– Ön egész életében a közgazdaság-tudományi egyetem pénzügy tanszékén dolgozott. Mennyit változott a pénzügyi oktatás ezen időszak alatt?
– Valóban végzésemtől, 1969-től dolgoztam a tanszéken, nagyjából 48 évet, ebből 28-at voltam tanszékvezető. A pénzügy súlya az egyetemen belül rengeteget változott. Amikor idekerültem, nagyjából az agrár és a belkereskedelmi szak fölött helyezkedett el presztízsben. Ez Hagelmayer István kinevezésekor erősödött meg jelentősen, s azóta tart. A tananyagba mindig beépítettük az aktualitásokat. A 2008-as válság után például belekerült a pénzügyi krízis magyarázata. S mindig hívtunk külső előadókat is, akik az aktuális pénzügyi folyamatokról számoltak be a hallgatóknak.
– A monetáris politika változásait miként követték nyomon?
– 2006-tól monetáris tanácstag is voltam, ezért rálátásom volt többek között a konkrét gazdaság- és pénzügypolitikára, amely így az oktatásban is megjelent. A jegybankok szerepéről óriási viták folytak. Már akkor azt képviseltem a Monetáris Tanácsban is, hogy az inflációs célkövetés rendszere egy blöff, miközben ott a hivatalos álláspont ezzel ellentétes volt. Természetszerűleg ez a vita az oktatásban szintén megjelent.
– Annak idején ezt hogyan fogadták az aktuális jegybanki vezetők?
– Rosszul. Személyeskedéstől sem mentes viták folytak. A legtöbb sértést életemben ott, a zárt üléseken kaptam, pont azért, mert ellentétes állásponton voltam.
– Akkor ön egyetértett a beindított kamatcsökkentéssel?
– Teljes mértékben, végig ezért küzdöttem, a korábbi személyeskedő viták nagyrészt ebből eredtek.
– Mi volt később a véleménye az MNB által meghirdetett Növekedési Hitelprogramról?
– Egyetértettem vele. Ha a kereskedelmi bankok nem képesek hitelezni, vagy olyan kockázatok vannak, amelyeket nem vállalhatnak fel, akkor muszáj valakinek ezeket megtenni, és ez nem lehet más, mint a jegybank. Segített a hitelezés beindulásában.
– A devizahitelek kivezetéséről mi a véleménye?
– A devizahitelekkel kellett kezdeni valamit. Lehet vitatkozni azon, hogy ez volt a helyes technika vagy sem, de hogy mindenképpen lépéseket kellett tenni, az tény. Hozzáteszem, nem elhanyagolható mennyiségű élő szerződés van még, amelybe beleragadtak azok, akik semmit sem tudnak már fizetni. Úgy vélem, a szociális jellegű szempontokat kellene még egyszer előtérbe állítani. Az egész rendszerben egy dologgal nem értettem egyet, mégpedig a végtörlesztéssel, amely egy adott kör érdekében meghozott politikai döntés volt.
– Térjünk vissza a pénzügy tanszéken töltött időre. A sok-sok év alatt, amelyet itt töltött, mennyiben változtak meg a diákok?
– Jelentősen. Nem tudom, hogy ebben mekkora a hallgatók, az oktatók felelőssége és mekkora a társadalmi hatás, de megváltoztak. Az igény, hogy tanuljanak, erősen visszaesett, inkább papírt akarnak a képzés végén. A másik a fegyelem hiánya. Nagy a fegyelmezetlenség, a modortalanság. Ennek részben az az oka, hogy lényegesen több a felvettek száma, mint az alkalmasoké. Szinte minden egyetem, főiskola indított gazdasági-pénzügyi jellegű képzést, megnőtt a kínálat. Így mindenki enyhíti a követelményeket, hogy hozzá menjenek a hallgatók.
– Sok mára befutott ember került ki a tanszékről?
– Tanítottam diákokat, akikből miniszter, jegybankelnök, kereskedelmi banki vezető, politikus lett. Több bankárcsaládban oktattam a férjet, a feleséget és a gyerekeket is. Mindkét fiam „véletlenül” pénzügy szakon végzett.
– Mit gondol a jelenlegi magyar gazdasági szerkezetről?
– Más a rövid és hosszabb távra szóló véleményem. Hosszabb távon elképzelhető, hogy a járműgyártásra épülő magyar ipar nem jó választás. Ki tudja, mi lesz a gépkocsipiacon? Itt óriási változások várhatók. Lényegesen nagyobb súlyúnak kellene lennie az agrár- és élelmiszeriparnak. Itt olyan adottságaink vannak, amelyekkel érdemes kezdeni valamit. Arról nem is beszélve, hogy a vidék eltartóképességét meg kell oldani. Ha a hatékonyság lesz az elsődleges, akkor a vidék jelentős része képtelen lesz eltartani magát. Még inkább megnő Budapest mint vízfej jelentősége, a falvak elnéptelenednek. Ezt meg kell akadályozni.
– Ön jó irányba tett lépésnek tartja a béremeléseket?
– Kérdés, hogy elegendők-e azok a béremelések, amelyek végbementek. Súlyos gond a külföldi munkavállalás növekedése. Visszahozni a kinn élőket, itt tartani a fiatalokat csak jóval magasabb bérekkel tudjuk majd.
– Ha már a külföldre távozásról beszélünk, érzik már, hogy sok fiatal megy ki tanulni?
– Ez elsősorban azokon a területeken okoz hallgatóhiányt, ahol a kiváló középiskolai diákokra építenek. Ők azok ugyanis elsősorban, akik kint tanulnak tovább.
– Miként értékeli most a világgazdasági folyamatokat?
– Jóval nagyobb most a szerepe a politikának, mint korábban. Az orosz embargó politikai döntés, és jelentősen hatott az európai gazdaságra. De Trumpról sem tudjuk, mit fog csinálni az USA-ban. Az Európai Unió jövője is kérdéses. Ezek mind a politikától függnek, és sok a bizonytalanság. De rendkívül kritikus pont a migráció is, amit én nem is migrációnak tartok, hanem egy népvándorlás kezdetének. Ha tízmilliók kelnek útra, akkor az a gazdaságra is hatni fog, s a következmények beláthatatlanok.
NÉVJEGY
- Kor: 70 éves
- Végzettség: közgazdász
- 2 fiú édesapja
KEDVENCEK
- Könyv » Krasznahorkai László: Háború és háború
- Film » Macskajaj Zene » Bubamara Hobbi » könyvek és kéziratok gyűjtése
