Német rekordberuházás magyar kertészeknek

Való Világ
Elhelyezkedésében a Nestlé büki állateledelgyárához, nagyságában a BMW-gyárhoz, hatásában a Zsámbéki-medencébe tervezett magyar Szilícium-völgyet dédelgető Talentis programhoz hasonlítható az a rekordberuházás, amelyet a német FAKT AG valósít meg az osztrák–magyar országhatár mellett, a zöldség-gyümölcs ágazatra építve.

NAGYOT ÁLMODÓK

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG csaknem egymilliárd eurós (313,7 milliárd forintos) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában – jelentette be az agrárminiszter Mosonmagyaróváron. Nagy István mérföldkőnek nevezte a mezőgazdasági és infrastruktúra-fejlesztési beruházást, mert egész Közép-Európában egyedülálló, közel 330 hektár területen valósul meg. A fejlesztéssel pedig az Agrárminisztérium azon céljai válnak valóra, hogy versenyképessé váljon a magyar mezőgazdaság és széles körben elterjedt legyen a precíziós technológia.

Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy az esseni vállalat 50 hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, 30 hektáron üvegházat, 50 hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre, amellyel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékeinek adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra. Mint azt Nagy István kifejtette, a beruházás központi eleme a kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központ létrehozása, amely lehetővé teszi a legmagasabb szintű kereskedelmi igények kiszolgálását is egész Európában. Nagyszabású tervek vannak születőben továbbá az akvakultúra és az élelmiszer-feldolgozás terén is.

Összesen ezermillió eurónyi fejlesztés irányulhat a mezőgazdasági termeléshez és a hozzá kapcsolódó ipari fejlesztésekhez, amely így az elmúlt évtizedek legnagyobb, komplex magyarországi agrár- és élelmiszeripari beruházása lesz. Ez nemcsak a térségnek, hanem az egész régiónak új lehetőségeket jelent a mezőgazdaság, különösen a zöldség-gyümölcs termelés számára. Mindehhez és a szintén tervezett nagyszabású lakóingatlan-fejlesztéshez modern közlekedési, energetikai, információtechnológiai és közműhálózati infrastruktúra kiépítésére is lehetőség nyílhat a beruházás kapcsán. Ez pedig kulcsfontosságú szerepet játszik a térség gazdasági folyamatainak élénkítésében – tette hozzá az agrártárca vezetője.

Mint kiemelte, számára a német részvénytársaság beruházásán belül különösen fontos az üvegházfejlesztési projekt. Az üvegházas termelés ugyanis – igazodva a mai fogyasztói és kereskedelmi igényekhez – képes csökkenteni a zöldségkínálat szezonalitását, folyamatosan friss termékkel tudja ellátni a piacokat, ezért ebben hatalmas lehetőségek vannak. Hazánkban nagy hagyománya van a hajtatott zöldségkultúráknak és jelenleg is nagy fejlődésen megy keresztül az ágazat. Magyarország tavaly 83,8 milliárd forint értékben importált friss gyümölcsöket és 75,5 milliárd forint értékben friss zöldségeket. A magyar agrárexport értéke pedig az elmúlt években dinamikus növekedéssel elérte a 9 milliárd eurót – mondta Nagy István.

Hatalmas előrelépést hozhat Magyarország számára ez a beruházás – tette hozzá az agrárminiszter –, hiszen ma a hajtatott termékek közül szinte csak paprikából van exportárualapunk, paradicsom vagy éppen uborka tekintetében pedig még a hazai piacon is kihasználatlan lehetőségeink vannak. Ez a fejlesztés segít ennek a helyzetnek a megváltoztatásán azzal, hogy nagy mennyiségű és magas minőségű exportárualapot hoz létre magyar munkaerővel, magyar hozzáadott értékkel, a legmodernebb üvegházakkal, alkalmazott technológiákkal és eljárásokkal.


Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG elnök-vezérigazgatója a tervezett helyszínen. A beruházás előkészítése már több éve folyamatban van

A beruházás üvegházas projektelemén túl ugyanolyan fontos számunkra a magyar mezőgazdasági és kertészeti termékek exportjának fejlődését szolgáló, félszáz hektárra tervezett feldolgozó- és logisztikai kapacitás. A legkorszerűbb árukezelő központ és hűtőház létrehozása nemcsak a felépítendő 30 hektárnyi üvegházban és az 50 hektáron tervezett szabadföldi kertészetben előállított árunak, hanem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékeinek jelenthet kiugrási lehetőséget az európai piacokra.

A területen a beruházó a termelési, feldolgozási és logisztikai központ mellett hosszú távon haltenyészetet, üvegházakat, hűtőkonténereket, konferencia-központot, hotelt, autópálya-felhajtót és lakásokat is kialakítana. A teljes beruházással ötezer új munkahelyet teremtenek – mondta Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG elnök-vezérigazgatója, tiszteletbeli magyar konzul. Mint kifejtette, a beruházással modern, fenntartható módon kívánnak termelni, s egész Magyarország területéről származó agrártermékeket szeretnének feldolgozni és értékesíteni, valamint együttműködnének a térség oktatási intézményeivel. Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy azért választották a Hegyeshalom és Bezenye határában lévő területet, mert az a Budapest–Bécs–Pozsony tengelyen fekszik és kiváló az infrastruktúrája észak–déli, illetve kelet–nyugati irányban is. Könnyen elérhető innét Bécs és Pozsony nemzetközi repülőtere is. Az európai városok, mint Bécs, Budapest, Pozsony, Prága, Krakkó, Zágráb vagy München vonattal vagy teherautóval is fél nap alatt elérhetők. Rövidek a szállítási útvonalak a célpiacok felé, ami csökkenti a szállítási időt és a közlekedési környezetszennyezést. Az előzetes tervek szerint 12-féle terméket fognak gyártani, a cél pedig az, hogy Európában jegyzett márkát hozzanak létre – mondta. 

Nikolai Ulrich, a FAKT AG egyik vezetője megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a projekttel Közép-Európában egyedülálló mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására és forgalmazására szolgáló integrált központot hoznak létre és működtetnek majd. A modern lakóövezet építéséhez – családbarát lakóházak családi házakkal és sorházakkal, több mint ezer lakóegységgel – átfogó szociális infrastruktúra, oktatási és szabadidős létesítmények is hozzátartoznak majd. Például szállodai és konferenciatermek, óvoda, iskola, szakképzési központ, zöldterületek, játszóterek, szabadidős területek. A Landgard Csoport, a KÉSZ Csoport és az E.ON nagy érdeklődést tanúsít az együttműködési partnerség iránt, és a tárgyalások már más lehetséges partnerekkel is folyamatban vannak. A FAKT AG várakozásai szerint jó esélyek vannak arra, hogy a projektet kiemelten támogathatónak minősítsék. Az együttműködést a közeli Mosonmagyaróvári Egyetem Mezőgazdasági Kara is indokolja. Elengedhetetlen ugyanis a magyarországi vezető kutatási és képzési intézményekkel való szoros együttműködés a termelési folyamatok folyamatos fejlesztéséhez és a szakképzett munkaerő képzéséhez. Nem utolsósorban pedig hosszú távú, biztonságos munkahelyek jönnek létre a beruházással egy olyan régióban, ahol eddig kihasználatlan volt a fejlesztési potenciál.

Támogatásról jelenleg nem tudunk beszélni, konkrétum egyelőre nincs, tervek persze vannak – mondta érdeklődésünkre Tóth Károly, a FAKT AG Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a beruházás finanszírozásában a FAKT AG pénzügyi befektetőként vesz részt, annak nagy részét az esseni cég hozza. A beruházás alapjául szolgáló ingatlan megvásárlása folyamatban van, ennek lezárulása után látszik majd az a stratégiai terv, amelynek alapján a fejlesztés ütemezése kialakul. A célterületet át kell vizsgáltatni, a terveztetés időszaka csak ezt követően kezdődik. A helyieken kívül távolabbról is oda kívánnak vonzani dolgozókat, illetve külföldről magyar munkaerőt is szeretnének hazacsábítani. A szakember emlékeztetett arra, hogy a projekt előkészítése már több éve folyamatban van, de abban, hogy tető alá került, Nagy István agrárminiszternek nagyon nagy a szerepe.

Ponevács-Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország 2018-ban is Magyarország legnagyobb befektetője és legfontosabb külkereskedelmi partnere volt. Tavaly a kereskedelem mintegy 27 százalékát tette ki a magyar–német reláció. A KKM befektetésösztönző projektjei révén az elmúlt négy évben 25 projekt valósult meg Győr-Moson-Sopron megyében 1,2 milliárd euró értékben, amelyekkel mintegy 4900 munkahelyet teremtettek – tájékoztatott. Jamniczky Zsolt, az E.On Hungária Zrt. igazgatóságának tagja szerint a FAKT AG beruházása energetikailag Európa zászlóshajója lehet, mert olyan komplex, megújuló energiára alapozott fenntarthatóenergia-menedzsmentet kell kidolgozniuk, amelyhez egy városfejlesztési koncepció is kapcsolódik. Ezeket eddig még senki nem csinálta meg így egyben – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy Magyarország kidolgozás alatt álló új energiastratégiájához is illeszkedik a beruházás, mert az okos, megfizethető és fenntartható energia alappilléreit egyesíti majd.

A FAKT AG befektetésében ott rejlik a lehetőség, hogy szinte mindent túlszárnyaljanak, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt – fogalmazott Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: büszkék vagyunk arra, hogy az együttműködés által Magyarország gazdasági kapcsolata még szorosabbá válhat Németországgal, Európa legerősebb gazdaságával. Az pedig megtiszteltetés számunkra, hogy olyan nagyvárosok közé, mint Amszterdam, Hamburg, London, Párizs és Róma, a FAKT AG újabb vállalkozásának magyarországi helyszínt választott portfóliója bővítéseként. Ez egyúttal visszajelzést is jelent a befektetők véleményéről és hazánk külföldi megítélésének alakulásáról. A folyamatosan megvalósuló beruházások ugyanis igazolják, hogy a befektetési kedv növekszik hazánkban – jegyezte meg az agrárminiszter.

 

A KÉSZ CSOPORT IS OTT VAN A RUHR-VIDÉKEN

Tavaly nyáron derült ki, hogy a KÉSZ Csoport fővállalkozóként jelenik meg a Ruhr-vidéken. Egy csaknem százezer négyzetméteres területen induló ingatlanfejlesztési projektben vesznek részt. A társaság a német gazdaság legfontosabb központjai között számon tartott Ruhr-vidék egyik nagyvárosában, Hernében fekvő Schamrockpark nevű terület fejlesztésében vesz részt a tulajdonos FAKT AG partnereként.

 

Borítófotó: Permetező traktor fényei Palkonyán. Felívelhet Nyugat-Magyarország csillaga

Ezek is érdekelhetnek

További híreink