Veszélyben a tápláléklánc

Skynet
Egy startup DNS-manipulálással hatalmas szúnyogpopulációk kipusztítását tervezi. Az ötletük a tesztek szintjén már sikeresnek bizonyult. A biotechnológiai céget Bill Gates Microsoft-alapító támogatja hatalmas, forintmilliárdos összeggel. De mi lesz, ha sikerrel járnak? Felborulhat előbb egy lokális, később akár a globális tápláléklánc is.

ROVARIRTÁS

Igen, a szúnyogokat sokan utálják. Most, hogy a civilizáció eszközeivel alaposan elszeparáltuk magunkat a természettől, talán ez az egyetlen olyan állatfaj, amely még mindig rengeteg kellemetlenséget képes okozni nekünk. Berepülnek mindenhová, csípnek és vakaródzunk mindenütt. A horgászok igazi rémei. Pedig – némi túlzással – egy fél iparág állt rá az elektronikus riasztókra, szúnyoghálókra, kencékre, fújókra, illetve a légi, permetszeres irtásra. Talán a szúnyog az a rovar, amelyet néha az utolsó muslincát is féltő buddhisták is a pokolba kívánnak. Pláne, hogy még halálos betegségeket is terjeszthetnek. 

 

NEMZEDÉDKEK KIIRTÁSA

Ilyen kéretlen lények elpusztítása első pillanatra senkinek sem fáj. Egy friss hír szerint pedig a jótékonykodó Bill Gates komplett szúnyogpopulációk kiirtásával évi több mint nyolcszázezer ember életét mentheti meg. Hogyan? A szúnyogok DNS-ének a manipulálásával gátolnák meg e vérszívók szaporodását. Ezekre a kutatásokra a Microsoft legendás alapítója a korábbi ötmillió után a minap újabb négymillió dollárt áldozott. E két összeg együtt 2,5 milliárd forintot tesz ki, amelyet egy kicsi és agilis biotechnológiai startup kapott meg. Nekik ez már kellően nagy pénz ahhoz, hogy jelentősebb részeredményeket érjenek el.

A bioteches cég a Nagy-Britanniában működő Oxitec. Ennek a kutatói fedezték fel azt, hogy ha a nőstény szúnyogokba egyetlen, ráadásul öröklődő DNS-szakaszocskát ültetnek be, akkor a közutálatnak örvendő, bosszantó rovarok saját maguk pusztítják el soron következő nemzedéküket.

Ráadásul nem is elméletről van szó, hiszen élesben már tesztelték a „GMO-s” beavatkozást: ezzel a Zika-vírus terjesztésében fő szerepet kapott, latinul Aedes aegypti nevű szúnyogfaj állományát egyes területeken kilencven százalékkal sikerült lecsökkenteni. A nemzetközi hír szinte ujjongva újságolja az eredményt, hozzátéve: a betegségeket közvetítő szúnyogok évente nem kevesebb mint 830 ezer ember halálát okozzák közvetett módon, ebből csak a malária 440 ezer áldozatot szed. Ezzel pedig az összes állat közül ez a rovar a leghalálosabb ellenségünk. 

 

NEMES, DE VESZÉLYES

No de visszatérve Bill Gatesre: a világ egyik legnagyobb filantrópja a maláriát egy emberi generáción belül felszámolná. A cél nemes, csak hát még ilyen indokkal is igen veszélyes dolog ekkora mértékben belenyúlni a természet rendjébe. Akkor is úgy gondolom ezt, hogy ha magam sem kedvelem az undok és csípős rovarokat, melyek elrontják a nyári esték amúgy igen kellemes hangulatát.

Természetvédelmi csoportok, például a Friends of the Earth (A Föld Barátai) máris tiltakoztak a tervek ellen. Nem véletlen, hogy az első génmódosítási kísérleteknél egy sajátos trükköt is bevetettek a szakemberek: a tesztekre a Kajmán-szigeteken került sor. Ez a terület ugyanis egyszerűen kiesik a biodiverzitást védő jogrendszer hatálya alól!

Az is érdekes, ahogyan a teszt működik: a tudósok egyszerűen szabadon engednek hím szúnyogokat, melyek azután a nőstényekkel párosodva a mutáns gént átörökítik az utódaikra. Ennek következtében azok genetikailag programozott módon elpusztulnak, mielőtt elérik kifejlett állapotukat, azaz a csípésérett korukat. Nem kis fricskával a Barátságos szúnyogok fantázianevet kapták a génmanipulált hímek.

A friss kísérletek során az említett Aedes aegypti faj és a Zika-vírus volt a célpont. A friss, 4,9 millió dolláros tőkéből következik tehát az új GMO-szúnyogok csatasorba állítása, amelyeknek a maláriát is hordozó Anopheles faj lesz a célkeresztjében. Ezek 2020 végére lesznek készen az éles bevetésre – ígérik a fejlesztők.

 

HALAK ÉS MADARAK

A természetvédők fő aggálya, hogy az üzleti érdekek ismét a környezet, a biodiverzitás védelme elé kerülnek. Persze nincs könnyű dolguk, hiszen évi 830 ezer ember halála van a mérleg másik serpenyőjében. Továbbra is hiányzik azonban e GMO-vállalat hivatalos ellenőrzése, így – rossz esetben – a rengeteg élet megmentésének a szándéka akár még több ember halálát is okozhatja. A szúnyogok számának drasztikus csökkenése ráadásul veszélybe sodor más fajokat: békákat, szitakötőket, halakat, madarakat, denevéreket, kisebb kétéltűeket és hüllőket. A kérdés az, hogy egy ilyen mértékű beavatkozás mit okozhat a természet rendjében. Mert ezt még senki sem tudja. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél mindenesetre még korábban, a friss hírektől függetlenül leszögezték: „A szúnyoglárvák és a kifejlett rovarok a vízi és szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei, teljes kiirtásuk ökológiai katasztrófát okozna.” Az egyik elemzésük szerint Magyarországon többször előfordult, hogy szúnyogirtások után egyik napról a másikra feketerigó- és széncinege-fiókák egész sora pusztult el.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink