– Igaz, hogy az idei szárazság nagy veszteséget okoz a gazdáknak?
– Az utóbbi időszakban nem volt arra példa, hogy rögtön a vegetációs időszak elején olyan súlyos aszály legyen, mint most. Negyven éve nem fordult elő, hogy ilyenkor öntözni kelljen az Alföldön. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint ezen a télen 26 százalékkal volt kevesebb a csapadék az elmúlt évtizedek átlagánál. Az idén eddig csaknem 550 aszálykárt jelentettek be 24 ezer hektárnyi területre a gazdák, míg a múlt esztendő hasonló időszakában mindössze egy bejelentés érkezett 41 hektárnyi területre. Az aszálykárok kezelése, a veszteségek hatékony megelőzése és mérséklése tehát valós kihívást jelent.
– Mekkora a baj?
– A Viharsarokban kifejezetten jelentős a csapadékhiány. Az elmúlt napok esős időjárása a Nyugat-Dunántúlon javított a helyzeten, de keleten, délkeleten még kellene a kiadós eső. A kalászos gabonatermést, azon belül a búzát és a repcét érinti leginkább a probléma, továbbá a szabadföldi zöldségeknél, például a borsónál is érzékelhető lesz a csapadékhiány. Látható, hogy a klímaváltozás következményeivel itthon is számolnunk kell, erre a kérdésre pedig korszerű, versenyképes válaszokat szükséges adnunk. Mind az öntözésfejlesztés, mind a fajtahasználat, mind pedig a helyes művelési technológia a segítségünkre lehet – ezekre kell a jövőben összpontosítanunk.
– Országjárásba kezdenek az aszálykárok enyhítése kapcsán. Mit lehet tenni ilyenkor?
– Azért kezd szakmai országjárásba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadjuk a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni a veszteségeket. Ezeket ugyanis a jelenleg rendelkezésre álló erőforrásokkal is képesek vagyunk, ha nem is nullára, de jelentősen mérsékelni. Évről évre bukkannak fel olyan természeti jelenségek, amelyek miatt át kell alakítani a mezőgazdaság szemléletmódját, valamint technológiai újításokra van szükség, másfajta gazdálkodást kell bevezetni. Eljött az ideje annak, hogy az emberek másképp reagáljanak az időjárási viszonyokra, mert jelentősen módosul a klíma. A kevés csapadék, az egyre több hektár termőterületet érintő aszály azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás már „a nyakunkon van”. Az ennek okairól, kiváltó tényezőiről, földtörténeti előzményeiről való értekezést meghagynám más tudományágak szakértőinek. Nekünk az a dolgunk, hogy a megváltozott körülmények között továbbra is biztosított legyen hazánk versenyképességének a fejlődése.
– Mi lehet az első lépés?
– Mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a megelőzés a legfontosabb. Ezt sajnos sokan még mindig nem tartják elég lényegesnek. Az aszály megakadályozására bizonyos fokig igenis fel lehet készülni – a már említett műveléstechnológiai változtatások alkalmazásával. A legnagyobb víztározó Magyarországon nem a Duna és nem is a Tisza, hanem maga a talaj. Első számú feladatként tehát a termőföld nedvességének a megőrzését kell kitűzni célként. Mégpedig azért, hogy minél kevesebb vizet veszítsen el a termőtalaj, minél kevesebb legyen ilyen szempontból az elpazarolt erőforrás. Ezen a területen még bőven van hová fejlődnie a régiónak és benne Magyarországnak. Jelenleg ugyanis a földbe kerülő nedvesség fele úgy tűnik el, hogy nem hasznosul az agráriumban. Ez akár több-balatonnyi mennyiséget jelenthet. A természetes vizek megőrzése ráadásul nem kerül sok pénzbe, inkább csak szakmai tudást, előrelátást és odafigyelést igényel.
– A kormány ugyanakkor 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözéshez kapcsolódó állami infrastruktúra működtetésére, továbbá 2030-ig évente 17 milliárd jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére. Mire elég ez az összeg?
