Józsa Anka

Cappuccino
Mérnök szülők gyermeke, gyerekkora óta szenvedélyesen rajzol és rajong a balettért, így egyáltalán nem meglepő, hogy az építészmérnöki karon kötött ki. Fiatalon került a mély vízbe, láthatóan nem hozza zavarba, hogy kora harmincasként az Operaház felújítását irányítja. Egyre több nő választja az építészi hivatást. Vajon más vonzza erre a területre a hölgyeket, mint a férfiakat?

– Amikor elkezdtem az egyetemet, éppen hogy több fiú volt a karon, mára viszont megfordult az arány. Kétpólusú az építészmérnöki pálya, van a művészeti és van a mérnöki ága. Lehetséges, hogy a beleérző képesség, a rajzolás, az esztétikai érzék a nőkben van meg jobban. De a mérnöki tárgyakat is jól teljesítették a lányok, szóval nem is olyan egyszerű ez a kérdés. A fiúk inkább a műszaki képzések felé orientálódnak, gépészmérnöknek, informatikusnak mennek. 

– Ön miért ezt a pályát választotta? 

– A szüleim mérnökök, kiskorom óta folyamatosan rajzoltam. Egy évet Finnországban éltünk, ott jártam óvodába, gyakran hatalmas festményeket készíthettünk, ez meghatározó élmény volt. Édesapám a műszaki egyetemen dolgozik, gyakorlatilag ott nőttem fel. Az iskolában kiderült, hogy a reál tantárgyak érdekelnek jobban, így adta magát a kettő kombinációja. De kétségtelenül a rajz vonzott az építészetben, az, hogy a kézügyességen keresztül lehet kifejezni valamit.

– Viszont férfias közegben kell érvényesülni, hiszen a kivitelezést már többnyire az urak végzik. Szót ért velük? 

– Sokszor látom, hogy meglepődnek, hogy egy fiatal nővel kell tárgyalni. Keménynek kell lenni, különben nem tekintenek partnernek. Azért korábban is sok hölgy dolgozott a szakmában, de inkább tudományos területen, a műemlékvédelemnél, hatóságoknál, tervezőirodákban. Ma már egyre többen kapnak felelős vezetői feladatot, ez a trend tisztán látszik. A beruházásokon is sok női kollégával dolgozhatok együtt, akik sokszor keményebbek, mint a férfiak. Volt olyan, hogy elhajítottam a sisakom mérgemben, mert annyira nem értettünk szót. De úgy látszik, néha kell ilyen, mert talán utána olajozottabban mennek a dolgok.

– Ebben a szakmában miért kanyarodott a színházépítészet felé? Teátrumokat nagyjából százévente építenek, lakóparkokat meg folyamatosan. 

– Pont az a fantasztikus, hogy a sors úgy hozta, részese lehetek az Operaház felújításának, amire harmincévente kerül sor. Már csak hab a tortán az Eiffel-csarnok kialakítása. Tényleg elképesztően szerencsésnek tartom magam, hogy akkor lehetek az Operaház beruházó építésze, amikor ez a két egyedi projekt zajlik. Mindig kérdezik a környezetemben, hogy bírom, de csak azt tudom mondani: ez életem nagybetűs munkája, és egy életre szóló tapasztalatot szerzek. 

– Hogyan kapta meg ezt a feladatot? 

– Messzebbről indulnék: hároméves korom óta van bérletünk az Operába és az Erkel Színházba. Az egyetemen építésztörténeti tanszéken diplomáztam, és ott is TDK-ztam (Tudományos Diákköri Konferencia), s aztán doktori képzésre is ott maradtam. Az első TDK-dolgozatom témája a Horváth-kerti Budai Nyári Színkör feldolgozása és rekonstrukciója volt, innen indult a színházakkal kapcsolatos elméleti kötődésem. Ahogy kutattam a területet, látszott, hogy inkább a színháztörténészek foglalkoznak a témával, és építészeti szempontból nem készült még átfogó kutatás. Az Operaházba gyakornokként kerültem, majd meghosszabbították a szerződésem, maradtam, és idővel megkaptam a beruházó építészi kinevezést. Az elmélet, a kutatói munkám így szerencsésen találkozott a gyakorlattal. Egyébként ez nagy hasznomra is van, főleg ennél az épületnél.

– Mit takar pontosan a beruházó építész munkakör? 

