Józsa Kriszta

Cappuccino
A több nyelven beszélő, kutatónak készülő fiatal lány szerint a genetika a jövőben még több etikai kérdést vet fel. A diákképviseletben jártas tehetség azt mondja: „Azért dolgozunk, hogy a diákoknak jobb legyen, és valóban azt kapják az iskolában, amit megérdemelnek.”

– Hogyan lehet ilyen fiatalon ilyen sok nyelven beszélni?

– Úgy, hogy mondták a szüleim, hogy kellene franciául tanulni, de nem szerettem erre járni, valahogy nem voltam egy hullámhosszon a tanárral. Kerestem valami újat, és mivel a kínait autentikus, kínai tanároktól lehetett a kínai intézetben tanulni, ezt választottam. Megérte, mert óriási élményben volt részem a távol-keleti országban egy nemzetközi versenyen, ahol lényegében a világ minden pontjáról lett barátom, és nagyon megváltoztatta a világlátásomat, hogy mennyire más nehézségeik vannak az embereknek például egy afrikai országban, mint nekünk itt, Európában. Erről sokan hajlamosak elfeledkezni.

Több nyelv ismeretével többekkel lehet kapcsolatot teremteni.

– Jó tanuló? Hogyan került kapcsolatba a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvánnyal, melynek révén most beszélgetünk ezen a támogatott diákoknak szervezett konferencián?

– Igen, végül is 9,86-os volt az átlagom, és nyárra felvettek egy nyári egyetemre az USA-ba, sőt oda egy ösztöndíjat is elnyertem. Az osztályfőnököm hívta fel a figyelmem az alapítványra, és jelentkeztem. Azt mondták, lehet, hogy két hónapig sem reagálnak, ezért aztán meglepődtem, hogy szinte azonnal válaszoltak. A jelentkezés egy részletes űrlap kitöltésével volt lehetséges, két órán át tartott, mire minden kérdésre válaszoltam – ez már eleve egy szűrő volt, gondolom. Egy év múlva érettségizem, tehát fontos már most orientálódnom, hogy majd hová és pontosan milyen szakra jelentkezzek, mert van olyan intézmény, ahol mikrobiológiát tanítanak, máshol genetikát, és van, ahol már az elejétől lehet specializálódni. Az utóbbi időben az epigenetika kezdett el a leginkább érdekelni.

Az alapítvány abban támogat, hogy ezen a téren fejlődhessek: lehetőséget biztosít arra, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzoraival, neves szakemberekkel, hatalmas tudású kutatókkal konzultáljak, betekintsek a kutatólaboratórium munkájába, s később a kijelölt mentorommal együtt dolgozzak.

– Honnan jött a genetika iránti érdeklődése?

– Már úgy 14-15 évesen kezdett érdekelni ez a terület. Mivel a biológia-tankönyvben nem tértek ki minden kérdésre, más forrásból is kellett tájékozódnom. Az, amit találtam, megváltoztatott, és egyre inkább ilyen témájú munkákat kezdtem el olvasni, s ebben a tárgykörben gondolkodtam. Azt hiszem, hogy a genetikai kutatások előtt nagy jövő áll, ezért is érdekel annyira ez a téma. Nagyon izgalmas például a gének közti kommunikáció, de persze ez az egész kutatási terület már most rengeteg etikai kérdést is felvet, és biztosan a jövőben is egyre többet. Azt hiszem, ráadásul ebben a kérdésben kevés a tanácsadó, szakértő, aki a kormányokat a genetikai kutatásokkal kapcsolatos szabályozás megalkotásában segíti. Magam inkább kutató szeretnék lenni, de mivel van tapasztalatom a diákszervezetek révén a képviseletben, tanácsadásban, ezért érdekel ennek a területnek ez a fajta szakmai része is. 

– A diákszervezetben, amelyben tevékenykedik, mi a feladata?