– Nagyon jelentős forrásról beszélünk, amelynek a helyes felhasználásával korszakos fejlesztések valósíthatók meg a hazai agráriumban. Az országban az öntözött részek jelenleg a százezer hektárt sem érik el, ezt a területet a pluszforrásnak köszönhetően mintegy kétszázezer hektárral lehet növelni. Ez egy nagy ugrás lenne, amely kaput nyithatna a további bővülés előtt, hiszen az adottságainknak köszönhetően még ennél is sokkal nagyobb célokat fogalmazhatunk meg – amelyek egyáltalán nem elérhetetlenek. A helyzet az, hogy Magyarországról sokkal több víz folyik ki, mint amennyi bejön, tehát az öntözés területén igenis van mire alapoznunk. Ahogy látszik is, a kormányzati akarat megvan, és szerencsére a külső tényezők is adottak, a feladat megoldása ugyanakkor nagyon összetett, bonyolult.
– Miért?
– A termőterületnek van egy része, amely öntözhető és öntözött is. Ez mintegy nyolcvanezer hektár, különböző színvonalon működő öntözőberendezésekkel. Nagyjából százezer hektárra becsülhetők továbbá azok a területek, amelyek viszonylag kis ráfordítással – például a szántóföldhöz vezető másodlagos, harmadlagos vízművek felújításával – újra öntözhetővé tehetők. A tervek között szerepel még nagyjából százezer hektár olyan föld, amely teljes egészében igényli az öntözőberendezés kiépítését, mind műszaki, mind technológiai oldalról. Ezeket a különböző területeket másként is kell kezelni. A fejlesztések beindítására uniós forrás rendelkezésre állt ugyan az elmúlt időszakban is, de olyan feltételekkel, amelyek nem mindig hatottak ösztönzőleg a gazdálkodók legnagyobb részére.
– Nem az volt a gond, hogy a vízügy elveszett a belügyi és az agrártárca között?
– Ezt nem így gondolom. Minden nagyobb fejlesztés, kiemelt jelentőségű erőforrás kezelésének törvényszerű velejárója a tárcák közötti feladatmegosztás, a víz kérdésköre pedig egy olyan nagy fontosságú téma, amelyet többlet és hiány esetén egyaránt nagyon komolyan kell venni. A vízkormányzás és a vízművekhez kapcsolódó engedélyek kiadása eddig is a Belügyminisztérium hatáskörében volt, és továbbra is ott marad. Az ugyanakkor az agrártárca hatásköre lesz, hogy az öntözővíz a szántóföld szélétől miként juttatható el a növényig. Ennek az intézményi háttere ez idáig komoly bürokratikus kihívás elé állította a fejleszteni kívánó gazdákat. Ezen kihívások észszerű, szakmai felszámolása komoly előrelépést jelenthet a témában, például az ügyintézési idő is jelentősen rövidülne. Mivel eddig a jogszabályi háttér szintén bonyolult volt, a vízjogi engedélyek beszerzése hosszú ideig tartott, rengeteg engedélyre volt szükség, és a folyamat nagy költséggel járt. A jogszabályok módosítása nyomán lehetőség adódna az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárások egyszerűsödésére, csökkenne a gazdákra nehezedő adminisztrációs teher. Az öntözésre vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedélyt pedig az eddigi öt helyett húsz évre is ki lehetne adni. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatos szaktudás is komoly fejlesztésre szorul.
– Szarvason újra van mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnöki képzés.
– Középfokú mezővizes szakemberekre is nagy szükség van az országban. Szarvason a felsőfokú képzés volt és van kezdeti stádiumban. Az irány jó, további fejlesztés szükséges. Ezért is alapítottuk újra tavaly az öntözési kutatást segítő intézetünket. Kijelenthetjük, hogy hosszú idő után újra van Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézete Magyarországnak. Továbbá a vízgazdálkodást, öntözést bemutató gazdaságot, tulajdonképpen egy öntözési mintafarmot is létrehozunk Szarvason a Szent István Egyetemmel közösen, állami területen. Erre háromszázmillió forintot szán a kormány.
– Nagyot tévedek, ha azt állítom, hogy nagy általánosságban is híján van az ágazat a szaktudásnak?
– A magyar mezőgazdaság az elmúlt időszakban komoly eredményeket tudott felmutatni, amelyek azt is jól mutatják, hogy a hazai agráriumban még mindig hihetetlen tartalékok és távlatok rejlenek. Magyarország agrárkibocsátása példátlan módon, európai szinten mérve is jelentősen növekedett az elmúlt években, jelenleg mintegy 2650 milliárd forintra tehető – ezt az eredményt még a kétkedők sem vitathatják el az országtól. Jó irányban indultunk el, a tendencia pozitív, de nem dőlhetünk hátra, mert akkor egész biztosan hanyatt esünk. A gazdálkodói szintű, megfelelő szakmai hozzáértés minél magasabb színvonala természetesen alapkövetelmény a további fejlődéshez. Maximálisan egyetértek azzal a miniszteri megállapítással, hogy a mai technológiai színvonalon már nincs nagy lehetőség arra, hogy érdemben növeljük a magyar mezőgazdaság kibocsátását – tehát itt is komoly munka vár ránk.
