MÁTRIX
Az ember, aki megcsinálta Macront
Jaques Attali egyike Franciaország legbefolyásosabb háttérembereinek. Politikusok generációi bújtak elő a köpönyegéből, legújabban a nemrég elnökké választott Emmanuel Macron.
MÁTRIX
Az amerikaiak fele rosszabbul él, mint a szülei
Egyre nehezebb az Egyesült Államokban a fiatalok élete. Az amerikai álom eltűnőben van, a felkapaszkodás a társadalmi ranglétrán már csak kevesek kiváltsága.
MÁTRIX
Csehországba menekülnek a lengyel vállalkozók
Az előnyösebb adózási feltételek, az olcsón vásárolható és üzemeltethető luxusgépkocsi, az egyszerű és gyors ügyintézés arra csábítja a lengyeleket, hogy áttelepítsék cégeiket a szomszédos uniós országba, ahol nagyon gyakran "kész cégeket" is átvesznek jutányos áron. Így nem csoda, hogy a prágai statisztikai hivatal szerint immár a lengyel cégek a harmadik helyen állnak a Csehországban bejegyzett külföldi vállalatok rangsorában.
MÁTRIX
Szerbiában becsődölt a Belgrad Diners Club
A világ első hitelkártyájának Dinersnek, azaz az "Ebédelők kártyájának" nincs szerencséje a Nyugat-Balkánon. A Loptak, csaltak, tönkrementek című cikkünkből megtudhatják, mi lesz a nemzetközi kártyakibocsátó ügyfeleivel.
MÁTRIX
Drónokkal figyelik ezentúl Romániában az autópályák építését
A Csigalassú sztrádafejlesztés című cikkünkben naprakész térképet is mutatunk az erdélyi autópályák használható szakaszairól.
SKYNET
Cél: felkerülni a térképre
Június első három napjában lesz a harmadik Brain Bar Budapest fesztivál. Nemzetközi és hazai technológusok, filozófusok, építészek, politikusok, vállalatvezetők, illeve tanárok adnak elő és vitatkoznak. Ez a sokszínűség látványosan megkülönböztet minket a szubkulturális eseményektől, és reményeink szerint magában hordozza egy világszinten is egyedülálló fesztivál lehetőségét – fogalmazott a Figyelőnek adott interjújában Böszörményi Nagy Gergely főszervező.
Elmondta azt is, hogy a Brain Bar nem külföldi licensz, hanem teljes egészében hazai koncepció. Két éve rendezték meg először, azért hogy a zenei fesztiválok, a gyógyturizmus és a gasztronómia mellett egy globálisan jegyzett szellemi csúcstalálkozója is legyen Budapestnek.
VALÓ VILÁG
Lehetne spórolni a vállalati utakon
Hiába lehet kedvezményeket kapni a webes jegyfoglalásoknál, sok helyen még mindig az irodákon keresztül fizeti ki a céges utazások árát.
VALÓ VILÁG
Szigorúan ellenőrzött kamionok
A magyar fuvarozóknak meg kell küzdeniük a nyugati hatóságok packázásaival. Eddig itthon nem fordítottak elég figyelmet a külföldi konkurencia ellenőrzésére, de hogy a magyar vállalkozók ne kerüljenek versenyhátrányba, az NFM ezen változtatni fog.
VALÓ VILÁG
Privátkopók – Ami a városi legendák mögött van
A mostani zavaros szabályozás helyébe új törvényt kaphatnak a magánnyomozók. A magánnyomozó félhomályban várja a titokzatos ügyfeleket, cigarettázás közben sűrű füstöt fúj a levegőbe, miközben a fogasán kalapja és ballonkabátja már várja a bevetést – a ponyvaregények és a film noirok rengeteg téveszmét terjesztettek el a magándetektívekről: némelyikkel a szakmabeliek nap mint nap kénytelenek szembesülni. A megbízók például rendre azt hiszik, hogy a privát nyomozók megszeghetik a törvényt. „Kérem fenyegessen meg egy banki hivatalnokot: ki kéne adnia néhány számlaszámot. Törje fel a feleségem Facebook fiókját és hallgassa le minden beszélgetését. Lopja el a konkurens üzleti titkait” – csak néhány azokból a felkérésekből, amikkel megtalálják a detektíveket.
Pedig a törvény betűje őket is köti. „Ha olyan ügyre kérnek fel minket, amelyben már folyik egy nyomozás, akkor nem akadályozhatjuk a rendőrség munkáját. Mi épp ezért ilyen eseteket nem is szoktunk elvállalni" – mesélik a Figyelőnek a Sasszem Magánnyomozó és Tanácsadó Irodánál.
VALÓ VILÁG
Hitvita a mangalicák körül
Komoly ellentét alakult ki a tenyésztők között a hungarikumnak számító sertés miatt.
PÉNZ BESZÉL
Olcsó almát tessék!
Az indiai piacból szeretne most egy óriásit kiharapni az Apple, melyhez egyedi taktikát választott: összeszerelő üzemet hoz létre a hatalmas országban.
PÉNZ BESZÉL
Szárnyaszegett gazdák
A baromfi ágazat még mindig nem heverte ki a madárinfluenzát. A termelés idén akár 5 százalékkal is csökkenhet. A madárinfluenza hatása nemcsak Magyarországon érezhető. Mind Európában, mind világszinten komoly károkat okozott – hívták fel a figyelmet érdeklődésünkre ágazati szakértők.
PÉNZ BESZÉL
Nem lakáslottó
Az első Nemzeti Otthonteremtési Közösségek (NOK) kapcsán nemrég váltak ismertté a szervező konkrét üzleti feltételei. Mindenkinek ki kell fizetni a lakás árát. A sorsolás révén viszont lesznek szerencsések, akik másoknál előbb költözhetnek be álmaik otthonába – nyilatkozta Szeniczey Gergő, az MNB fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti ügyvezető igazgatója.
TÁRSADALOM
Hova tegyelek, te gyerek?!
A magyar szülők részéről a nyári szünet megtervezése bravúros logisztikai és komoly stressztűrő képességeket igényel. Két negyvenes szülőnek össze tud jönni annyi szabadság – ha ugyan felváltva is – de tudnak vigyázni gyerekükre az ötvenöt napos nyári szünet ideje alatt. Mivel a fiatalabbak ennyi szabadnapot képtelenek kigazdálkodni, bevethető és strapabíró nagyszülő híján végső megoldásként a nyári táborokhoz fordulnak. A körkérdésünkre választ adó szülők elmondták: már májusban megkezdik a szünidő tervezését, sakkoznak az időpontokkal és a költségekkel.
SPORT
Már a verseny előtt világrekord született – interjú Fürjes Balázs kormánybiztossal
– Magyarország, a társadalom miképpen profitálhat ebből a hatalmas beruházásból?
– A beruházásoknak önmagukban is rengeteg hasznuk van. Jelentősen gyarapodik és megújul Budapest vízfelülete, megvalósulnak olyan városfejlesztési beruházások, amelyekre régóta szükség van. Csak a Duna Aréna építése ötezer magyar embernek adott munkát, ötezer magyar család megélhetését biztosítva. Maga a vb pedig olyan esemény, amely összekovácsolja a közösséget, felteszi Budapestet a világtérképre. A verseny heteiben több milliárd ember hall majd a magyar fővárosról. Pozitívan érinti az országimázst, illetve jó hatással bír majd a hazai turizmusra, vendéglátásra is. Július közepétől augusztus végéig ki lehet majd tenni Budapestre a „Megtelt” táblát. És akkor még nem beszéltünk a sportsikerekről: legalább tíz érem, jó néhány arany, és szeptembertől sokkal több úszásra és vízilabdára jelentkező gyerek, több szabadidő sportoló.
KULTÚRA
A zene keletre vándorol, a migránsok nyugatra
Két napig az Operaház próbatermében készült a SziRom-Szimfonikus Roma Zenekarral közelgő Németországbeli fellépésükre, Justus Frantz, világhírű karmester. Lapunk ellátogathatott az egyik próbára, amelynek szünetében beszélgettünk a mesterrel. Nem csupán a zenéről, szóba ejtettük a Németországot és Európát sújtó menekültválságot is.
KULTÚRA
Ajtó a hétköznapokon túlra
Közeleg a nyár, a szabadság. Fürdőruha, vízi és vízparti játékok, napolaj, meg strandpapucs mellett a könyvről se feledkezzenek meg, amikor belefognak a bőröndök, sporttáskák telepakolásába. Esténként a teraszon, egy pohár hideg rozéfröccs mellett, vagy éppen napozás közben nincs is jobb, mint utazást tenni a képzelet birodalmában. Három, más-más műfajú kötetet szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani.