– A kötet ötlete a Corvinus Egyetem borkommunikációs kurzusán fogant meg, amelyet ön tart a hallgatóknak. Miért kezdte el érdekelni ez a téma?
– Azon gondolkodtam három évvel ezelőtt, milyen szabadon választható tárgy lehetne egyszerre érdekes és hasznos a hallgatók számára. Sok ötletem támadt, ezek közül az egyik a bor volt. Ekkor éppen egy hosszú autóúton voltam, és közben a rádióban egy izgalmas beszélgetés folyt kifejezetten a magyar borok helyzetéről. Az derült ki ebből a diskurzusból, hogy a hazai nedűk egyre jobbak, de erről nagyon kevesen tudnak a nagyvilágban. Mivel érdekel a borüzletág és kommunikációval foglalkozom, adódott a gondolat, hogy a magyar borok népszerűsítésében a kommunikációnak kifejezetten fontos feladata van.
– A cím alapján azt is gondolhatjuk, hogy a könyv csupán a borkereskedelem szakmai oldalát mutatja be. Miközben egy rendkívül szórakoztató olvasmányról beszélünk, amely a gyakorlatban hasznos információk mellett kielégítő kulturális áttekintést nyújt a hazai nedűkről.
– Ez megnyugtat. Azért remélem, a cím nem félrevezető. Bízom benne, hogy az albumszerű kivitelezésnek és a borfotópályázatból származó fantasztikusan szép képeknek köszönhetően informatív, szórakoztató, a bor művelődéstörténetével, irodalmával, marketingjével és egyéb izgalmas témákkal foglalkozó kötetet vehet a kezébe az olvasó.
– Ha már szóba került az irodalom: a fröccsök sem maradtak ki a könyvből. Azon belül is a fröccsnevek. A bor és a szóda elegye elválaszthatatlan az irodalomtól, elég csak Krúdyra gondolnunk.
– Egy kolléganőmmel összegyűjtöttünk több száz fröccselnevezést. Egyrészt internetes kereséssel, de azért természetesen terepmunkát is vállaltunk az ügy érdekében. Ebből összegzésként írtam egy cikket. Ami kifejezetten érdekes a fröccsökkel kapcsolatban, az az, hogy mennyire a magyar kultúra részévé váltak, de azért tegyük hozzá, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiának a hatása is erőteljesen érezhető ebben. A fröccselnevezések viszont valóban magyar sajátosságok. Egészen változatosak, sokfélét lehet találni belőlük, attól függően, hogy mivel keverjük a bort. Például vízzel, szörppel vagy akár uborkalével…
– Utóbbi a másnaposság ellenszere. Állítólag…
– Igen, Újházi-fröccsnek hívják. De ott van a Kass-fröccs, a (vörös) pezsgővel kevert bor vagy a macifröccs, amelyben málnaszörp van. Azt is rendkívül izgalmasnak találom, ahogyan a rangok, a beosztások, pozíciók megjelennek a fröccselnevezésekben, ahhoz kapcsolódva, milyen mennyiségben van bor és szóda az italban. Mint a házmester és a viceházmester, a lakófröccs, illetve az albérlő esetén. Emellett az is tanulságos, hogy a történelmi, politikai változások miként tükröződnek vissza az elnevezésekben, vagyis például miképpen lett a 6:4 arányú párttitkárfröccsből később polgármester. Az is egyfajta kulturális tájékozottságot jelez, ha valaki tudja, mi az a színészfröccs: szódával felöntött langyos víz. Ez a hajdani csepűrágók szegénységére utal.
– Meg tudjuk szerettetni a fröccskultúránkat más nemzetekkel? Általában, amikor a pesti éjszakában szódával kevert bort ajánlok külföldieknek mint magyar különlegességet, igencsak pislognak rám.
– Fröccs a németeknél és az osztrákoknál is van, tehát ez a tengely még létezik. A balatoni borászoknak van egy olyan kezdeményezése, hogy az olaszrizlinget mint kiváló fröccsbort (is) hirdetik magyar különlegességként.
– Márpedig Badacsonyba sok külföldi jár…
– Így van. Jók az esélyeink.
– Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elnöke azt mondta a könyv bemutatóján tartott beszédében, hogy napi két deci bort fogyasztani kifejezetten egészséges.
– Igen, sok egészségügyi vizsgálat foglalkozik e témával. Mi a kötetben és a könyv kommunikációja kapcsán is folyamatosan felhívjuk a figyelmet a mértékletességre. A bor, a borozás kultúrateremtő és kultúrával bíró jelenség, de mértéktartás nélkül ez mit sem ér.
– Honnan jött a bor iránti rajongása? Van annak valami előzménye, hogy éppen a bor kommunikációja kezdte el foglalkoztatni?
– Nincs családi vonatkozása, nem készítettünk bort, nem volt pincénk. A hallgatóim szempontjából az egyetemi kurzuson olyan terméket szerettem volna a középpontba állítani, amelynek a vizsgálati tanulságai, kutatásmódszertani jellemzői más árucikkekre is átvihetők. Ami számomra ugyancsak fontos, hogy valamilyen magyar termékkel foglalkozhatok, olyasmivel, ami különleges, és ami sajátosan a miénk is.
– Miért pont a borra esett a választásuk? A pálinka, a sör nem érdemelné meg a figyelmet?
– Jellegzetes sörkultúrája nincs a magyaroknak, bár nyilván fogyasztják itt is, a pálinka nyelvi sajátosságaival pedig Balázs Géza – aki szintén a könyv egyik szerzője – már régóta és alaposan foglalkozik. De nem feltétlenül az volt a lényeg, hogy valamilyen italról legyen szó. Az volt a fontos, hogy a kurzusnak olyan tárgya legyen, amelynek mélyreható kulturális vonatkozásai is vannak. Történet, szakralitás, irodalom kötődjön hozzá – sörről nem nagyon ismerek verset –, és hogy mindez magyar legyen.
– „A magyar bor világhírű, szeretjük mondani mi, magyarok. De hogy egyszer valóban az legyen, ahhoz okosan, színesen, önbizalommal kellene tudnunk beszélni róla egymás között és másokkal a nagyvilágban” – szól Sauska Krisztián ajánlója a kötet borítóján. A politika tud ebben segíteni?
– Az egységes magyar borkommunikáció nehézségét az okozza, hogy túlontúl sokféle nedűnk van. Gondoljunk a tokaji aszúra, és vessük össze egy testes villányi vörössel, vagy a mátrai borokat az egri vagy szekszárdi bikavérrel! Rettentően kis területen felettébb sokféle bort készítenek. Ezzel kapcsolatban szokták megemlíteni Ausztria példáját. Amikor már úgy tűnt, hogy az osztrák nedűknek egy adalékanyag-botrány miatt leáldozott a nemzetközi piacon, a kormányzat elkezdte erőteljesen támogatni a helyi bortermelőket, és azon volt, hogy ne legyen akkora összevisszaság. Nem hagyták, hogy bárki bármilyen „pancsolmányt” osztrák termékként áruljon, szigorú minőség-ellenőrzési rendszert vezettek be. A borok, amelyek ezen átmennek, védjegyet kapnak. Emellett kiválasztottak egy zászlósbort, a zöld veltelinit, amelyet szinte Az osztrák bor címke alatt forgalmaznak.
– Mi lehetne a magyar zászlósbor?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Az aszú rendkívül különleges, nem igazán van másutt, viszont ahhoz, hogy zászlósborrá váljon, nincs belőle elég. Lehetne esetleg a kadarka vagy az olaszrizling. Mások azt mondják, hogy a chardonnay és a cabernet sauvignon termesztésére kellene ráállni, mert jók az adottságaink ezekhez. De hogyan tudnánk versenyezni olyan országokkal, amelyek ezekből óriási mennyiségben termelnek a nemzetközi piacokra? Igen komoly stratégiai kérdéseket kell megválaszolnunk, és a kormányzat elsősorban itt tud cselekedni.
– Zárszóként tudná idézni a borillemtant bemutató fejezetből a kedvenc pohárköszöntőjét?
– „A bölcsek szerint rendkívül egyszerű az emberi boldogság titka: nem szabad sem az egészségünket, sem a feleségünket, sem a fizetésünket másokéhoz hasonlítani. Igyunk hát erre.”
NÉVJEGY
Egyetemi docens, nyelvész, közgazdász, újmédia-kutató.
Magyar és német nyelv és irodalom szakos bölcsészként, valamint tanárként végzett 2006-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd 2010-ben közgazdász nemzetközi gazdálkodás szakon (BA) szerzett diplomát a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, PhD-fokozatát az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolában nyerte el 2012-ben.
Kutatói munkásságát a digitális kommunikáció vizsgálatával kezdte, később a marketing és a nyelvészet kapcsolódási lehetőségeit vizsgálta, majd a tudománykommunikáció és az online agresszió témaköre felé fordult, borkommunikációval 2016 óta foglalkozik.
