– Hogy alakult a múlt év?
– Három évtized után elmondhatjuk: 2018-ban több mint hatvanmilliárdos árbevételt és hatmilliárdos nyereséget produkáltunk, a csoportnál kétmillió liba, tízmillió kacsa, valamint tizenötmillió brojler előállítására és feldolgozására került sor. A cég dinamikusan növekszik.
– Most már bő fél éve, hogy megállapodtak a francia LDC-vel egy közös vállalat indításáról. Mik az eddigi tapasztalatok?
– Minden úgy ment tovább, mint régen. Viccből ugyan, de szoktam is mondani, hogy ez az ügylet ki se derült volna, ha az LDC nem tőzsdei cég és nincs bejelentési kötelezettsége. Senki sem jött volna rá, hisz a döntések ugyanúgy itthon születnek, a vezetés változatlanul magyar, a vezérigazgató pedig továbbra is a fiam, aki immáron ötödik éve vezeti a vállalatot.
– Hogyan indult a közös üzlet? Az LDC előtt voltak más érdeklődők is?
– Nem, hisz mi magunktól nem kerestünk új partnereket. A saját lábunkon is meg tudtunk állni. A forgalmunk folyamatosan nőtt. Az LDC viszont óriási név a szakmában, a saját területükön ők Európa legnagyobbjai. Miután felkerestek minket, hamar kiderült, hogy a Tranzitba fektetve szeretnének Közép-Európában terjeszkedni. Egyáltalán nem akarták átalakítani a társaságot, helyette azt kínálták fel, amihez az exportbővítéshez a legnagyobb szükségünk volt: tudást és tőkét. Mindehhez tudni kell, hogy a magyar baromfiipar a kontinensen nincs ott a legnagyobbak közt. A rendszerváltás idején pont akkora volt az ágazat, mint a lengyeleknél: tehát évi 500-550 ezer tonna élő állatot állítottunk elő és dolgoztunk fel. Azóta szerencsére növekedtünk: ma már a 700-750 ezer tonnát is elérjük, csakhogy jócskán lemaradtunk Lengyelországtól, ahol a szektor már az évi 3,5 millió tonnánál tart. Ha minden a szokásos mederben folyik tovább, előbb-utóbb az ottani portékák Magyarországot is letarolták volna. Pedig, mivel megvannak hozzá az adottságaink, a cél inkább az lenne, hogy mi hódítsuk meg a külföldi piacokat. Erre ez a partnerség kiváló lehetőséget ad, és a hazai baromfiipar csak jól jár ezzel az ügylettel. Az itthoni terjeszkedési elképzeléseink mellett most is folyamatban vannak akvizíciós tárgyalások szinte majd minden közeli országban, Romániától kezdve Szlovákián át Horvátországig.
– Jelenleg, ahogy említette, a vezetés magyar. Kaptak rá írásos biztosítékot, hogy ez a jövőben is így marad?
– Igen, kaptunk. Ráadásul ismerjük az LDC üzletpolitikáját: a menedzsmentet általában még akkor is igyekeznek megtartani, ha száz százalékban felvásárolnak egy vállalatot, itt pedig közös cégről van szó. Ami logikus is, hiszen csak olyan társaságot érdemes megvenni, amely jól működik, prosperál és van jövője. Az élelmiszeriparban olyan nemigen fordul elő, hogy valaki megvesz egy lerobbant vállalkozást, és azt a nulláról újraépíti.
– Az élelmiszer-kereskedelem komoly átalakulások elé néz. A Tescónál például Nagy-Britanniában sorra zárják be a húspultokat.
– Igen, ugyanis a vevők a nagy fel-dol-go-zott-sá-gú termékeket keresik. Emiatt alakul át a húsárusítás: mert a vásárlók inkább a félkész, konyhakész árut választják, amelyet leemelnek a polcról. Így a tőkehúspultokra egyre kisebb szükség van. Látva ezt a jelenséget, mi is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a feldolgozásra.
A trendekről szólva ami igazán meglepő, hogy olyan piacok nyíltak meg előttünk, amelyekre korábban nem is számítottunk. Egyre több rendelést kapunk Afrikából, a Távol-
Keletről, és szállítunk a tengerentúlra is. 2016 decembere óta a víziszárnyastermékeink GMO-mentesek – nemzetközi minősítők által tanúsítottan –, így a Goldenfood márkát keresik a világpiacon.