– Mire hívná fel leginkább a figyelmet?
– Hatalmas lehetőség van a robbanásszerűen fejlődő precíziós gazdálkodás elterjesztésében és gyakorlati alkalmazásában hazánkban, hiszen itt még van bepótolnivalónk. Magyarországon az elmúlt években – elsősorban a támogatásoknak köszönhetően – szinte lecserélődött a géppark, tehát a gépek most viszonylag jó állapotúak, így e technika felszerelése a legújabb digitális rendszerekkel – a gépek árához képest – már megvalósítható. Nagyjából 15-20 százalékos költségtöbblettel járna. Úgy látom, vannak biztató, áttörésre utaló eredmények, hiszen az új precíziós és digitális technológiák egyre több helyen jelennek meg a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a kertészetben és az erdészetben is. Az előzőek mellett versenyképességi szempontból továbbra is fontosnak tartom, hogy alkalmazkodjunk a klímaváltozáshoz, fokozottan vegyük figyelembe a termőhelyi adottságokat, ezzel is csökkentsük az esetleges időjárási anomáliák miatti terméskieséseket. Ennek érdekében új nemesítési irányokat kell követnünk, ki kell dolgoznunk új termelési technológiákat, és égetően szükséges kialakítanunk egy közép-európai szinten is versenyképes mezőgazdasági közép- és felsőoktatási rendszert, amely folyamatosan, régiós szinten is kiemelkedően szakképzett utánpótlással látja el az ágazatot.
– Mennyire fontos kérdés a generációváltás a hazai agráriumban?
– Ez egy szintén nagyon komoly és komplex kihívása az ágazatnak, hiszen a mezőgazdaságban dolgozók korfája kifejezetten idősödő tendenciát mutat. Egy jó képzési rendszer, a versenyképes jövedelmezőség és a hosszú távú, biztos megélhetés lehetősége azonban képessé kell, hogy tegye az ágazatot ennek a nehézségnek a leküzdésére. Ez igaz nemcsak a gazdálkodói, hanem a kutatói oldalra is. Ennek érdekében a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ már évek óta működteti a kutatói utánpótlást elősegítő programját, amelynek köszönhetően mára száz diplomás fiatal kezdett el dolgozni ezen a területen. Itt természetesen nem állunk meg. Az elkövetkező időszakban a fiatal kutatók számának a megduplázása a célom. A kiválasztottak ösztöndíjat kapnak, támogatást a doktori tanulmányaikhoz, és a program lejártával munkahelyet is biztosítunk a kutatóinknak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy globálisan a népesség növekedésével a mezőgazdaság az eddiginél is egyre fontosabb szerepet játszik majd a világban és hazánkban. Ezért a NAIK-ban csak olyan kutatások indulnak, amelyeket a piac és a társadalom igényel, vagyis már rövid, illetve középtávon is olyan eredményeket produkálnak, amelyek hatékonyan képesek kiszolgálni a hazai agrárium termelői és szakpolitikai igényeit egyaránt.
névjegy
1973-ban, Gyomán született.
Diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán, 1996-ban szerezte, majd az intézmény és a bécsi agrártudományi egyetem nappali doktori képzését végezte el, párhuzamosan.
A doktori fokozat megszerzése után tanszéki mérnök, egyetemi tanársegéd, egyetemi adjunktus, 2004-től egyetemi docens lett, valamint az uniós Közös Kutatóközpont – Környezetvédelmi Intézet nemzeti szakértője.
2005-től a Szent István Egyetem Növénytermesztési Tangazdaságának az igazgatója.
2004-től 2008-ig a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese, 2012-ben gazdasági dékánhelyettese, majd 2012 és 2015 között a dékánja volt.
2015-től Magyarország legfiatalabb agrárprofesszoraként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke lett, annak megszűnéséig.
2017-től a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.
Borítófotó: A Duna alacsony vízállása miatt felszínre került hajóroncs. A klímaváltozás komoly kihívások elé állítja az agráriumot
