Az uniós szerződések – így az EUSZ 17. cikkében foglaltak – alapján az európai parlamenti választások eredményét figyelembe véve az Európai Tanácsnak (ET) javaslatot kell tennie az EB elnökének személyére. Az Európai Parlamentnek (EP) viszont jóvá kell hagynia a jelölést, és ehhez képviselői többségének, tehát legalább 376 főnek támogatnia kell a jelöltet – foglalta össze a bizottsági elnök megválasztásának jogi előírásait ifj. Lomnici Zoltán. Mint mondta, amennyiben az ET jelöltje a parlamenti szavazáson nem kapja meg a szükséges többségi támogatást, a tanácsnak új jelöltet kell állítania. Erre a parlamenti szavazástól számított egy hónap áll a rendelkezésére.
PARLAMENTI BLOKKOLÁS
Az alkotmányjogász kifejtette, az EP szavaz a bizottság elnökéről, illetve a biztosok kollégiumáról, és bár a 17. cikk először a „megválasztja” formulát alkalmazza, később ez szerepel benne: „Az elnöknek, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, valamint a bizottság többi tagjának mint testületnek a jóváhagyásáról az Európai Parlament szavaz.”
Lomnici felhívta a figyelmet, ezzel a distinkcióval részben változás történt azáltal, hogy a „jóváhagyja” kifejezés helyére a „megválasztja” kitétel került, de továbbra is van utalás a cikkben a döntés jóváhagyó jellegére. „Mindez a mai gyakorlatban azt jelenti, hogy az EP maga nem tud személyeket javasolni, illetve közvetlen módon beleszólni abba, hogy egy adott embert ne jelöljenek vagy válasszanak meg. Viszont közvetett módon, a kollégium megszavazásának a blokkolásával elérheti egyes jelöltek kikerülését a megválasztási folyamatból” – magyarázta.
Emlékeztetett, korábban már volt példa arra, hogy ily módon vagy hasonlóan hiúsították meg egy-egy ember uniós biztossá válását. Továbbá emlékezhetünk például a szlovén biztosi jelölt 2014. nyári, botrányba fulladt jelölési folyamatára is. (Öt éve a bizottsági meghallgatáson leszereplő Alenka Bratušek – volt szlovén kormányfő – visszalépett az energiaunióért felelős bizottsági jelöltségtől. Ezt a posztot a szlovák Maroš Šefčovič vette át. 2004-ben Kovács Lászlót energiaügyi biztosnak jelölték, de mivel ő sem tűnt felkészültnek a parlamenti meghallgatásán, végül az adó- és vámügyi biztosi posztot kapta meg – a szerk.)
Lomnici elmondta, az 1957-es római szerződést követően a választási eljárásrend szerint előbb a kormányoknak kellett kinevezniük saját uniós biztosaikat, vagyis előbb jött létre maga a bizottság, és csak ezt követően választották meg annak elnökét és alelnökeit. „1993-tól a maastrichti szerződés változtatott ezen az eljárásrenden, és előbb az EB elnökének a megválasztása lett az uniós intézményrendszer feladata, majd ezután kerül sor a biztosjelöltek meghallgatására, illetve megválasztására. Továbbá a bizottsági tagok portfólióinak súlya szerinti politikai játszmákra is: így például az adott tagállam jelöltje könnyen kerülhet egy olyan „tárca” élére, amely a közösségi döntéshozatal szakpolitikai hierarchiájának vége felé helyezkedik el, vagyis a szakterület súlya kevésbé jelentős, és így az érintett biztosnak nehezebb maradandót alkotni” – fejtette ki.
VISSZATÉRHET A RÉGI ELJÁRÁS
Mint mondta, a lisszaboni szerződés némileg változtatott a korábbiakhoz képest a bizottság elnökének és tagjainak jelölésének módján, azonban a módosult szerződésszöveg (főként az EUSZ említett, 17. cikkében leírt hatályos szabályozással) a tényleges eljárást a gyakorlatban csak minimálisan befolyásolta. Hozzátette, mint arra számos hazai és nemzetközi elemző fel is hívta a figyelmet, itt tulajdonképpen egy már kialakult gyakorlat szerződésbe foglalásáról volt szó.