– Különböző külföldi eseményeken és szervezetekben képviselem a szövetségünket. Még a 9. osztályban kezdtem, és másodszorra is megválasztottak a külügyi referens posztra. Azon kívül, hogy az OBESSU-ban (Organising Bureau of European School Student Unions – az európai közoktatásban részt vevő diákok szövetségeinek európai képviselete) reprezentálom a szervezetünket, még a 120 fős táborunk fő szervezője is voltam. Az OBESSU-nak évente kétszer van alapszabály-módosító gyűlése, s még néhány alkalommal egyéb eseményei, amikor különböző témákban alkotunk és fogalmazunk meg közös álláspontot. Általában a cseh, a brit és a szlovén diákokkal szoktunk egyetérteni. Ezen programok miatt évente nyolc-kilenc alkalommal utazom, nem mindig Brüsszelbe; voltak már Rómában, de Gdańskban is ilyen rendezvények. 

– Milyen kérdésekben szoktak megnyilatkozni, és a hazai szervezettel milyen érdekképviseleti céljaik vannak?

– Az európai képviseletben most éppen egy olyan módszertanon dolgozunk, amellyel csökkenthetők a frontális tanítás nehézségei. Arra készítünk ajánlást, lényegében egy útmutatót, hogyan lehet az egyenrangúság megteremtésével együtt is hatékony oktatást szervezni, és mi kell ahhoz, hogy ez jól működjön, miként legyen ez a tanrendek szerves része. Arra próbálunk rámutatni, hogy a diákok egymástól is tudnak tanulni, és az sokszor hatékonyabb is. Ezt angolul peer educationnek hívják, és ha jól tudom, már több országban vannak ennek hagyományai, akárcsak, ha a szakkollégiumi hálózatra gondolunk, Magyarországon. Az általános döntésekről és véleményeinkről közleményeket szoktunk kiadni. 

Otthon, Romániában ennél visszafogottabb, ám annál inkább életbe vágó változásokat sürgetünk. Az oktatás reformját odahaza ugyanis a politikusok nagyon leegyszerűsítve az óraszámok és a tanítási szünetek hosszának a meghatározásában látják, holott ez csak a felszín. Véleményünk szerint a tanítás gyökereihez, a módszerekhez és a tantervhez kell hozzányúlni, erről szeretnénk meggyőzni őket. Nem jó dolog, hogy középiskolában még mindig húsz-huszonöt évvel ezelőtti tankönyvekből tanulunk, miközben azt látjuk a környező országokban, például Magyarországon is, hogy sokkal korszerűbb tananyagokat is lehet már fejleszteni. Azért dolgozunk, hogy a diákoknak jobb legyen, és valóban azt kapják az iskolában, amit megérdemelnek.

– Mi ennek az oka, hogyhogy nem cserélték le a tankönyveket?

– Elkezdték azok megújítását, és évről évre, az általános iskola első osztályától kezdve cserélik őket, de még nem tartanak ott, ahol mi járunk, azaz a mai idősebb diákok a régi könyvekből tanulnak, míg a kisiskolások már az újakból.

– Mik a tervei? Az elmúlt nyári ösztöndíj után jövőre érettségizik. Hová menne továbbtanulni?

– Ebben a kérdésben még nem döntöttem. Eredetileg az USA-ban terveztem továbbtanulni, de folyamatosan vizsgálom a lehetőségeket Európában, Magyarországon és Erdélyben is.

 

NÉVJEGY 

Tizenhét éves, a szüleivel él. Egy tizennégy éves húga van, édesanyja német iskolában tanítónő, édesapja villanyszerelő-mérnök.

Tizenegyedik osztályos a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban.

A Makosz (Romániai Magyar Középiskolák Szövetsége) diákszervezet külügyi referense.

Hat nyelven beszél (magyar, román, angol, német, kínai, orosz).

Tánccsoportjával együtt megnyerték a 2018-as Sibiu Dans Festivalt.

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány támogatottja.

KEDVENCEK

Film » La Casa de Papel (Papírház)

Könyv » Richard Dawkins: The selfish Gene

Hobbi/szabadidő: diákképviselet, nyelvtanulás, tenisz, tánc, snowboard, olvasás (főleg tudományos művek, például a genetika témája)