Az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, ki nem hirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni, sem bejelenteni a nyolcvan méternél sekélyebb és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható alkotmánybírósági beadványban az államfő azt írja, hogy a jogszabály az ivóvízbázis jelenlegi állapotát és védelmét tekintve visszalépésnek minősül, ez pedig sérti az Alaptörvényben is garantált egészséges környezethez való jogot. A beadványról az Alkotmánybíróság (Ab) soron kívül, de legkésőbb harminc napon belül dönt.
Áder János álláspontja szerint az Alaptörvényben deklarált jogállamiság és az abból következő jogbiztonság követelményét is megsértette a törvényhozó. Nem tartotta be ugyanis a jogalkotási törvény előzetes hatásvizsgálatra és a jogszabálytervezetek véleményeztetési kötelezettségére vonatkozó előírásait. A köztársasági elnök azt is kifogásolja, hogy a jogszabály „biankó” felhatalmazást ad a kormánynak a szabályozásra. Az államfő rámutat: a víz, az ivóvíz az emberi élet alapja, véges mennyiségben rendelkezésre álló, az Alaptörvény által védett természeti kincs, amely elengedhetetlen az egészséges környezethez való jog érvényesüléséhez, és ezt sérti a törvény.
Áder János, mint fentebb jeleztük, a ki nem hirdetett jogszabály „szakmailag alá nem támasztott, hatástanulmányokkal nem igazolt” azon paragrafusát helyteleníti, amely nyolcvanméteres mélységig mennyiségi korlátozás nélkül megengedi vízi létesítmény engedély nélküli létrehozását, egyben az ellenőrzés nélküli vízhasználatot. Úgy véli: a törvényhozó nem indokolta meg, miért kell eltérni a hatályos szabályozástól, miszerint ma Magyarországon ötven méter a talajvízbázis mélységi határa, és eddig a pontig engedéllyel vagy bejelentési kötelezettség mellett fúrhatók mezőgazdasági célú vízkivételt biztosító talajvízkutak. Ráadásul az Ab több határozatában is úgy értelmezte: a már elért védettségi szint csökkentése nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel – érvel a köztársasági elnök.
Hozzáteszi: az Országgyűlés nem fogalmazott meg garanciákat az ivóvízbázis védelme érdekében, nem igazolta az engedély nélküli kútfúrás kényszerítő szükségességét, s a környezet állapotának a megőrzését sem szavatolja. A törvény kormányrendeletre bízza az engedély és bejelentés nélkül megkezdhető és folytatható tevékenységek körének, a bejelentés tartalmi elemeinek, valamint a hatósági ellenőrzés szabályozását, de nem határozza meg annak biztosítékait. A beadványban az államfő kitér arra is, hogy a törvény elfogadása ellen érvelt az utánunk jövő generációk érdekeinek a védelmét ellátó biztoshelyettes, a jövő nemzedékek szószólója, valamint tizenegy szakmai szervezet is tiltakozott ellene.
A Pintér Sándor belügyminiszter által még 2017 áprilisában benyújtott, utóbb elfogadott jogszabály lehetőséget adna arra is, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutak fennmaradási jóváhagyást kapjanak, bírság kiszabása nélkül. Az érintett tulajdonosoknak tíz évük lenne arra, hogy legalizálják a helyzetet. Áder János 2012 májusa óta ezzel együtt hat törvényt küldött az Alkotmánybíróságra kontrollra. Ez azt is jelenti, hogy nem szaladgál minden csip-csup ügy miatt a taláros testülethez, beadványait illik tehát komolyan venni. A vízkérdés a szíve ügye, és a klímaváltozás, a növekvő édesvíz-felhasználás nyomán a nyakunkon lévő problémákkal felelős állami vezetőként tisztában van, s nagyon komolyan foglalkozik velük.
