Hoffmann Henrik

– A Balatont nagyon sokan ismerik, szeretik. Ön miért tartja különleges helynek, mi adja az egyediségét?

– A tó lenyűgöző színei, titkai, a parti táj leírhatatlan szépsége, a hegyek, amelyek körülveszik és a hangulata, ami
miatt ez utánozhatatlanul a miénk, magyaroké. Ehhez szorosan hozzátartozik és létezik a balatoni identitás. Ez a fajta beállítottság, erős lokálpatriotizmus a magyar területek közül még a székelyföl-diekre jellemző. Azért azonban, hogy a magyar tengert mindenki minden évszakban olyan vonzónak lássa, mint mi, akik itt élünk, még sokat kell tennünk. A parlament által elfogadott turizmusfejlesztési törvény lehetőséget ad arra, hogy közigazgatási szempontból egy régióként kezeljük a Balatont. Ez óriási áttörés.

– A kormányzat átalakította a Balaton támogatási struktúráját. Milyenek erről a lépésről az eddigi tapasztalataik?

– Mivel egy régió lettünk, így jóval egyszerűbb forrásokhoz jutni. Nem csak a jogszabályi, közigazgatási, régiós háttér lett egyértelmű, hiszen a kabinet történelmi jelentőségű és nagyságrendű fejlesztési pénzt ítélt meg a térség számára. Eddig hiányzott a stratégiai gondolkodás, hogy mi a cél, milyen egységes turisztikai desztinációvá alakítsuk a Balatont. A turizmus iparági felértékelődése, a Magyar Turisztikai Ügynökség létrehozása hatalmas előrelépés és változás ezen a téren is. A 2010 óta hivatalban lévő kormány támogató hozzáállása miatt tehát kedvező folyamatok indultak el a magyar tengernél is.

– A Balaton a turisták számára ma elsősorban nyári célpont. Említette, hogy ezen is változtatni akarnak.

– Mi abban gondolkodunk, hogy a régió egész évben kedvelt turistacélpont legyen, ne csak nyáron. Ennek érdekében fogtunk össze, vállalkozók, szakemberek, hogy milyen attrakciókkal, programcsomagokkal tudjuk a hazai vendégeket az év minden napján a tópartra csábítani, hiszen négy látogatóból három még mindig belföldi. Ez persze nem egyszerű dolog, régi beidegződést kell legyőzni. A köztudat átformálására van szükség, hogy a Balatont ősztől tavaszig is turisztikai célpontként lássák a vendégek. De már ezen a téren is nagyot léptünk előre. Biztos vagyok benne, hogy a mostani szeptembertől júniusig tartó időszakban a 2007-es adatokhoz képest megsokszorozódott a látogatók száma. Persze ez még nem elég, van teendő jócskán. Saját példámat hadd mondjam el. 2003-ban nyitottuk meg a szállodánkat Siófokon, amely a Széchenyi-terv támogatásával épült. A miénk volt a második négycsillagos hotel a déli parton, amely wellness-szolgáltatásokat nyújt a látogatóknak, és különféle konferenciák, rendezvények befogadására is képes. A kétezres évek előtt nem is voltak hagyományai a téli vendégfogadásnak a Balatonnál. Mi az elsők között voltunk, akik kockáztattunk, és bejött. Annak idején, még a kommunizmusban a nagy, szocialista vállalati üdülőket, hoteleket el sem látták fűtési rendszerrel. Ehhez képest az elmúlt tizenöt évben óriásit fejlődtünk; a régi hoteleket átalakították és tucatnyi welness-szálló is épült a régióban. Tehát jó úton járunk. Nem arról van szó, hogy meghosszabbítjuk a nyári szezont, mert a nyári attrakciók más évszakokban nem működnek. Tavasztól őszig másért kell szeretni a tavat, teljesen más programokra, vonzerőre van ilyenkor szükség.

– Mi a tervük?

– A nyári korzós, riviérás hangulat mellett eltérő „termékközpontú” szezonokat kell létrehoznunk. A tavasz középpontjában az aktív turizmus lehet, ősszel pedig a gasztronómia, hiszen mind a déli, mind az északi part történelmi borvidék, és nekünk van az országban a legnagyobb halastavunk. Például a Szigligeti Süllőfesztivál, a Tihanyi Gardafesztivál, a Siófoki Halfesztivál tényleg minőségi, a gasztronómia tekintetében is. A jó ételek, finom borok és a szüret miatt érdemes eljönni néhány napra ősszel is.

