Ma már cseppet sem szokatlan, ha amerikai médiacégekbe külföldiek vásárolják be magukat. A New York Timesnál például a mexikói milliárdos Carlos Slim is tulajdonos lett, míg a Nature, a Business Insider vagy a Scientific American részben német cégekhez került. A mintegy 850 ezres példányszámú Fortune magazin volt a soron következő: a lapot egy thai üzletember, bizonyos Csatcsavan Csiaravanon (Chatchaval Jiaravanon) szerezte meg. Bár a neve itthon nem mond sokat, a családja egyike a legbefolyásosabb ázsiai famíliáknak. A nagybátyja, Danin Csearavanont (Dhanin Chearavanont) a Charoen Pokphand (CP) konglomerátum feje (a vezér vagyonát 14 milliárd dollárra becsülik). A vállalatcsoportjuk az egyik legnagyobb a világon. Mivel folyamatosan erősíteni akarják európai jelenlétüket, valószínűleg egyre többet hallunk majd róluk.
A cég története a XX. század elejére nyúlik vissza. A társaságot egy testvérpár alapította még VI. Ráma thai király uralkodása idején, azt követően, hogy a fivérek Kínából Bangkokba költöztek. Mivel pénzük nemigen volt, egy kis eladóhellyel kezdték a működésüket: eleinte vetőmagokat árultak a helyi farmereknek. Egy idő után több áruval is kísérleteztek. Próbálták kipuhatolni, hogy mire van a legnagyobb igény. Az üzlet végül akkor indult be igazán, amikor a takarmány, a sertés és a baromfi is felkerült a kínálatukba. Miközben a vevők egymásnak adták a kilincset, malmokat építettek többek közt Hongkongban és Malajziában is. A Charoen Pokphand nevet a második világháború után vették fel.
A forgalom 1970 után ugrott meg igazán: ebben az időszakban liberalizálták ugyanis a thai gazdaságot. A CP ekkor már tömegével adott el kiscsirkéket a gazdáknak, akiktől, miután felnevelték az állatokat, visszavásárolták azokat, a feldolgozást követően pedig közvetlenül el is juttatták a húsárut a piacokra és az éttermekhez. Az agrárcég a 80-as években valóságos mamutvállalattá nőtte ki magát azzal, hogy elkezdte megvetni a lábát újabb és újabb iparágakban. Sanghajban egy a Hondával kötött megegyezés után elkezdtek motorokat gyártani, a Heineken segítségével saját sörük is lett, gyorséttermi láncuk is alakult, majd a PVC-gyártás beindítása után bevásárolták magukat a TelecomAsiába is. Egy amerikai céggel közösen Bangkokban a 90-es években már kétmillió telefonvonalat üzemeltettek. A cég felpörgését segítette, hogy Kína időközben megnyitotta a piacát a külföldi társaságok előtt, a CP-csoport pedig az első ázsiai vállalat volt, amelyik élt ezzel a lehetőséggel, s elkezdett terjeszkedni a világ legnépesebb országában.
Még a konglomerátumok között is meglepően sokoldalúnak számít a CP: ma már a biztosításoktól a fapados járatokon át az ingatlanbizniszig alig van olyan ágazat, ahol ne lennének jelen. Most novembertől például részt vesznek egy thaiföldi gyorsvasút építésében, amely három nagy repteret is összeköt majd. A színes portfólió ellenére azonban az élelmiszeripari és az agrárcégeik még mindig a forgalmuk több mint feléért felelnek. Viszont mivel Kelet-Ázsiában állandóan a reflektorfényben állnak, így a botrányaik is nagyobbat szólnak az átlagnál. Például komoly felháborodást okozott, amikor az egyik halipari beszállítójukról kiderült, hogy a működésük egy része illegális volt: az állatok befogásánál ugyanis rabszolgákat is használtak. Azóta persze a kérdéses társasággal felbontották a partnerséget.
Ami a jövőbeli terveket illeti, most az európai és az amerikai terjeszkedésre helyezik a fő hangsúlyt. Nagy-Britanniában például tavaly felvásároltak egy évi félmilliárd dolláros forgalmat termelő baromfiipari csoportot, a Westbridge Food Groupot, de voltak már akvizícióik az Egyesült Államokban és Németországban is. Közben a briteknél már egy gyorsétteremláncot (Chozen Noodle) is bekebeleztek. A terjeszkedésükbe viszont alaposan belezavart a brexit. Mivel nem tudni, hogy milyen megállapodás születik a szigetország és az unió között, ezért a CP-nél most láthatóan kivárnak. Az is lehet, hogy Nagy-Britannia helyett Lengyelország lesz az EU-s központjuk: mindenesetre a kelet-európai országban egy helyi baromfiipari cégben (SuperDrob) 33 százalékos részesedést szereztek. A kérdéses vállalat pedig most is exportál például Németországba, Franciaországba és Svájcba.
Az esetleges további terjeszkedés viszont már az új vezetés feladata lesz: az egyik alapító, Csia Ek Csor (Chia Ek Chor) fia, Danin Csearavanont már a 60-as évek vége óta irányítja a cégcsoportot. A 79 éves menedzser ügyleteinek hála a családja bekerült Ázsia öt leggazdagabbja közé. A múlt év óta viszont a napi vezetői feladatokat már nem a családfő, hanem két fia látja el.
SZÁMOK A CHAROEN POKPHANDRŐL
A csoportnak mintegy 300 ezer alkalmazottja van
A 91 éves konglomerátum éves forgalma mintegy 15 000 milliárd forint
Több mint 200 leányvállalatuk van (a partnereik közt ott találjuk a Hondát, a Wal-Martot, a KFC-t és a Heinekent is)
A legnagyobb húsfeldolgozó üzemük Thaiföld északkeleti régiójában, Korat városában van, ahol évente közel 36 ezer tonna friss húst dolgoznak fel
Az élelmiszeripari és az agrárcégeik felelnek a forgalmuk több mint feléért. Ezek a tervek szerint 2020-ban már a bevételeik 75 százalékát a külföldi piacokról szerzik majd be. Ez az arány most 69 százalék környékén jár
A 79 éves cégvezér vagyonát mintegy 14 milliárd dollárosra becsülik
A CP amerikai részlegének a vezetője nyilatkozik egy bangkoki eseményen. A cél a nyugati terjeszkedés