„Nyilvánvaló, hogy gyakorlati oldalról nézve a tanácsnak addig is az új Európai Parlament politikai összetételének figyelembevételével kellett eljárnia, szem előtt tartva az EP-választás eredményét. A lisszaboni szerződésben foglaltakra hivatkozva azonban egy jelentős gyakorlati módosítást tettek: 2014-től a bizottság elnökének megválasztása kapcsán bevezették az úgynevezett csúcsjelölti (németül Spitzenkandidat-) rendszert” – hívta fel a figyelmet. Mint magyarázta, ez a változás sem javított a parlamentnek – mint az uniós polgárok által közvetlenül megválasztott uniós intézménynek – a jelölés folyamatába való beleszólási lehetőségein, sőt inkább rontotta a bizottság és elnöke megválasztásának legitimitását. Emlékeztetett, hogy öt éve az Európai Néppárt relatív többséget (29 százalék) szerzett az uniós választásokon, és az Európai Tanács Jean-Claude Junckert, a pártszövetség csúcsjelöltjét javasolta a EB elnökének. Ma már különös jelentőségű, hogy a későbbi brit EU-népszavazáson egyébként a bennmaradás mellett kampányoló David Cameron kormányfő és a visegrádi csoport talán legmarkánsabban Brüsszel-kritikus államvezetője, Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem támogatta Juncker megválasztását.
„A fentiek tekintetében felmerülhet a bizottság és tagjai megválasztásának újabb reformja. Ismét vissza lehetne állítani annak a lehetőségét, hogy előbb alakuljon meg a bizottság mint testület a nemzeti kormányok által javasolt biztosi jelöltek megválasztása nyomán, és csak ezt követően kerülhetne sor az EB elnökének és alelnökének a megválasztására – a régi gyakorlathoz hasonlóan az akkor már felállt bizottság tagjaival történt konzultációt követően” – fejtette ki. Ez szerinte egyrészről alkalmas lehet arra, hogy kezelje az Európai Bizottság nyilvánvalóan meglévő belső demokratikus deficitjét, továbbá, hogy az uniós polgárok felé is javítsa ezen alapvető intézmény elfogadottságát és megítélését – az uniós intézmények „demokratikusságának” gyakorlati bizonyításával és az intézmény túlzott perszonalizálódásának elkerülésével.
A szakember véleménye az, hogy egy ilyen változtatás legfontosabb üzenete az lehetne: az Európai Unió legfontosabb jogszabály-kezdeményező és végrehajtó intézményének a fejét úgy válasszák meg, hogy ebben a folyamatban a hangsúly a szupranacionális pártszövetségektől inkább a nemzetállamok (a nemzeti szint) felé tolódna, vagyis más irányt nyerne a döntés nyomatéka.
ÚJ ALAPOK
Úgy vélekedett, a szemléletváltozás elérésének érdekében azt is érdemes kiemelni, hogy az Európai Parlament általi megszavazás ma sem puszta akceptálás és helyeslés, hanem az EP jóváhagyó szerepének tényleges döntéshozatali tartalma van – továbbá végre a vezető uniós politikusoknak és párttömörüléseknek is be kell látniuk az (EU-szerződésekben ilyen formában nem is szereplő!) csúcsjelölti rendszer fenntarthatatlanságát. Szerinte csak a belső intézményi feszültségek, a deficit felszámolása és a nemzeti kormányok biztosjelölési jogának effektív tiszteletben tartása, illetve elfogadása vezethet majd el egy olyan megválasztási eljárásrend és gyakorlat kialakulásához, amely újra erős alapokra helyezi az Európai Unió „kormányának” és az intézmény „fejének” működését, valamint kon–
szenzuális elfogadottságát.
Mi lesz a magyar jelölttel?
Már hónapokkal az uniós biztosi meghallgatás előtt azt üzente az egyetlen MSZP-s uniós képviselő, Ujhelyi István Trócsányi László magyar biztosjelöltnek, hogy nem lesz belőle uniós biztos. A „kardcsörtetés” azért szokatlan, mert egyelőre az uniós bizottsági elnök személyéről is csak találgatások folynak, több név is szerepel a kalapban: a bajor Manfred Weber az Európai Néppárt, a holland Frans Timmermans a szocialisták hivatalos jelöltje, de felmerült a dán liberális Margrethe Vestager, a francia néppárti Michel Barnier brexitügyi uniós főtárgyaló, illetve a még regnáló német kancellár, Angela Merkel neve is. Ujhelyi vehemenciája azért is furcsa, mert Trócsányi László bizottsági „portfóliójáról” sem lehet még tudni hivatalos információt.
Borítófotó: Uniós választás spanyolországban. az európai bizottsági elnökjelölés nem a szuperhősök küzdelme
