2017/07/20

Aktuális lapszám

MÁTRIX

Nagypolitika és hajnalig tartó szórakozás

A biztos pont – ez a mottója a lapzártánkkal egy időben, Tusnádfürdőn kezdődő XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak, amely Erdély legkomolyabb fesztiválja, valamint a magyarság legkreatívabb, nyilvános és interaktív nemzetpolitikai műhelye. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, táboralapító nyilatkozott a Figyelőnek.

MÁTRIX

"Nem veszek részt egy Botka-puccsban"

A zuglói polgérmesterséget csak a miniszterelnöki posztra cserélné le, nem lenne parlamenti képviselő, s a főpolgármester-jelöltséget sem érdekli – mondta a Figyelőnek Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, valamint kormányfőjelöltje.

MÁTRIX

Agrár vezértermékek kellenek

Az időjárás viszonttagságainak kitett mezőgazdaság – a gazdák szakértelme és a kormányzati, valamint az uniós támogatások mellett a hagyományos és az új technológiák alkalmazásának köszönhetően – évről évre jelentősen hozzájárul a növekvő GDP-hez – árulta el lapunknak Fazekas Sándor földművlésügyi miniszter.

MÁTRIX

Török-magyar közeledés

Törökország mindig is befogadta a menekülteket, erre számos példa van a történelemben. A festészettel is foglalkozó Sakir Fakili budapesti török nagykövetet egy kiállítása megnyitóján kérdeztük.

MÁTRIX

Vatikáni változások

Elakadt pénzügyek reformja, túl erős a belső ellenzék. Ferenc így inkább a hittani konzervatívokat igyekszik gyengíteni.

MÁTRIX 

A költségvetési fegyver 

A brexit után dönteni kell: több bevétel a maradó tagországoktól, vagy a kiadások csökkentése.
 

MÁTRIX

Újabb terrorhullám jöhet

Az iraki Moszul és a szíriai Rakka visszafoglalása még nem jelenti az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet végét.

MÁTRIX

Durván edzik a kínai acélt

Korábban Németország és Nagy-Britannia versengett a világhatalomért, most az USA és Kína. A kínaiak az amerikai módszert követik, ám katonai támaszpontok helyett inkább kereskedelmi bázisokat létesítenek. Már ameddig hagyják őket.

MÁTRIX

Visegrádi leltár

A kelet-közép-európai közös múlt és kultúra a visegrádi négyek talán legerősebb kötőanyaga. A térségünkben terjeszkedő birodalmak távoli hatalmi központjai nem sokat törődtek az itt élő kisebb nemzetek érdekével. Sokan Brüsszelben is egy ilyen birodalmi központot látnak, amely nem lát túl a lobbisták és nagy tagországok szempontjain.

MÁTRIX

Szerbia hazaküldi az IMF-et?

A Nemzetközi Valutalap legutóbbi, 2015-ben nyitott 1,17 milliárdos eurós hitelkeretéből Belgrád egy vasat sem hívott le, de igyekezett teljesíteni a szerződés feltételeit. 

MÁTRIX

Kevés a hazai élelmiszer Szlovákiában

A valaha önellátó északi szomszédunk ma egyike azon uniós országoknak, ahol a legnagyobb az importélelmiszerek aránya.

MÁTRIX

Lengyel autógyártás

Egyre lejjebb csúszik Lengyelország közép-európai összehasonlításban a személygépkocsi-gyártás terén, pedig ez a legjelentősebb része autóiparának. Magyarország már az idén megelőzheti.

SKYNET

Az észt EU-elnökség tervei

Alapos változásokat generálhat a soros észt európai uniós elnökség a kontinens tagállamaiban. Ezek előrelépést hozhatnak a digitalizációs folyamatban, ha a balti országok  sikerrel exportálja modelljét. Kérdés, lehetséges-e ez.

PÉNZ BESZÉL

Kérdőjelek a Tesla körül

A kecskeméti Daimler-gyár eredeti beruházásának bő hatszorosából építene európai "gigaüzemet" a Tesla vezére Ám az utóbbi hetekben sűsűsödnek a viharfelhők az e-autó-előállító körül, így kérdés, hogy nem feleslegesen versenyez-e a háttértárgyalásokon közel tucatnyi európai ország – köztük feltehetően hazánk is – a hatalmas autógyárért. 

PÉNZ BESZÉL

Nem akar sztrájkot a Tesco

A jelek szerint el akarja kerülni a sztrájkot a Tesco. Erre utal, hogy a cég vezetői – egy áruház előtti, közelmúltbéli demonstráción átadott dolgozói petíció kapcsán – találkozót kezdeményeztek a szakszervezetekkel. Ám a fluktuáció nagy, így az érdekvédők szeretnék, ha nem csak alkalomszerű bérrendezések lennének.

TÁRSADALOM

Amikor a vállalkozás felfalja a hobbit

Akkor is imádják majd hobbijukat, ha az munkává válik? A szakértők szerint ezt kell végiggondolniuk azoknak, akik az addig szabadidős foglalkozásként űzött tevékenységükkel szeretnének pénzt keresni. 

SPORT

Hosszú harc

Bár ezekben a napokban mindenki a medencékre figyel, nem  kétséges: az úszó-világbajnokság után Hosszú Katinka folytatja újabb hadjáratát, immár az általa életre hívott versenyzői érdekszervezet élén. Mire megy ki a játék?

KULTÚRA

Hollywood Magyarországon

„Magyarország eljutott arra a szintre, hogy egy olyan produkciót, mint a Szárnyas fejvadász 2, be tudott fogadni, és el tudott látni, ami, mondjuk öt évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ráadásul ez már az a film, ami nem azért jött ide, mert itt olcsóbb a gyártás, hanem mert megfelelőek voltak a körülmények egy ilyen szuperprodukció gyártásához” – mutatott rá a filmgyártás minőségi színvonalának emelkedésére Kresmery Dániel, a Korda Stúdió gyártási igazgatója.

KULTÚRA

Tízéves a Magyar Népmese Színház

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két színművész, akik egy szép napon elhatározták, hogy a míves, autentikus népmesék továbbadása mellett kötelezik el magukat. De nem ám úgy, hogy fogják magukat és felolvassák azokat, hanem úgy, hogy egy egész színházat szerveznek köréjük. A Zanotta Veronika, Benedek Gyula színész házaspár álma sikeresen megvalósult.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink