MÁTRIX
Sebastian Kurz felemelkedése
Ausztria ismét választ. Az Osztrák Néppárt ügyesen használta ki a politikai hangulatot: a mérsékelt jobboldal így esélyes az ősszel tartandó voksoláson.
MÁTRIX
Az évtized fegyverüzlete
Az Egyesült Államok 300-350 milliárd dolláros fegyverszállítási üzletet kötött Szaúd-Arábiával. Újra napirenden van az “arab-NATO” létrehozása.
MÁTRIX
"Az embereket nem érdeklik a pártügyek"
Nem támadta meg Botka László Gyurcsány Ferencet, hanem arról beszélt, hogy az új politikához, az új politikát képviselőknek kell egy táborba tartozniuk. Nem szabad ugyanis azt megengedni, hogy pusztán hatalmi szempontok alapján álljon fel az ellenzéki oldal a választásokra – nyilatkozta a Figyelőnek Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója, előző elnöke.
MÁTRIX
Mehet az amerikai gáz Kínába
Washington korábban rossz szemmel nézte, hogy az olcsó amerikai gáz a kínaiak költségelőnyét növelje. A helyzet nagyot változott, immár szabad az út a kínai szállítások előtt.
MÁTRIX
Egymillió aláírás Brüsszelnek
Az európai nemzetiségi szervezetek képviselői találkoztak Kolozsváron, és a bonchidai Bánffy-kastély udvarán jelképesen elindították a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésüket, amely – legalább hét tagállamból 1 millió aláírás összegyűjtésével – arra kötelezi majd az Európai Unió intézményeit, hogy alkossanak normát az őshonos nemzeti közösségek, etnikai csoportok megmaradása és megbecsülése érdekében.
MÁTRIX
Ukrajna blokkolja a legjelentősebb orosz honlapokat
Információs hadviselés vagy cenzúra? című írásunkban felvillantjuk a döntés körülményeit, színét és fonákját. A befolyásért vívott harc az ukrajnai internetezők felét, mintegy 15 millió embert érint.
SKYNET
A személyes adatainkkal kereskednek
Az adatbrókerek már nem csak azt tudják, hogy hol lakunk, de azt is, hogy van-e hitelünk vagy hogy mikor voltunk utoljára betegek. A féltett titkainkat dollár milliárdokért adják-veszik olyan cégek, akikről valószínűleg még sose hallott.
PÉNZ BESZÉL
A siker online érkezik
A hazai cégek digitálisan nem eléggé fejlettek. Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy hazánk bővelkedik a sikeres történetekben, de a statisztikák azt mutatják, hogy a magyar KKV-k még mindig komoly lemaradásban vannak, ha digitalizációról van szó. A probléma egyik gyökere, hogy sok kisvállalkozásnál a cég felépítése egy emberhez köthető, aki miután az ötletével már megvetette a lábát a saját piacán, nem szívesen változtat a cég működésén.
PÉNZ BESZÉL
„A hullámok kezdtek átcsapni a fejem fölött”
Ahhoz, hogy a megfelelő tudás megjelenjen a vállalaton belül, szükség volt egy hozzám hasonlóan gondolkodó, hasonló értékeket valló tőkeerős partnerre – mondta el lapunknak Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke.
– Hogy látja: egy Szentkirályihoz hasonló hazai nagyvállalatot fel lehet építeni állami támogatás nélkül?
– Az a cég, amelyik jól működik, nem szorul rá az állam pénzügyi mankóira. Mi a tavalyi évben 1,8 milliárd forintot ruháztunk be önerőből. De sajátos a helyzet, mert az államnak másfelöl épp az ilyen jól prosperáló cégeket érdemes támogatnia, épp azért, hogy még jobban működjenek, és fel tudják venni a versenyt a nemzetközi konkurenciával.
PÉNZ BESZÉL
Rekordok a magyar mezőgazdaságban
A mezőgazdaságnak sok szempontból csúcsév lett a tavalyi. Az idei kilátások biztatóak, de az elemzők és az ágazati szakértők egyetértenek abban, hogy a tavalyi termelési rekordokat idén nem lehet megismételni.
„A tavalyi volt az egymás utáni negyedik kedvező eredményeket hozó aratás, s 2014 után idén is rekordok születtek. Ez nem tudható be csak az időjárásnak. A géppark, az agrotechnológia és a termelők szaktudása is javult az elmúlt években” – vélekedtek a Földművelésügyi Minisztériumban. De az ágazati szakértők szerint, ha a gazdálkodók hatékonyabban termelnének – és ez volna a cél – sokkal jobb eredmények születnének. A kukorica termelést például akár meg is lehetne duplázni.
PÉNZ BESZÉL
A redmondi siker titka
Látszólag rosszul megy a Microsoftnak, hiszen a számítógépek piaca telített, az okostelefonjaik pedig lassan kikopnak a piacról és a tabletjeik sem fogynak jól. A részvényeik mégis lekörözték a Google vagy az Amazon papírok értéknövekedését.
TÁRSADALOM
Az emberi kapcsolatok nem pótolhatóak
– Másképpen szervezzük az életünket és másképpen dolgozunk, mint akár csak húsz éve, így felmerül a kérdés: a huszonegyedik század milyen kihívások elég állítja a családot?
– Az tény, hogy rendkívül felgyorsult a világban élünk. A tömeghatás, az elképesztő információáramlás jelentősen megnöveli a mindennapi stresszt is. Mindeközben viszont fontos lenne felismerni azt, hogy még mindig a család az az alapvető együttélési forma, ami képes az embert ezektől a negatív hatásoktól megvédeni, a család adja meg a felülkerekedéshez szükséges érzelmi biztonságot. Egyfajta mentsvár is, s jó, ha megvan bennünk az akarat és a bölcsesség, hogy védjük, gondozzuk, minden nap figyeljünk – fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.
TÁRSADALOM
Megteszik, amit megtehetnek
Miközben a tél elmúltával első blikkre azt gondolná az ember, hogy a hajléktalanokat segítő civilek nyári szabadságra mennek, valójában egy percre sem áll le a gépezet. A társadalmi problémák és az elemi emberi szükségletek évszaktól függően jelen vannak, ennek megfelelően a Budapest Bike Maffia (BBM) tagjai sem szakadnak le a bringáról. Maga a közösség hat évvel ezelőtt egy hideg decemberi napon lépett először akcióba, tevékenységüket már több társadalmi díjjal is elismerték. A szervezők és az aktivisták zömével a bringás szubkulturából érkeznek, ám a részvételhez nem a kerékpáros attitűd a legfontosabb. “Nagyon jól sikerült az este, összesen száz szendvicset osztottunk ki a hajléktalanoknak, emellett egyre több új arcot is látunk az önkéntesek között, aminek örülünk, hiszen érdekli az embereket, hogy mit csinálunk” – mondta a Figyelőnek Havasi Zoltán, a BBM főszervezője az egyik Vitamin Kommandó néven futó eseményük után.
SPORT
A múltat végképp eltörölni
Ha esetleg túl nyugodt lett volna a tavasz a világ atlétikaéletében, az európai szövetség gondoskodott arról, hogy bedobjon egy szöveges bombát. Az Európai Atlétikai Szövetség tanácsa radikális tervvel rukkolt elő, mely teljesen átalakítaná az érvényes rekordok listáját. A javaslat szerint egyrészt csak akkor lehetne világ – vagy kontinentális csúcsot hitelesíteni, ha azt nemzetközi versenyen érik el megfelelő technikai feltételek mellett, rendszeres doppingvizsgálatok után, másrészt – és ez az igazi botránykő – eltörölnének minden, 2005 előtt felállított rekordot. A doppingvétségen ért atléták csúcsait visszamenőleg törölnék, függetlenül attól, hogy azok felállításánál esetleg tisztának bizonyultak.
KULTÚRA
Komolyzenei tehetségektől túlcsordul Magyarország
A Virtuózok harmadik szériájának döntőjét május 26-án élőben közvetíti a Duna Televízió. A műfajában kiemelkedő nézettséget produkáló komolyzenei tehetségkutató mentorai az adást követően sem engedik el a fiatal tehetségek kezét. A Kisvirtuózok Alapítvány nem kizárólag a döntősök pályáját egyengeti. Miklósa Erika, Kossuth – és Liszt – díjas énekessel, az alapítvány egyik alapítójával beszélgettünk a tehetséggondozás fontosságáról.
– Utánkövetéssel, nyomonkövetéssel próbáljuk ösztönözni a gyerekeket, anyagiakkal, koncertehetőségekkel támogatni őket. Rengeteg pénzbe kerül kijutni egy maghallgatásra, vagy minőségi hangszert vásárolni – árulta el lapunknak a művésznő.
KULTÚRA
Volt egyszer egy Ifipark
A Várkert bazár teraszára folkocogva, szerencsére nem a szenvedélyesen kegyetlen Rajnák elvtárs fogad, a régi korok mementója csupán egy 1200-as rendőrségi kocka Lada, ártatlan mosolyú gumibotos rendőrrel, csak úgy a retro feeling végett. A pulton Kőbányai Világos és Traubi szóda sorakozik, a hangszórókból a magyar progresszív rock klasszikusai szólnak, a nézőtérrel szemben fehérrel letakart asztal, mintha brigádaktívára készülnénk. De szerencsére nem. Itt kérem az egykori Ifipark szelleme idéztetik meg, remek koncertajánlókkal egybekötve.
A koncertek sorban: június 15. – Révész – Závodi: Piramis évek; augusztus 6. – Beatrice; augusztus 12. – Mini együttes, P.Mobil: Csoda történt; augusztus 25. – Skorpió; augusztus 26. – Karthago.
KULTÚRA
Fickándozó óriáshalak a Dunán
Júniustól három óriáshalat láthatunk majd a Dunán, ha a Műegyetem rakparton járunk. A szobrok Budapest Főváros Önkormányzata és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány Duna-installáció pályázatának nyerteseként lebegnek a folyón. A Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria 2017 márciusában írt ki pályázatot, hogy kortárs képzőművészek munkáival gazdagítsák a főváros vizuális lenyomatát. A nyertes egy három darabból álló szoborkompozíció lett. Farkas Zsófia szobrászművész 20 jelentkező közül nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és megvalósításának lehetőségét.