– Nagyjából kilenc hónappal ezelőtt lépett hivatalba. Az előző időszakokhoz képest most nincs balhé, többé-kevésbé nyugalmat lehet tapasztalni a szolgálatnál. Mi a titka?
– Szerintem az, hogy sikerült egyfajta folyamatosságot és határozott haladási irányt mutatni a dolgozóknak, hogy tudják, mire számíthatnak az elkövetkezendő hónapokban, években. A megtett lépésekről negyedévente beszámolok a felső vezetésnek, és szakterületekre bontva megfogalmazom az elvárásaimat is. Ha valamit nem sikerült megoldanunk, akkor feltárjuk az okokat. Kertelés nélkül, ahogy kell. És szorosabbra fűztem a kommunikációt a teljes állománnyal.
– Ezt hogy csinálta?
– Egy belső, zárt videokonferencia-rendszer segítségével minden héten online fogadóórát tartok, amelyre bármelyik mentőállomás dolgozói bejelentkezhetnek. Fizikailag ugyanis nem tudok jelen lenni mind a 254 állomásunkon. Ám az, hogy meghallgassam a helyi problémákat, mindenkinek nagyon hiányzott már. Hitelesebb tudok lenni, ha közvetlenül tőlem, torzulásmentesen hallanak bizonyos üzeneteket bajtár-saink, én pedig nagyobb együttműködést várhatok el tőlük.
– Szóval nem ígér, hanem figyel és tárgyal?
– Pontosan. Biztos vagyok benne, hogy a mentősöknél tele volt a padlás ígéretekkel, hogy ez lesz meg az lesz, aztán mégsem lett, vagy nem úgy. Nem szerencsés játszani az amúgy is leterhelt dolgozók türelmével. Én vezetőként úgy szeretek dolgozni, hogy csak a biztosat közlöm, például azt, hogy a jövő év elején mindenki munkaruhát kap. Mert kap, a tendert ugyanis már kiírták. Kijelentő mondattal eléjük tudok állni, és szerintem csakis azzal érdemes. A jövő év elején például azt tudom majd mondani, hogy tessék, itt a munkaruha.
– Újabban a női munkatársak is kivonuló mentősök lehetnek, bár gondolom, ez nem valami „kvótaügy”. Hogyan fogadta őket a szolgálat?
– Abszolút kedvező volt a fogadtatás, inkább kívülről éreztem némi értetlenséget. Egy női szervezet még sérelmezte is a dolgot az egyik tévécsatornán, pedig higgye el, senkinek sem tartunk pisztolyt a fejéhez, hogy mentős legyen. Aki hivatástudatot érez magában, szeretne betegeken segíteni, azt nemtől és kortól függetlenül nagyon szívesen látjuk, feltéve, ha mentálisan és fizikálisan is alkalmas erre a munkára. Személy szerint nagyon örülök, hogy szakképzett hölgy ápolók, mentőápolók ülnek fel az autóra, hiszen pici női fifikával, bájjal, két megfelelő mondattal nemegyszer közelebb tudnak kerülni egy-egy hölgy betegünkhöz.
– Hogyan tudják kezelni a vérfagyasztó, ám később hamisnak bizonyuló riasztásokat?
– Mindig vannak ilyenek, és kell is beszélni róluk, mert fel kell hívni a társadalom figyelmét: a mentők riasztása nem lehet játék. A legutóbbi esetben például helikoptert és rohamkocsikat irányítottunk egy állítólagos szüléshez, miközben egy ténylegesen bajba jutott embert is szolgálhatott volna a kapacitásunk. Nagyon ügyesen és felkészülten hazudott a bejelentő.
– Éjszaka viszont nem tudnak repülni a mentőhelikopterek, miközben egyre-másra létesülnek leszállók a kórházak tetején.
– Kórházak között tudnak repülni; a problémát az jelenti, amikor mondjuk egy teljesen ismeretlen, kivilágítatlan mezőre vagy útra kell leszállni, mert jelenlegi gépeink nem rendelkeznek az éjjellátás képességével. Erre egyébként a pilótáinkat is alkalmassá szükséges tenni, ami tervben van.
– Úgy tudom, egy portálon talált rá a mentőszolgálat főigazgatói pályázatára. Jó állásoknak fordított hátat, hogy ide kerüljön. Miért?
– A dédapám mentős volt, így már kicsi koromban megfertőződtem. Később mentőápolóként, -tisztként és -orvosként is vonultam az Észak-Alföld régió-ban. Azt gondoltam, lehetséges jobbá tenni ezt a szervezetet. 34 éves vagyok, van itthoni és nemzetközi tapasztalatom, ezért biztos voltam abban, hogy egy ilyen egységes, nagy múltú, szép szervezetben vissza lehet hozni és föl lehet építeni egy olyan vállalati kultúrát, amely nemcsak itt, hanem az egészségügy számos területéről hiányzik. A mentés pedig ismét megbecsült hivatás lesz, ahogyan a dédapámon is láttam kisgyerekként a büszkeséget. Hosszú lesz az út, de rá kell lépni.
– Merre vezet?
– Mindenképpen előre. Azt a jövőt tervezem, ahol folytatódnak a már rövid távon is eredménnyel járó intézkedések, ideértve a humánerőforrás-, az orvosi, mentési és információtechnológiai fejlesztéseket. Ma már többen jönnek a szolgálathoz, mint ahányan nyugdíjba vonulnak vagy elmennek. Áttértünk a digitális betegátadásra, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez való csatlakozással pedig akkor is hozzáférünk a betegadatokhoz, ha a helyszínen senki sem tud információval szolgálni, a páciens pedig nincs abban az állapotban, hogy tájékoztasson bennünket. Nemrég közös projektet indítottunk egy szoftvercéggel. Adatainkra mesterséges intelligenciát eresztenek rá, így például látjuk majd, hogy egy adott napon milyen időjárás volt az elmúlt években, s hol volt a legtöbb baleset. A szoftver finom összefüggéseket észlel, így kapacitásainkkal megfelelően fel tudunk készülni.
– Erről jut eszembe, hogy az egymást követő vizes vb és Forma–1 rengeteg kapacitásukat kötötte le. Föl vannak-e készülve egy ilyen eseménysorozat közben esetleg bekövetkező tömegkatasztrófára?
– Ezek a rendezvények csak a tartalékkapacitásunk nagy részét kötötték le, tervezetten és tudatosan. Már január-tól készültünk, és az volt a fő szempont, hogy a sportesemények semmilyen mértékben ne érintsék a lakosok ellátását. Emiatt még a mentést is megerősítettük, különösen Budapesten, hiszen ott rengeteg volt a turista. Tudatos szervezés és előkészítés eredményeként valósult meg a két esemény biztosítása, és ha valamire, akkor erre nagyon büszke vagyok. Olyasmit tudott bizonyítani a mentőszolgálat, amit korábban soha. Emellett az elmúlt két hétben három tömeges baleset volt Dél-Alföldön. Meg is kérdezték egy rádióműsorban, hogy miként tudunk reagálni egy ilyen helyzetre. Mondtam, az a legkevesebb, hogy ilyesmire is föl legyünk készülve, hiszen a lakosság is csak akkor lehet nyugodt, ha tudja: az Országos Mentőszolgálat mindenképpen ellátja a feladatát. A mentők jelmondata nem kommunikációs fogás, hanem a munkánk lényegét fejezi ki: Hivatás az életért!
NÉVJEGY
34 éves, nős, két gyermeke van. Debrecenben szerzett orvosi diplomát.
Kedvencek:
Könyv » Yuval Noah Harari: Homo Deus
Zene » jazz
Hobbi » futás, a londoni maratonra készül
