Hornung Ágnes

Cappuccino
Jön a mindenki által elérhető bankszámlacsomag, serkenteni kell az elektronikus fizetést, ám jóval nagyobb pénzügyi tudatosság szükséges. Többek között ezek kidolgozásával foglalkozik most a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

– A statisztikák szerint nem csak hazánkban, sehol a világon nem kezeli a lakosság megfelelően a pénzét. Mit lehet tenni?

– Sajnos így van. A pénzügyi tudatosság egy mindenkit érintő kérdés, hiszen az összes ember pénzből él. Az elmúlt évek tapasztalata azonban az, hogy a háztartások nem átgondolt döntéseket hoznak, hiszen láthattuk, hogy a túlzott hitelezés vagy a magas hozamok csábítása milyen károkat okozhat. Ha tehát a jelenleginél sokkal tudatosabban állunk hozzá mindennapi pénzügyeinkhez, az a családok, a szolgáltatók és végső soron az állam biztonságát is erősíti. Ezen cél érdekében készítünk egy átfogó és hosszú távú stratégiát.

– A gyakorlatban ez hogy néz majd ki?

– A témában már ma is számos területen vannak jó kezdeményezések, programok, azonban önállóan működnek. Ezeket a különböző „szigeteket” szeretnénk egy rendszerbe tenni, és mindezt integrálni az iskolarendszerű oktatásba. Az újfajta képzésekkel tehát már az általános iskolában találkoznának a diákok, amelyek végigkísérnék őket az oktatásban. A programmal elsősorban a fiatalokat céloznánk, hogy az új generáció már ne essen a korábbi csapdákba. A következő lépés pedig, hogy teret adunk a tudatos fogyasztóknak, például azzal, hogy lehetőséget teremtünk a bankszámlanyitásra, vagy növeljük a kártyás fizetési módok számát.

– Ehhez kapcsolódóan egy új banki számlaterméken is dolgoznak. Mi ez?

– A kérdést egy rendszerben kell nézni, ennek elemeit rakjuk éppen össze. Onnan indulnék, hogy európai összehasonlításban igen nagy a hazai készpénzállomány aránya, ami – nagyon leegyszerűsítve – két okra vezethető vissza: egyrészt kicsi a lakosság banki lefedettsége, másrészt a meglévő bankkártyákat is relatíve kevesen használják. Az alacsony szintű lefedettség fő oka, hogy ma keveseknek van bankszámlája. Erre kínál majd megoldást a kidolgozás alatt álló, mindenki számára elérhető és olcsó csomag. A plasztiklapok csekély használatának a fő oka pedig a bankkártya-elfogadó terminálok kis száma. A POS-terminálok államilag támogatott telepítése az év elején megkezdődött, az első lépcsőben a keret teljes összegét lejegyezték a szolgáltatók, így jelenleg 30 200 egység telepítése van folyamatban. A szerződött partnerektől számos pozitív visszajelzés érkezett. Az intézkedés rendkívül népszerű a kisebb boltok, üzletek körében, ezért a kormány újabb 30 ezer terminál telepítésének a támogatásáról döntött. Összességében tehát több mint 50 százalékkal nőhet másfél év alatt a bankkártyát elfogadó üzletek száma. És hogy bezárjam a kört: mindkét kezdeményezés akkor sikeres, ha a lakosság pénzügyileg tudatos – így visszaérkezünk az előbb tárgyalt kérdéshez. A rendszer tehát többelemű, de a felmérések szerint az alulbankolt rétegek (nagyságrendileg kétmillió főről van szó) minimum harmada megszólítható lehet a most elmondott stratégia mentén.

– Ezek a jövő tervei. Nézzük a jelent. Ön például igénybe venné a családi otthonteremtési kedvezményt (csok)?

– Természetesen igen, hiszen a támogatás nagy segítség a családok számára. A program emellett mindkét célját tekintve sikeres: a növekedésösztönzés elvitathatatlanul eredményes volt, hiszen az építőipar teljesítménye ugrásszerűen nőtt: ez év elején az épített új lakások száma 47, míg a kiadott építési engedélyeké 89 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A demográfiai adatokban is látszik előrelépés, valamint a most bejelentett családügyi támogatások újabb ösztönzőt jelenthetnek a gyermekvállalás előtt álló családoknak.

– Pedig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint a hitelminősítők ennyire nem optimisták a magyar gazdasággal szemben.

– Növekedés tekintetében az elemzői konszenzus 3,5–4,2 százalék között mozog, tehát mindenki gyorsuló hazai gazdasági pályát lát, illetve nincs nagy különbség a magyar kormány és az elemzők várakozásai között. Az eltérések alapvető oka, hogy a különböző szervezetek más-más időpontban véglegesítik az előrejelzéseiket, így nem tudnak figyelembe venni minden új információt. A friss adatok fontosságát jól mutatja, hogy az első negyedévi kedvező GDP-szám megjelenését követően az összes nemzetközi és hazai elemzőház (pl. Morgan Stanley, JPMorgan) felfelé módosított a prognózisán. Sőt, a pont egy hónapja bemutatott kiadványában az OECD is jobb képet festett hazánkról. Ezúttal már 3,8 százalékos gazdasági bővüléssel számolnak, ez 1,3 százalékponttal haladja meg az őszi adatot.

– A bérmegállapodások miatt?

– Például. Mi már akkor kedvezőbb növekedési pályával számoltunk, amikor tavaly a kormány megállapodott a szakszervezetekkel és a munkaadókkal a minimálbér emeléséről, valamint a párhuzamos járulékcsökkentésről, hiszen az intézkedés enyhíti a munkaerőhiány okozta nyomást, és pozitív irányba mozdítja a termelékenységet. Persze a gyarapodás fenntartása érdekében nem lehet megállni, de szerencsére ötletünk van még bőven, így bizakodók vagyunk.

– A gazdaság struktúrája is megváltozott. Mi történt?

– Ha csak az összteljesítményt mérő GDP szerkezetét vizsgálná valaki, akkor azt látná, hogy az egyes nemzetgazdasági ágazatok súlya a bruttó hazai terméken belül nem nagyon változott. A lényeges különbség ugyanakkor a reálfolyamatok mögött meghúzódó pénzügyi történésekben található. Korábban ugyanis a bővülés mögött bizonytalan volt a pénzügyi egyensúly, hiszen a nagy hiány mellett a háztartások hitelfelvétele is túlzott mértékű volt, így a növekedést eladósodás táplálta. 2013 óta azonban mind az állam, mind a háztartások folyamatosan építik le a korábban felhalmozott tartozásukat, így a dinamikus gyarapodás egészséges finanszírozási szerkezet mellett valósul meg, tehát a növekedés hosszú távon is fenntartható.

NÉVJEGY

37 éves. Jogász-közgazdász

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán végzett. 2015 októberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára

Kedvencek:
Film » Életrevalók
Étel » magyaros ízek
Sport » úszás, kerékpározás, tollas, squash
Könyv » Rejtő-regények

Borítófotó: Kőhalmi Péter

Ezek is érdekelhetnek

További híreink