Fűrész Tünde

Cappuccino
Tapasztalt szakemberként és gyakorló anyaként vesz részt a hazai családpolitikai intézkedések kidolgozásában. „Ahhoz, hogy igazán családbarát ország legyünk, a mentális fordulatért is tenni kell” – mondta lapunknak a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke.

– Mit lehet egy év után mondani a Kopp Mária Intézet működéséről? Milyen eredményekről tud beszámolni? Önnek személyesen mik a célkitűzései elnökként?

– Óriási lehetőségnek tartom, hogy ennek az intézetnek a felállítását, felépítését feladatul kaptam, hiszen egy olyan új szervezetet hoztunk létre, amely szellemi hátteret biztosít a hazai család- és népesedéspolitikának. Egy év elteltével ma már több önálló felméréssel büszkélkedhetünk: például a családvédelmi akcióterv megítéléséről vagy a kisgyermekes szülők és a határon túli családok gyermekvállalási terveivel kapcsolatban végeztünk kutatásokat. Novembertől új feladatként elkezdte munkáját a romaügyi irodánk, március 1-jétől pedig vidéki lábunkként a Debreceni Egyetemen kezdi meg működését a KINCS neveléstudományi kutatócsoportja. Azon dolgozunk, hogy a Kopp Mária által 2009-ben létrehozott Népesedési Kerekasztal szellemiségét követve a lehető leghatékonyabban segítsük a szakpolitikát. Elnökként azt szeretném elérni, hogy a politikai döntéshozók – s általában mindenki, akinek fontos a családok és a népesedés ügye – igazi közös kincsként tekintsenek a KINCS-re. Emiatt számos szakmai konferenciát, eseményt is szervezünk, például A családok szolgálatában című tematikus műhelykonferencia-sorozatot, a szellemi holdudvar számára rendszeres találkozási lehetőséget biztosító KINCS Esteket vagy az április végén a Várkert Bazárban megrendezendő, Családbarát fordulat Európában című nemzetközi konferenciát.

– Február második hete a házasság hete volt. Önök hogyan kapcsolódnak a már tizenegy éve tartó rendezvénysorozathoz?

– Nagy öröm volt számomra, hogy a miniszterelnök úr pont a házasság világnapján jelentette be a hétpontos családvédelmi akciótervet, melynek előkészítésében intézetünk is szerepet vállalt. Több kutatás is bizonyította, hogy a stabil párkapcsolat, így a házasság a gyermekvállalási döntések meghozatalának a legbiztosabb alapja, ráadásul, ahogy Kopp Mária rámutatott, egészségvédő tényező is. A magyarok házasságpártiak; tízből kilencen ezt a párkapcsolati formát tartják a legjobbnak, ami megmutatkozik az adatokban is, hiszen jó negyed évszázada nem léptek annyian frigyre, mint az utóbbi esztendőkben. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a házasságkötés és a gyermekvállalás egyaránt elsősorban érzelmi kérdés, ezért intézetünkben kifejezetten hangsúlyosan igyekszünk foglalkozni a család- és a népesedésügy lelki oldalával is. Harmonikusan működő családok nélkül nincs jól működő társadalom, ezért a magyarok lelki egészségének, mentális versenyképességének a megerősítése közös érdekünk. Ahhoz, hogy igazán családbarát ország legyünk, a mentális fordulatért is tenni kell. Vannak biztató jelek: a nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a magyarok egyre elégedettebbek, a boldogságindex rangsorban a 110.-ről a 69. helyre kerültünk. A biztonság és a jövőbe vetett hit – amelyek a legbiztosabb alapjai a családpolitikának is – jó hívószavak ahhoz, hogy az emberek bizakodók legyenek.

– Jó rálátása van a családok életére, hiszen részt vett a gyed extra kidolgozásában, és a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos is volt. Ön szerint mik a valódi akadályai a gyermekvállalásnak, milyen kihívásokkal néznek szembe a családalapításban gondolkodók?

– Ez nagyon összetett kérdés, hiszen nincs két egyforma család, minden élethelyzet kicsit más, ezért ami valahol működik, az nem biztos, hogy másutt is fog. Szerencsére a magyar családtámogatási rendszer komplex, egyre többféle lehetőséget nyújt. A gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában ezek az intézkedések jelentős segítséget adnak. A most induló családvédelmi akcióterv számos újabb lehetőséget kínál azoknak is, akik családalapítás előtt állnak, azoknak is, akik kistestvérben gondolkoznak, sőt a nagyszülőknek is. Amellett, hogy a csomag további stabilitást visz a családtámogatási rendszerbe, hiszen több eleme egy-egy korábbi intézkedés továbbfejlesztett változata, egyszerre célzott és kellőképpen rugalmas, hiszen nagy teret ad a családok saját döntéseinek.

Egy friss kutatásunkból kiderült: a kisgyermekes anyukák körében a lakhatást segítő CSOK bővítése és a bölcsődei férőhelyek számának további növelése a két legnépszerűbb intézkedés. Természetesen a bölcsődefejlesztések folytatásának én is nagyon örülök, hiszen ez visszaigazolása korábbi törekvéseinknek, személyes munkámnak is. A fiatal házasok gyermekvállalásának segítése óriási lépés, s bízom benne, hogy ennek és a többi most bevezetendő támogatási formának köszönhetően megszületnek a vágyott gyermekek. Felmérésünk szerint az édesanyák kétharmada szeretné igénybe venni a családvédelmi akcióterv valamely intézkedését, és a megkérdezettek fele nyilatkozott úgy, hogy szeretne újabb kisbabát a következő öt évben. Az előzetes kilátások tehát kifejezetten jónak mondhatók.

– A saját gyermekei is jártak bölcsődébe?

– Mindhárom gyermekem járt bölcsődébe, másfél-két éves koruktól, úgy, hogy közben részmunkaidőben dolgoztam. A mai napig hálás vagyok ezért a korábbi főnökeimnek, mert így fokozatosan illeszkedhettem vissza a munka világába, és nem kellett kimaradnom olyan fontos előkészítő munkákból, mint amilyen 2013 végén a gyed extra kidolgozása volt, ami nagy áttörést jelentett a családtámogatások rugalmasabbá tételének a területén. Talán az én példám is megmutatja, hogy az atipikus munkavégzés egy-egy adott élethelyzetben időszakosan mind a munkáltatók, mind az anyák számára jó megoldás.

– Ön szerint mi a jobb: ha az anya előbb épít karriert és aztán vállal gyermeket, vagy fordítva?

– Szerintem az a jó, ha nem kell választania. Éppen – a családtámogatási intézkedéseinkkel is – azt igyekszünk lehetővé tenni, hogy ne álljon szemben a gyermekvállalás azzal, hogy az anyuka dolgozik. Mind a családbarát munkahely program, mind a bölcsődefejlesztés, a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzése, a munkáltatók számára nyújtott járulékkedvezmények egyaránt azt a célt szolgálják, hogy az anyák visszatérhessenek dolgozni, ha azt a család anyagi stabilitása megkívánja. Ha a nők tudják, hogy nem kerülnek hátrányba a munkaerőpiacon azért, mert szülnek, akkor nagyobb valószínűséggel vállalnak (akár több) gyermeket. Ahol a munka és a család egyensúlyban van, ott a dolgozó nők nagyobb arányban szülnek. Ezt az összefüggést támasztja alá, hogy Magyarországon az utóbbi években a hölgyek foglalkoztatási rátájának a növekedésével párhuzamosan a gyermekvállalási kedv is nőtt. Ha a munka és a család hatékonyan összeegyeztethető, akkor a gyermekvállalási kedv is erősödik. Az ezt kifejező termékenységi arányszám – köszönhetően a következetes és egyre bővülő családpolitikai intézkedéseknek – hazánkban 2010 óta húsz százalékkal nőtt. Ennél nagyobb mértékű javulás Európában csak Lettországban volt, miközben a legtöbb nyugat-európai államban még a migráció ellenére is inkább csökkenés tapasztalható.

– A gyermekei nevelése mellett vezeti ezt az intézetet egy éve, és azelőtt is nagyon aktív szerepet vállalt a családokért. Hogyan megy ez három gyermek édesanyjaként?

– Bár a legnagyobb már nagykorú, a jól működő családi munkamegosztás még mindig elengedhetetlen. Szerencsés vagyok, a férjem immár húsz éve szövetségesem a családi feladatok megosztásában, és az édesanyám is be tudott segíteni a kezdetektől. Minden dolgozó családanya számára kihívást jelentenek a mindennapok, ezt mindannyian tudjuk, de ha támogató a családunk és családbarát a környezetünk, az sok terhet levesz a vállunkról.

NÉVJEGY 

Jogi szakokleveles közgazdász, szociálpolitikus. 

45 éves, házas, három leánygyermek – 19, 16 és 7 éves – édesanyja. 

1997-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, tanult a Tilburgi Egyetemen és az ELTE-n is. 

2010–14-ben a Családpolitikai Főosztály vezetője volt. 

2014–16-ban család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárként tevékenykedett. 

2016–17-ben a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos volt. 

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke annak megalapítása (2018) óta.

KEDVENCEK

Film » Wim Wenders: Berlin felett az ég

Könyv » Bulgakov: A Mester és Margarita

Zene » hangulatfüggő

Hobbi/szabadidő » minden, amit együtt lehet csinálni a családdal, például sütés-főzés, túrázás, mozizás

Fotós: Fürjes Viktória

Ezek is érdekelhetnek

További híreink