GLOBÁLIS PROBLÉMA
Az antibiotikumok felfedezése a múlt század közepére elhozta az orvoslás aranykorát. Olyan gyógyszerekhez jutottak az orvosok, amelyek képesek kigyógyítani a betegeket az addig sokszor halálos kórokból, gyorsan és kevés mellékhatással. Az antibiotikumok és a védőoltások kifejlesztése azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy leszámolhatunk a fertőző betegségekkel, és új utakat nyithatunk a sebészet fejlődése előtt.
Ám már a penicillin felfedezője, a skót Alexander Fleming is igen hamar rájött, hogy ha túl kicsi dózisban vagy nagyon rövid ideig adják a szert, a baktériumok rezisztenssé válhatnak. És valóban, az először szinte csodaszernek ható penicillin, amelyből egyetlen, néhány milligrammot tartalmazó injekció meggyógyította a tüdőgyulladást, hamarosan már csak grammnyi mennyiségekben és legalább egy hétig alkalmazva volt hatásos. Majd megjelentek azok a baktériumok, amelyekre teljesen hatástalanná vált.
Elmaradt kutatások
Mivel ez idő tájt a kémiai gyógyszerészet is virágzott, és nagy számban fedeztek fel új hatóanyag-molekulákat, a probléma nem tűnt súlyosnak. A penicillin szinte az ideális antibiotikum volt: megölte a mikrobákat, nem csak a szaporodásukat gátolta. Nagy adagokban sem toxikus, és minden testszövetbe eljut, egyetlen komoly hátránnyal, hogy erősen allergizál. A később felfedezett molekulák ezen tulajdonságok összességét ugyan nem tudták biztosítani, mégis úgy tűnt, hogy a széles választékból mindig meglelhető az optimális kezelést biztosító szer.
Ám a 2000-es évek elejére már látható volt, hogy a gyógyszeripar egyre kevésbé koncentrál az új antibiotikumok kutatására. A folyamatosan szigorodó hatósági szabályozások hatására a kutatás egyre drágább és mind kockázatosabb tevékenységgé vált, így az erőfeszítések olyan betegségekre összpontosultak, amelyeknek nincs kellően hatásos gyógyszere, mert itt a törzskönyvezési szigor lényegesen kisebb. A fertőző betegségek nem tartoztak ebbe a körbe. Ha voltak is problémák, alapjában véve kezelhetőnek tűnt a helyzet.
A szemléletformáló kampányok, amelyek az orvosok és a betegek körében indultak, sok országban jelentősen mérsékelték az antibiotikumok fogyasztását. Magyarországon húsz év alatt a felére csökkent az egy főre eső felhasználás a járóbeteg-ellátásban. A jelenlegi értékkel az európai élmezőnybe tartozunk.
AGRÁRHELYZET
Az immár évi hétszázezer halálesetet okozó multirezisztens baktériumok problémája kapcsán került a figyelem középpontjába az a tény, hogy a modern állattenyésztésben már jóval több antibiotikum fogy, mint a humánorvoslásban. Az Egyesült Államokban az emberek gyógyítására évi 3400 tonna ilyen szert használnak, az állattenyésztés területén viszont 8900 tonna antibiotikumot „vetnek be” a gazdák. India és Kína pedig növelni kívánja a felhasználást, ugyanis a táphoz adagolt hatóanyag meggyorsítja a tenyészállatok növekedését.
A rezisztencia problémája olyan mértéket ért el, hogy a téma a két legutóbbi G20-csúcstalálkozón is napirendre került.
Az Európai Unió 2006-tól betiltotta az antibiotikumok táplálékkiegészítőként való alkalmazását a teljesítmény és a növekedés fokozására, de például az USA-ban e szerek hetven százaléka ma is a jószágok súlygyarapodását szolgálja.
Korábban az állattenyésztésbe az emberek orvoslása szempontjából leszerepelt antibiotikumok kerültek. A rezisztencia viszont itt is kialakult. Mára sok országban, így hazánkban is olyan vegyületeket használnak egyre több helyen ebben a szektorban, amelyek a humángyógyászat első vonalbeli szerei közé tartoznak.
Tavaly tört ki a botrány, amikor az a hír látott napvilágot, hogy indiai csirketenyésztők több száz tonna colistint használtak fel hozamfokozás céljából. E hatóanyag esetében nehezen alakul ki rezisztencia, s ezért is alkalmazzák a kórházak olyankor, amikor más szerek már használhatatlanok. Az EU élelmiszer-biztonsági riasztási rendszerének (RASFF) az adatbázisából azonban kiderül, hogy az európai élelmiszerpiacon szennyezettnek talált termékek nem Kínából és Indiából származnak, hanem Olaszországból és Franciaországból.
Az állattartásban használt antibiotikumok egy része és a rezisztens baktériumok közvetlenül a természetbe jutnak. A kutatások szerint emiatt megnőtt a természetben előforduló multirezisztens kórokozók száma, míg korábban az ezek okozta fertőzéseket leginkább csak kórházi körülmények között lehetett elkapni. A legnagyobb veszélyben a baromfitenyésztésben dolgozók vannak. A baktériumok főként az ürülékkel szennyezett vizek útján kerülhetnek vissza az emberhez.
Az ellenálló mikroorganizmusokon kívül a hatóanyag-maradványok is jelentős problémát okoznak. Egyrészt a természetbe kikerülve további rezisztens baktériumok kialakulását segítik elő, másrészt jelentős részük azért kopott ki a gyógyászatból, mert túlságosan allergének voltak, vagy olyan veszélyes mellékhatásokat produkáltak, hogy biztonságosabb vegyületekre cserélték őket.
A nitrofurán-származékokra jellemző, hogy esetükben könnyen alakul ki allergia. A klóramfenikol hatóanyagról kiderült, hogy súlyos vérképző szervi betegségeket okozhat. A sztreptomicin súlyos mellékhatásai közismertek. Amíg a tbc fő gyógyszere volt, sokan vesztették el tőle a hallásukat. A szulfonamidok szintén kikoptak az orvosi fegyvertárból.
A kutyás gazdák már jó ideje találkozhattak kedvencüknek a csirkehústartalmú tápra adott allergiás reakciójával, de alapos a gyanú, hogy az allergén valójában a csirkék tenyésztésére használt, allergizáló tulajdonságú mikrobaellenes gyógyszerek egyike lehet.
Felveszik a harcot
Az Európa Unióban igen eltérő az egyes országok állattenyésztőinek antibiotikum-felhasználási gyakorlata. A különbségekre két okot szoktak megnevezni. Az egyik, mint a humángyógyászatban is látjuk, a „helyi szokások”. A másik az eltérő állattartási körülményekben keresendő. Sajnálatos módon az uniós mezőgazdasági támogatási rendszer túlnyomórészt a növénytermesztést támogatja, az állattenyésztés lényegesen kisebb dotációban részesül. A jószágok fertőzéseinek a megelőzéséhez viszont vagy modern, korszerű állattartó telepekre, vagy antibiotikumokra van szükség. A telepek korszerűsítéséhez a szegényebb országokban viszont hiányzik a forrás. A szuperbaktériumok elleni küzdelem egyik kulcspontja lehet az unióban a korszerű telepek létesítésének a támogatása.
Hasonlóan az egészségügyben tapasztaltakhoz, jelentős eredményeket hoznak a tájékoztató kampányok. Németország és Franciaország tapasztalatai alapján közel húszszázalékos csökkenést lehet elérni a veszélyek ismertetésével és az alternatív eszközök bemutatásával.
A szuperbaktériumok elleni harc a „one health” (egy egészség) jegyében szerveződik, a WHO égisze alatt. Ez a szemlélet egységesen vizsgálja az „egészséges emberek – egészséges állatok – egészséges környezet” meglétét, és cselekvési programokat ajánl a gyógyszerkutatásoktól a környezetvédelmi problémák megoldásáig.
Borítófotó: Csirkeszállítás Kolkatában. Csak hogy a hozamot fokozzák, az indiai tenyésztők több száz tonna antibiotikumot használtak fel