– Az Operaház közalkalmazottjaként dolgozom. Volt idő, amikor főépítészinek hívták ezt a munkakört. A munka ugyanaz, csak mindig el kell magyarázni, mit jelent, hogy beruházó építész. Én vagyok a megrendelő, így részt vettem a felújítás, az építés programjának a meghatározásában, képviselem az Operaházat minden fórumon, egyeztetek házon belül, képviselem az Operaházat a kooperációkban, velem tartja a kapcsolatot a tervező-, a lebonyolító mérnök, a műszaki ellenőr, a kivitelezők. Egyszerre több szerepben kell léteznem, ismernem kell a házban mozgó embereket, a téri igényeiket, a munkakörülményeiket. Tudnom kell, hogyan mozog egy néző az épületben, miként öltözik egy balett-táncos, hogyan tároljuk a nagybőgőt, milyen az, amikor protokollvendég jön, hogyan varrják a jelmezeket, hogy kerül a díszletünk a Lázár utcából a színpadra stb. És akkor ehhez adódik a megvalósítás minden körülménye, az egyes szereplők eltérő hozzáállása és célja. Mindezt kézben kell tartani, mert ez a ház és a benne lakók megérdemlik ezt. 

– A műemlék épületek és a XXI. századi technológia párosítása sok esetben dilemmákat vet fel: kell-e, szabad-e. Az Opera esetében hogy fér össze a kettő?

– Az Opera elvehetetlen része a színpad-technológia. Fontos, hogy kövesse a kor igényeit, a modern technológiát. Nem tartom műemlékvédelmi szempontból sem hibásnak, hogy megjelenik a nézőtéren egy tisztán technológiai berendezés, egy reflektor, mert a műfajnak elengedhetetlen része, anélkül nem áll össze az előadás. Ez egy összművészeti központ, amelyhez a hangosítás és a világítás ugyanúgy hozzátartozik; ha elrejtenénk, akkor akár visszatérhetnénk a fáklyás világításhoz. Ha megnézzük a berlini Staatsopert, amelynek a felújítása nyolc évig tartott, ott is láthatjuk, hogy jelen van a legkorszerűbb technika. Ahogy a milánói Scalában is, pedig Olaszországban és Németországban sokkal szigorúbbak a műemlékvédelmi előírások és a hozzáállás. Az üzemi terület meg abszolút alkalmas arra, hogy ott a kor építészete jelenhessen meg, bár az Operában ezeken a helyeken is törekedtünk a történeti tércsoportok, szerkezetek visszaállítására, amennyire a ház működése engedi. 

– Azt olvastam, hogy az akusztikát is javítják a felújítás során. Mit lehet tenni ezért? 

– Az akusztika nagyon érdekes kérdés, már-már mágia. Egyrészt a szubjektív érzékelésre épít, amely mindenki esetében más és más. Nem mindannyiunknak van abszolút hallása, a többségnek valószínűleg nem lesz markánsan érzékelhető, ha még jobb a hangzás. A mi esetünkben kiszélesedik a zenekari árok az első két sor rovására, ami egyrészt kényelmesebb lesz a művészeknek, másrészt nagyobb teret enged a hang áramlásának. Rengeteg textil van a nézőtéren, ezeknek a mennyisége csökken, illetve tömör hátszerkezetet kapnak, így nem nyelik majd el a hangot. Ez vonatkozik a nézőtéri székek anyagára is.

– Mi minden újul meg? 

– Azt tudni kell, hogy a felújítás nem arról szól, hogy fenekestül felfordítunk mindent, ugyanis a közel 150 előadásból álló repertoárt erre a színpadra tervezték, erre a méretre és elrendezésre, ezt kidobni nem lehet és nem is kell. Az elrendezés marad, de minden színpadtechnika gyorsabb, halkabb, modernebb lesz, a süllyedő rendszer korszerűsödik. Sok változás a működést segíti. A Lázár utca felől egyből az alsó színpadra is be lehet majd vinni a díszleteket, ami meggyorsítja a munkát. Nagyon ráfért már a megújulás a művészek öltözőire, az 1984-es felújítás óta nagyon elfáradtak az anyagok, s mégiscsak világsztárok fordulnak meg az Operaházban. De a háttérben, az üzemházban irodai munkát végzők is korszerűbb helyiségeket kapnak, műszakilag szintén elérjük majd a nyugati vezető operaházak színvonalát. 

 

NÉVJEGY

2010-ben végzett a BME Építészmérnöki Karán. 

2014-ben kutatói ösztöndíjat kapott a római La Sapienza Egyetemen.

2016-ban megszerezte a doktori fokozatot a BME Építészmérnöki Karán. 

2014 óta dolgozik a Magyar Állami Operaházban.

KEDVENCEK 
Könyv » Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Film » La grande bellezza (A nagy szépség).
Zene » Paolo Conte
Hobbi » atlétika, olasz nyelv és kultúra, táncelőadások