Ratatics Péter

Cappuccino
Július óta a Mol teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgató, amellett, hogy továbbra is ellátja a csoport fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatói pozíciójával járó feladatait. „Frissdiplomásként természetes, hogy én is vezérigazgató akartam lenni. Teljesen rendjén van, hogy kikerülve az egyetemről tombol bennünk az ambíció. Aztán jönnek a munkás évek és rádöbbenünk, mekkora felelősséggel jár ez, mekkora erőfeszítés, szorgalom, munka kell ahhoz, hogy lépésről lépésre előrébb jussunk” – mondta a szakember.

– Nagyon fiatalon került úgy az ügyvezetői posztra, a Corvinus után rögtön itt kezdett, a Molnál. Példa nélküli a karrierje. Mi az, ami miatt ön szerint ezt elérte? 

– Mindig kitartottam az álláspontom mellett, nem hagytam annyiban a dolgokat, ez biztosan sokat számított. A másik nagyon fontos feltétele ennek az útnak a folyamatos fejlődés és a tanulás iránti vágy. De a szorgalmon túl as szerencsére is szükség volt, azaz arra, hogy jó időben legyek jó helyen, s éljek a kínálkozó lehetőségekkel.

– Tizenegy éve van a vállalatnál. Mikor érezte úgy, hogy most már elért valamit?

– A Mol szerintem a legjobb cégek egyike, nyitott kultúrájú társaság. Van lehetőség arra, hogy végigvigyük az elképzeléseket, az ötletek meghallgattatnak. 

Kezdetben az igazgatótanács munkáját segítettem, ami igen jó iskola volt. Az anyagok elkészítése, az ehhez szükséges precizitás és az, hogy nagyon sikeres, az üzleti életben már eredményeket elért vezetőket hallhattam különböző álláspontokról beszélni, sokat tanított. Jó volt tapasztalni és elsajátítani azokat a gondolkodásmódokat, amelyekre korábban nem gondoltam volna. Ahhoz, hogy valaki vezetővé váljon, sokféle tudást és szemléletet kell a magáévá tennie, szintetizálnia. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy huszonkilenc évesen rám bízták a teljes Mol-csoport irányítási struktúrájának a megreformálását. Ez volt az első olyan pont a karrierem során, amikor addig még meg nem élt büszkeséget éreztem.

– Célja volt, hogy ilyen magasra jut a cégnél, vagy így alakult? 

– Frissdiplomásként természetes, hogy én is vezérigazgató akartam lenni. Teljesen rendjén van, hogy kikerülve az egyetemről tombol bennünk az ambíció. Aztán jönnek a munkás évek és rádöbbenünk, mekkora felelősséggel jár ez, mekkora erőfeszítés, szorgalom és munka kell ahhoz, hogy lépésről lépésre előrébb jussunk. 

– Mit szóltak a közvetlen munkatársai, volt kollégái, diáktársai, a barátai az előléptetés(ei)hez? Hogyan kezeli az irigyeit?

– Akik igazán közel állnak hozzám, pontosan tudják, mennyi munka van az eredményeim mögött. Ők cseppet sem irigyek. És nekem ez a fontos. Mindennap 8-kor már bent vagyok az irodában, s általában 10-12 óra elteltével én kapcsolom le a villanyt. A Mol Magyarországnál betöltött és a csoportszintű pozícióm miatt összességében csaknem harmincezer ember munkájáért felelek. Ez hatalmas lehetőség és felelősség is egyben. 

– Ön maximalista?

– Igen, valószínűleg az vagyok. Azt gondolom, hogy ez, illetve a szorgalom és az önmegvalósítás erős kombinációja, mozgatórugója segít a mindennapokban. 

– A családja miként viseli (el) azt, hogy ilyen sokat dolgozik?

– A családi ebédeken, vasárnaponként megkapom persze, hogy a húslevest ne időre akarjam enni, és hogy ne projektmenedzsment-feladatként fogjam fel ezeket az eseményeket. A sok munkát a feleségem megszokta. Már így ismert meg. Tudja, hogy a munkával protokollesemények is együtt járnak, így az estéink, a hétvégéink szintén tele vannak programokkal. De a céges események már nem kizárólag munkát, hanem sokszor kikapcsolódást, szórakozást is jelentenek számomra és a kollégáknak is. Mindig van ok például a sikereink ünneplésére, s a Mol Vidi meccseire is szívesen eljárok. 

– Ha már a sport szóba került: belefér az életébe?

– Bele kell, hogy férjen. Egyszer – még nem dolgoztunk közvetlenül együtt – Hernádi Zsolt azt mondta, és ez nagyon megmaradt bennem: „Aki nem menedzseli jól a saját testét, attól nem várható, hogy egy nagyvállalatot irányítson.” Ezt azóta is igyekszem szem előtt tartani, ezért hetente kétszer-háromszor eljárok teniszezni, vagy legalább az edzőterembe.

– A Mol Bubi és a Mol Limo is innovatív kezdeményezés a társaságnál, ezek az ön nevéhez fűződnek. Pontosan mik a stratégiai célkitűzések?

– A fogyasztói szolgáltatások üzletág célkitűzése, hogy a vásárlóink számára mi legyünk az első számú választás. Bár a fosszilis üzemanyagok dominanciája az évtized végéig biztosan megmarad, az már az elmúlt esztendőkben is látszott, hogy nagy olajipari vállalatként előre kell menetelnünk. Lényegében a hagyományos benzin-, dízelértékesítésből származó árbevételünk és az egyéb szolgáltatások forgalmának aránya csoportszinten is a 80-20 százalékos megoszlásról 70-30-ra változott. Az a célunk, hogy közelebb kerüljünk a fogyasztóinkhoz, és országos hálózatunkból adódóan olyan szolgáltatásokat kínáljunk számukra, amelyek megkönnyítik a mindennapjaikat. Ma pedig már egyre jobban ismerjük ezt a piacot, s mind merészebben lépünk a kávézási, valamint az FMCG-vonalon. Ezért is hagytuk magunk mögött a töltőállomások kereteit és nyitottunk Budapesten egy belvárosi Fresh Corner kávézót, továbbá Prágában, az egyik bevásárlóközpontban egy kioszkot. Ma már több mint ötszáz Fresh Corner brand alatt, töltőállomásokon működő „kávézónk” van, s több kávét adunk el, mint a nagy kávézóláncok, hiszen éves szinten 41 millió csésze az adagunk. 

– A Mol Limóban és az elektromos autókban látja a jövőt?

– Ma még távolinak tűnhet, de úgy vélem, az önvezető gépkocsik népszerűvé válásával teljesen átalakulnak a fogyasztói szokások. Víziónk szerint más szintre kell majd helyeznünk vevőink igényeinek a kiszolgálását. Képzelje csak el, amikor ön megrendeli az önvezető autót este hatra az iroda elé, s közben eszébe jut, hogy be is kellene vásárolni. Mindezt megteheti a Mol online platformján keresztül, így a jármű a bevásárolt holmival a csomagtartóban érkezik. Természetesen az autóval utána oda és annyi ideig közlekedik, ahová és ameddig csak akar. 

Lényegében átalakul az életünk, és a gépjármű birtoklása már nem válik elsődleges fontosságúvá, hiszen a cél mindig az, hogy a lehető legkényelmesebben, legpraktikusabban jussunk el A pontból B-be. Ennek az előszobája a Mol Limo szolgáltatás, ezért végzünk már most elemzéseket ennek kapcsán és foglalkoztatunk data scientist munkakörben kollégákat, valamint igyekszünk kihasználni a mesterséges intelligencia és a big data nyújtotta lehetőségeket. Amikor kopogtat az ajtón a technológia, akkor az elsők közt szeretnénk lenni, akik lépni tudnak a piacon. 

– Az elektromos töltőik telepítését milyen ütemben tervezik fejleszteni? Hova, milyen területekre koncentrálnak és miért? 

– A Mol szándékosan telepíti elsősorban a töltőállomásokhoz az elektromos töltőket, mert ezzel kínáljuk a legjobb megoldást az ügyfeleinknek, már ami a kényelmet és a megszokott lépéseiket jelenti utazásaik során. Jelenleg – a tesztüzem alatt – fix áron kínáljuk a töltést, de a későbbiekben, ha a háttérben fejlesztett informatikai megoldás rendelkezésre áll, perc- vagy kWh-alapon tudjuk majd kalkulálni az egyes díjakat. Eddig egyébként öt töltőállomáson hat elektromos töltőberendezésünk van, és az év végéig további tíz telepítését tervezzük Budapesten, vidéken pedig tizenötöt adunk majd át. Emellett a Mol-csoport részt vesz a Next-e projektben is, amelynek köszönhetően a régióban egy 252 gyors és ultragyors elektromos töltőből álló regionális hálózatot hoz létre 2020-ig. Fontos, hogy már elindult a mobilapplikációnk, a Mol Go is.

– Milyen szakmai kihívás van még ön előtt? 

– Vannak fejlesztendő területeim. Vezetőként most elsősorban arra koncentrálok, hogy erősítsem az irányításom alatt működő csapatok kohézióját, hiszen csak konstruktív légkörben lehet igazán nagy eredményeket elérni. Nehezen bízok meg másokban, szeretem a hozzám tartozó feladatokat szorosan kontrollálni, ezen a területen is formálódnom szükséges. És a feleségemtől is kaptam egy házi feladatot: jelentősen javítanom kell a munka-magánélet egyensúlyon.

 

NÉVJEGY 

35 éves, házas, egy egyéves fiúgyermek édesapja 

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként, 2006-ban 

2007-ben csatlakozott a Mol-csoporthoz, ahol számos vezetői pozíciót töltött be

2011-től 2018-ig volt tagja az Ina igazgatóságának  

2012-től az FGSZ Zrt. felügyelőbizottságának az elnökhelyetteseként tevékenykedett 

2016-tól a fogyasztói szolgáltatások operatív igazgatója, 2018 februárjától ügyvezető igazgatója lett, ezzel egy időben az ügyvezető testület tagjává vált 

A Mol Magyarország operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatónak 2018. július 1-jétől nevezték ki

2018-tól a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke

KEDVENCEK

Film » Mentőexpedíció, ezenkívül főleg
sorozatok, mint a Milliárdok nyomában

Könyv » Ken Follett: Évszázad trilógia

Zene » U2, Ed Sheeran

Hobbi/szabadidő » család, sport, filmek

Ezek is érdekelhetnek

További híreink