– A Balaton sokszor kerül mostanában a hírek közé amiatt is, hogy kevés a pincér, a szakács. Ön szerint van remény arra, hogy megoldódik ez a probléma?

– Sajnos nem csak a vendéglátást jellemzi a munkaerőhiány. A szállodaágazatra országos a kitekintésem, hiszen Siófok mellett Mátraházán is van egy szállodánk, és alkalmanként ott is munkaerőhiánnyal küzdünk. De meggyőződésem, hogy néhány éven belül lesz eredménye az erőfeszítéseinknek és a kormány intézkedéseinek: a magyar vendéglátóipari bérek már elindultak felfelé, van remény arra, hogy nemsokára megközelítsük a nyugat-európai ágazati fizetéseket. Fontos azonban azt is tudatosítani, hogy ez a bér a munkamorál, a hozzáállás változtatását is feltételezi a foglalkoztatottak részéről. Nem csak a keresetet, ezt is nyugat-európai színvonalra szükséges emelni. Szerintem sokan visszajönnek majd a külföldön dolgozók közül. Nyilván a munkavállalók lakhatását is meg kell oldani, növekednie kell Magyarországon a munkaerő mobilitásának. Célszerű lenne igényes, korszerű munkásszállásokat építeni, hogy akár a családját is magával vihesse az ország másik részéből érkező felszolgáló vagy éppen szakács. A kormány vagy az illetékes önkormányzatok a vállalkozókkal összefogva létrehozhatnának ilyen beruházásokat.

– Mit szól ahhoz, hogy a fiatalok döntő többsége már egyáltalán nem akar szakmát tanulni?

– Ez óriási probléma. Érdemes lenne tudatosítani, hogy a becsületes szakmunkával is jól lehet boldogulni és előrejutni az életben. A jó asztalosokból lesznek ugyanis a legjobb bútorgyárosok, a jó szakácsokból, felszolgálókból pedig a legjobb étterem- vagy szállodatulajdonosok.

– Önnek viszont közgazdasági diplomája van.

– Ez így igaz. Bár sosem dolgoztam a szakmában, a megszerzett tudásnak jó hasznát veszem az üzleti életben. Vendéglátós családba születtem, ez szerencsére meg is pecsételte a sorsomat és kijelölte az utamat. A szüleim nem akarták, hogy kövessem őket, hiszen ez egy életforma. Itt nincs szabadság, ünnep, az év minden napján dolgozni kell. De én soha semmi mással nem akartam foglalkozni, számomra ez egy hivatás. A családom gyulai, édesapám még a kommunizmusban lett első generációs vállalkozó. A hetvenes évek végén költöztünk a Balatonra. A szüleim a szocializmus első vállalkozói között kezdték meg a munkát a balatonföldvári Kukorica csárda bérlésével, amelyet aztán a kilencvenes években már meg is tudtunk venni. Első dolgunk volt, hogy újjáépítsük az eredeti, nádtetős formájában. Gyerekként ott sertepertéltem, és hihetetlenül élveztem ezt az izgalmas kalandot. Nálunk, a családban mindig is a munka volt az igazi fokmérő, a három gyermekemből a két nagyobb a nyári szünetekben teljes munkaidőben dolgozik a szállodában. Én is végigjártam a ranglétrát, beletanultam mindenbe, és ezt teszik most ők is. Amellett, hogy a vendéglátás egy életforma, rendkívül nagy alázat is kell hozzá. Az emberek ránk bízzák magukat, mi vagyunk a felelősek értük, amíg nálunk pihennek.

– Ehhez a munkához fegyelmezettség is kell. Ahogy a vitorlázáshoz.

– Igen, a munka mellett a nagy szerelmem a vitorlázás. Többszörös országos bajnok vagyok, és van egy csapatom, ahol átlagos csapattagként szoktam a hajóra lépni, semmilyen előjogom nincs. Ez az a sport, amely végtelen szabadságot ad, és nem mellékesen fizikailag sem kis kihívás. A természet erőivel, az elemekkel való küzdelem is az egyéniségem része.

NÉVJEGY

Három gyermek édesapja

Közgazdász

Végzettség: Webster University, Bécs, közgazdasági diploma

KEDVENCEK

Könyv » Márai Sándor: Füves könyv

Zene » a Punnany Massif Vendéglátós c. száma

Hobbi » vitorlázás