteget koncertezünk – így is el lehet érni a közönséget, bár sokkal lassabban.
– Nézzük megint az Európa 2017 szövegét: „Németország! Eltört a gerinced! / Húsz év múlva hol lesztek szerinted?” Ezek a sorok azért is különösen aktuálisak, mert éppen a beszélgetésünk idején utazott Németországba Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkellel tárgyalni.
– Ez a dal 2017-ben íródott, amikor az igazán nagy menet elindult Németország felhívására. Ezek aggódó sorok, tulajdonképpen ezért az igen tehetséges és szorgalmas népért szólnak, amely valami oknál fogva nem veszi észre, hogy a szakadék felé tart.
– Egyik daluknak nagyon szomorú a vége: „Ha évek múltán erre jársz majd, tiszta lelkű vándor / S meglátod, hogy mi maradt itt e gyönyörű, szép hazából / Vidd el a hírt a nagyvilágnak, hogy minket nem zavar / Jöhet bárki, hisz elpusztult az utolsó magyar.”
– Igen, így valóban nem túl vidám. Ez a dal is valamiféle figyelmeztetés akart lenni. Az előző versszakokban leginkább azt írom le, hogy ha bizonyos dolgok úgy folytatódnak, ahogy, akkor annak ez lesz a vége. Azokban az időkben írtuk, amikor liberális kormány uralkodott Magyarországon. Azóta azért változott ez-az, harmadik ciklus óta a jobboldali kormány irányít, ezért azt gondolom, van némi remény a megmaradásra.
– Érdekes, hogy mást jelent ma már egy-egy dalszöveg, hiszen közben változik a világ…
– Koncerteken szoktam mondani a Költők és kígyóbűvölőknél, ami a 2006-os emberverésről szól: milyen furcsa, hogy tizenkét év telt el azóta, és úgy beszélünk a dologról, mintha történelem lenne. Azok az emberkék, akik a résztvevői vagy az okozói voltak ennek a történetnek, most ugyanúgy jelentkeznek, mintha mi sem történt volna. Felnőtt egy generáció, amelyik azt sem tudja, miről van szó, nem érdeklődik iránta, vagy egész más tálalásban hallja. Az, hogy az őszödi beszédről úgy beszélnek manapság tizen-, huszonéves fia-talok, mintha valamilyen igazságbeszéd lett volna, egyfajta hőstettként emlegetik, az felháborító. Úgyhogy igen, ezek a dalok, ezek a dalszövegek némi magyarázatra szorulnak a koncerteken.
– Azt mondta Herczeg Ferenc, hogy a művésznek fel kell mutatnia a valóságot, ezt plasztikusan ábrázolnia kell, és a végén valamiféle megoldási javaslattal is kell élnie.
– Annak a felelősségét, hogy megoldást is javasoljak, nem vállalnám magamra. Rettentő felelősség ez egy olyan embernek, akinek sok százezer emberhez elhallatszik a hangja. Úgyhogy azt szoktam erre mondani: én egyfajta világról álmodozom, ezeket a dolgokat megírom a verseimben, dalszövegeimben, aztán hogy sikerül-e megvalósítani, az már kétséges.
– „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk / Mi egy vérből valók vagyunk.” Aki soha életében nem hallott az Ismerős Arcok zenekarról, az két-három éve megtanulta a nevét, hiszen a Nélküled című daluk több mint sikeres utat járt be.
– Ezt a számot már nagyon régen írtuk. Köszönhetően a dunaszerdahelyi focicsapat szurkolóinak, akik ezt választották indulójuknak és kezdték énekelni minden egyes mérkőzés előtt, a dal egyszer csak elkezdett magától működni. Olyan karriert futott be, amire soha nem gondoltunk volna, amikor levittük a próbaterembe és megmutattuk a zenekar többi tagjának. Nagy boldogság egy zenésznek, hogy van egy olyan maradandónak nevezhető dala, amellyel számolni kell.
– Egy korábbi interjúban mesélte, hogy egy felvidéki lelkésztől kapta élete egyik legszebb mondatát, aki azt mondta önnek: köszöni szépen, hogy most már a felvidékieknek is van himnuszuk, nem csak az erdélyieknek. Ezzé vált a Nélküled.
– Igen, Felvidéken valóban úgy kezelik, mint saját himnuszt. Ennél nagyobb dicséret nemigen kell egy zenésznek szerintem.
– Állami ünnepen is énekelte.
– A Gulagra elhurcoltak tiszteletére felállítottak egy emlékoszlopot Óbudán, ezen volt szerencsém elénekelni. A Fidesz székesfehérvári kampányzáróján, Orbán Viktor beszéde előtt szintén előadhattam. Azt szoktam mondani: bárhová elmegyek, ha azokat a gondolatokat tolmácsolhatom, amelyeket én gondolok a világról.
– Ha meghívnák egy MSZP-majálisra, oda is elmenne?
– El. Ott összezavarnék egy-két embert, de elmennék.
– Nem rejti véka alá a hovatartozását, és nem hangsúlyozza a függetlenségét.
– Ilyen légkörben nőttem föl, nekem ez így természetes. Az egyik nagyapám Ludovikát végzett katonatiszt volt, a másik nagyapámat meg eléggé rendesen megrángatták az előző rendszerben. Nekem nincs mit szeretnem az elmúlt rendszeren. Ráadásul a végén derültek ki igazságtalanságok. Mi, akik 1987–88 körül érettségiztünk, akkor szembesültünk azzal, hogy az addigi tanulmányaink hazugságok voltak. A rendszerváltás után, fiatal felnőttként döbbentünk rá mindenre és tanultuk meg, mi történt valójában. Akár ’56-tal, akár a közelmúlttal kapcsolatban. A nagyapáink nagyon sokat tudtak volna mesélni, de valami olyanfajta félelemben és aggódásban éltek, ami egyébként szerintem az egyik legmegbocsáthatatlanabb bűne az előző rendszernek – hogy a 70-80 éves nagyszüleink nem mertek mesélni, csak azért, hogy minket ne érhessen baj. Erre nem tudom azt mondani Lendvai Ildikónak: most már minden oké, most már nem haragszom.