Tudja jól, hogy bolygónk hozzáférhető édesvízkészlete az összes vízkészlet mindössze 0,007 százaléka. Őt nem kell emlékeztetni Fokváros példájára, inkább ő hívja fel mások figyelmét a dél-afrikai városra. Ott napjainkban vízkorlátozásokat kellett bevezetni, hogy a növekvő lakosság bővülő igényeit a klímaváltozás negatív hatásai mellett is teljesíteni lehessen. Az államfőnek nem kell elmagyarázni azt, hogy a vízhiány miatt romlik az egészségügyi ellátottság, higiéniás gondok lépnek fel, romlik a mezőgazdaság és az ipar teljesítménye, aminek a következtében növekszik a munkanélküliség. Sőt: Áder már akkor beszélt arról, hogy az óceánokban kontinensnyi műanyag hulladék okoz ökológiai katasztrófákat, amikor ezt a témát még nem kapta fel a média.
És ne feledjük, hogy szintén azonnali lépéseket szorgalmaz a globális vízválság elkerülése érdekében az ENSZ Vízügyi Elnöki Testülete, amelynek a köztársasági elnök is tagja. A testület 2016-ban a világ vízgazdálkodásának a fenntarthatóbbá tétele érdekében jött létre, valamint azért, hogy sikeresebbé tegye az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz, 11 állam- és kormányfő részvételével. Áder Jánost az ENSZ főtitkára, valamint a vízügyi befektetéseket támogató Világbank elnöke kérte fel a részvételre. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a fennállása óta ez volt az első alkalom, hogy magyar állam- vagy kormányfőt felkértek arra, hogy egy világméretű és rendszerszintű probléma megoldását célzó testület tagja legyen. A grémium jelentése szerint vagy találunk megoldást a vízválságra, vagy megszűnik létezni az eddig ismert világ. Ma az emberiség 36 százaléka él vízhiányos régiókban, az évszázad közepére azonban már több mint a fele kerül ebbe a helyzetbe. A bővülő népesség, a növekvő élelmiszer- és energiaigény csak fokozza majd a hiányt: 2050-re a világ gabonatermelésének közel felét fogja veszélyeztetni, és egyre több ember kényszerülhet lakóhelye elhagyására – figyelmeztet a jelentés.
E valódi katasztrófahelyzetben – kis túlzással – még a csapból is az folyik, hogy öntözés nélkül a magyar mezőgazdaság nem lesz versenyképes, locsolni kell hát, minél nagyobb területen. Még az a szerencse, hogy Nagy István a rendszerváltozás óta regnáló agrárminisztereket tekintve azon kevesek egyike, aki a szakmai kérdések mellett átlátja azok társadalmi vonatkozásait is. Ő úgy fogalmaz, hogy öntözéses gazdálkodás nélkül sikeres mezőgazdaság nem képzelhető el, ugyanakkor szét kell választani az öntözés kérdését a felszín feletti és a felszín alatti vizek felhasználásának lehetőségére. A felszín alatti vizek sérülékenységéről, az ivóvízbázisunk védelméről szóló társadalmi vita kapcsán a fúrt kutak előtérbe kerültek, az azokból történő öntözésről ezért el kell kezdeni az egyeztetést. Az viszont nem vitatható, hogy a vízzel gazdálkodni „erkölcsi jogunk és kötelességünk”, hiszen a természeti adottságaink miatt kevesebb érkezik hozzánk, mint ami az országot elhagyja. A kettő különbözetét kell szabadon felhasználhatóvá tenni a magyar agrárium számára, javítva a csatornáról való öntözés arányát is.
Nagy tehát a vízgazdálkodási dilemma, számos eldöntendő kérdésre pedig csak a jövő adhat valódi választ. A vízből iszunk, a mezőgazdaságban dolgozók közül pedig sokan öntözésre is szeretnék használni. Engedély ide, bírság oda, előbb-utóbb nyilván a fúrt kutakból is. A klíma ugyanis változik.
A magyarországi vízhasználat számokban:
Egy átlagos városi család napi vízfogyasztása körülbelül 600 liter
Budapesten az egy főre jutó átlagos éves ivóvízfogyasztás 47 m3
Itthon az ivóvízvezeték-hálózatokba bekapcsolt lakások aránya 95 százalék
Az egy főre jutó éves közüzemi víztermelés 2016-ban 60,9 m3 volt
Vízjogi aktivisták sajátos megmozdulása. Fontos kérdés a vízkutak létesítésének egyszerűsítése