– Érdekes, hogy a Fidesz–KDNP már harmadszor nyert kétharmaddal a választásokon, de a szellemi élet egyes területein semmi sem változott. A győztes jobboldaliak továbbra is csendben vannak.
– Minket így neveltek. De azért megvan a hatása. Lásd MSZP, lásd „demokratikus” ellenzék. A Jóisten azért elrendezi a dolgokat, nem nekünk kellett megtenni.
– Újabb dalból idézek: „Hogy a dolgok újra a helyükre kerüljenek, / Emberek, határok, völgyek és hegyek, / Hogy megint annyian legyünk, mint a tenger, / És a gyermekünk magyarként lehessen ember.”
– Ez a szöveg akkor született, amikor a rendszerváltás után Wass Albert könyvei úgy kerültek elő a semmiből, mintha akkor kezdte volna írni őket. Rácsodálkoztam az ő írásaira, végigolvastam szinte az összes hozzáférhető regényét. Rettenetesen bántott az, ami a határon túli magyarokkal történik. Már csak az elhallgatása is mindannak, hogy milliók élnek a határokon túl, és jóformán semmit sem tudunk róluk. Ez a dolog megváltozott a rendszerváltás óta, és ez fantasztikus. Valami ilyesmi vágynak adott hangot ez a dalszöveg. Ez például nem vesztette el az aktualitását, látva, hogy mi folyik épp most Kárpátalján. Hála a Jóistennek, most Szlovákiával bizonyos harmóniában élünk, de azért az ottani helyzet sem rózsás. És hát bármerre megyünk, nem az. Talán a Délvidéken nem volt még soha ilyen jó a helyzet. Óriási lépés, hogy létrejöhetett a kulturális autonómia.
– Erdély?
– Erdély az örök szerelem. Tulajdonképpen egy erdélyi út volt, amely megváltoztatta a mi gondolkodásunkat, s rátett arra a pályára, ahol most is mozgunk. 2001–02 táján hívták meg a zenekart. Utána kezdtem el ezeket a szövegeket írni.
– Mi hatott ennyire erősen? Az emberek, a tájak, a történelem?
– Természetesen az emberek. Az az egyedülálló „szeretet, elfogadás”, ami ott fogadott minket.
– Volt, amikor csak szégyenkezve tudtunk kimenni: a kettős állampolgárságról rendezett 2004. december 5-i népszavazás gyalázatos eredménye után…
– Az szörnyű volt. Leginkább azok után, hogy a személyes kapcsolataim már mind megvoltak, és előbb-utóbb újra beszélni kellett ezekkel az emberekkel, napokkal a döntés után. Ugyan a barátoktól egy rossz szót nem kaptam, mert ők tudják, én hogyan gondolkodom, ennek ellenére néhány pohár bor után mindig előjött. Valami olyan mély fájdalmat okozott, amely szerintem soha nem múlik el, legalábbis elfelejteni nem fogják.
– Az előbb idézett szövege felér egy határrevíziós igénnyel.
– Ilyesmiről sajnos ma nem beszélhetünk, bár a történelem időnként furcsa dolgokat művel. Lemondani semmiképp sem kell a dologról, de bőven elég már az is, ha a határokat nem kezeljük határokként. Nem szabad úgy gondolnunk a jelenlegi határainkon túl élő magyar emberekre, hogy ők valamiben mások, mint mi – ha a magyar nemzet egységében gondolkodunk, akkor az megtörténik.
– Nagyon elfoglalt lett a zenekar.
– Igen, ez már az elmúlt években kezdődött. Nekünk muszáj rengeteget koncertezni, mert ahogy említettem, a rádiók nem tesznek minket népszerűvé. Évi 130-140 koncert becsúszik. A zenekar tagjainak a barátsága egymás iránt töretlen, bár néha csapkodnak a villámok. Ha húsz éven keresztül kibírtuk, s még mindig mosolyogva tudunk beszélni a turnébuszban, akkor nincs vész.
– Lemez készül? Új dalok?
– Tavaly jelentünk meg lemezzel, úgyhogy most újat nem csinálunk. Készülünk egy akusztikus turnéra ősszel, ahol próbálunk egyfajta best of válogatást összerakni, s tőlünk nem várt módon, kicsit csendesebben, de nagyon szépen eljátszani – ezt leginkább színháztermekben, művelődési házakban. A jövő nyár elején tartunk egy húszéves jubileumi koncertet, amelyre nagyon készülünk. Egy könyv is megjelenik a zenekarról. Az Agárdi popstrandon is találkozhatnak velünk, és nemsokára koncertezünk a Felvidéken.
– Sokat beszéltünk a zenekarról. Nyerges Attila hogy érzi magát 2018 nyarán?
– Köszönöm szépen. Ez mindig attól függ, hogy a gyerekeimet mosolyogni látom-e. Én viszonylag nyugodtan élek a harmadik feleségemmel, aki gyermekkori szerelmem. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt fogta magát és megkeresett, amit nagyon jól tett, mert azóta egymás kezét fogva lépkedünk, időnként villámokkal, de attól még szeretetben és barátságban.
NÉVJEGY
1969. április 16-án született Budapesten
Az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban vett először gitárt a kezébe, ott kezdett énekelni is, az Óbudai Kamarakórusban
A katonaság után a Stexas énekese, majd szövegírója lett
1999. október 23-án megalakította az Ismerős Arcokat
