ORBÁN BALÁZS
– Miért vált az utóbbi években Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tudományos, szakmai kérdésből egyértelműen vezető politikai témává az éghajlatváltozás ügye?
– Nem vitatható, hiszen a számok is azt mutatják, valamint a saját tapasztalataink is hasonlók: a Földön növekszik az átlagos hőmérséklet, szélsőségesebbek az időjárási körülmények, változnak az éghajlati viszonyok. Az is kétségtelen, hogy az emberi tevékenység e folyamatokban szerepet játszik. Kutatások bizonyítják, hogy a most tapasztalható felmelegedési periódus egybeesik az ipari forradalom kezdetétől fokozódó szén-dioxid-kibocsátással. Az éghajlatváltozás hatásai egyre többeket érintenek közvetlen közelről, így az emberek többet foglalkoznak vele. Hatása meglátszik az élelmiszerek árától kezdve a határainkon megjelenő illegális bevándorlók számáig, szinte az élet minden területén. Így ma már nem csupán kutatók és szakemberek kis köreit érintő témáról van szó, hanem az ügy közéleti témává vált. S ahogy az lenni szokott, a politikai haszonlesők is megjelentek e téren, akik nem a probléma megoldásában, hanem a hisztériakeltésben érdekeltek, ahogyan azt a bevándorlással kapcsolatban is tette a baloldal. Így azt kell mondanom: geostratégiai érdekünk, hogy mi, magyarok is értsük a helyzetet, s el tudjuk választani egymástól a lényegeset a lényegtelentől.
– Hazai és nemzetközi szinten egyaránt az az általános tapasztalat, hogy a jobboldal mintha hagyta volna, hogy a baloldal kisajátítsa a környezetvédelem, a zöldpolitika, majd a klímapolitika területét. Mi volt ennek az oka?
– Ha valóban ez a meggyőződés alakult ki valakiben, az nagyjából három okra vezethető vissza. Először is, a klímatémán keresztül – hívjuk így, leegyszerűsítő módon – a bevándorláspárti baloldal egyszerre tudja kritizálni a nemzetállamokat – mondván: lokális szinten nem kezelhető ez a globális probléma –, valamint a kapitalizmust, arra hivatkozva, hogy a nagyvállalatok környezetszennyező tevékenysége okozza az éghajlatváltozást. Másrészt azt se felejtsük el, hogy a XXI. századra a hagyományos baloldali témák kiüresedtek. Így mára a baloldali politika fókusza a kizsákmányolt munkásosztályról a kizsákmányolt bolygóra került át. Harmadrészt: a baloldal a klímaváltozás témakörével akarja megteremteni a saját legitimitását, s mint a nemzetek felett álló, globális birodalmi kormányzás vezető ideológiájával kíván fellépni vele.
Mindez azért elfogadhatatlan számunkra, mert így a baloldal cselekvését nem az éghajlatváltozás elleni fellépés, hanem a politikai haszonszerzés motiválja. Hiszen mit látunk tőlük? A klasszikus baloldali témákat – például a társadalmi szempontból rendkívül káros alapjövedelem ötletét – akarják összekötni a klíma kérdésével, továbbá irracionális, a tiszta, olcsó és biztonságos energia ellen ható energiapolitikai lépéseket javasolnak – ahogy az történt a német energiapolitikai fordulat, az Energiewende során –, valamint be nem tartott, működésképtelen nemzetközi egyezmények megkötését szorgalmazzák, miközben a legtöbben – tisztelet a kivételnek – képmutató, jellemzően hatalmas ökológiai lábnyomot hagyó életmódot folytatnak. Továbbá ezt a témát a migrációbarát intézkedések előmozdítására is felhasználják a bevándorláspártiak, hiszen ennek az egész kérdésnek az örvén is az éghajlatváltozással sújtott területeken élők Európába áramlását, nem pedig a helyben maradásukat támogatják.
– A hazai jobboldali közbeszédben, publicisztikákban – a baloldali állításokra való reagálásként – többnyire a globális felmelegedés emberi befolyásolásának a tagadása terjedt el. Ön szerint megváltozhat ez a hozzáállás?
– Az a kérdés, hogy az éghajlatváltozás mennyiben emberi tevékenység függvénye, eredetileg tudományos jellegű vita volt, amely később a politikumba szivárgott át. A baloldal – politikai haszonszerzés végett – az emberi tényező markáns kihangsúlyozásával és antikapitalista szólamok ismételgetésével akart tőkét kovácsolni. Ezzel szemben a jobboldalon gyakori volt annak a tudományos nézetrendszernek az elfogadása, hogy a klímaváltozás egy a Föld történetében rendszeresen ismétlődő, természetes folyamat velejárója. A tudományos kutatások mai állása szerint az a helyes megközelítés, ha azt mondjuk, hogy egy olyan természetes folyamatról van szó, amelyet az emberi tevékenység katalizálhat vagy éppen tompíthat.
Az éghajlatváltozásra vonatkozó ismeretek fényében világos, hogy a jobboldali gondolkodásnak válaszokat kell adnia az éghajlatváltozás okozta kihívásokra. Míg a baloldali zöldpolitika ezen az ügyön keresztül is csak a társadalom mesterséges átalakításán és a nemzetállamok lebontásán ügyködik, nem hatékony nemzetközi egyezményeket és hangzatos látszatmegoldásokat propagál, addig a konzervatív zöldpolitika a közösségeken, az ösztönzésen és a környezetért való felelősségvállaláson alapszik. Ezek a javaslatok jóval érdemibbek, mint a baloldal ideologikus válaszkísérletei. A jobboldali zöldgondolat szerint a nemzetállamok hatáskörében kell hagyni a környezetvédelmi szabályozást. Ennek oka egyrészt, hogy a klímaváltozás tünetei a különböző országokban eltérően jelentkeznek, így nincs általános recept azok kezelésére. Másrészt csak így érvényesíthető az egyéni és a közösségi felelősség. Az egyénnek és tágabb közösségének – ilyen például a család vagy a nemzet – kell a saját mikrokörnyezetéért felelősséget vállalnia, valamint a saját közösségén keresztül szükséges változást elérnie. Mindaddig, amíg szűk közösségi szinten nem sikerül ilyen pozitív értékeket és normákat kialakítani, minden csak látszatintézkedés marad.
– A szélsőséges klímapolitikai aktivisták az egész kérdéskört tágabb értelemben kezelik: az ember okozta éghajlatváltozásra a válaszaik közé olyan állítások is tartoznak, hogy például kevesebb gyereknek kell születnie, nem kellenek a nagycsaládok, vagy vissza kell fogni a húsfogyasztást. Mi a konzervatív oldal válasza erre?
– Ezek a politikai üzenetek kiváló példái annak, miként terelte az irracionális, szinte hisztérikus vita irányába a klímavédelem kérdését a bevándorláspárti baloldal. Sajnos egyre inkább jellemző, hogy körükben a környezetvédelem ügye egyfajta antihumanizmusba csap át. Mint ahogy a Mátrix című filmben a gépek, egyfajta globális kórokozót látnak az emberiségben. A szén-dioxid-kibocsátásunk megszüntetése ugyanis egyenlő lenne a halálunkkal. Ilyen abszurd közéleti megszólalások után nem véletlen, hogy pártállástól függetlenül minden jóérzésű embernek forog a gyomra. Ez a fajta drasztikus megközelítés ráadásul ellehetetleníti a vitát a szakpolitikai kérdések szintjén, mivel minden szakpolitikai cselekvést saját ideológiai szempontjainak rendel alá.
A konzervatív politika válasza erre az ideologikusságra az, hogy a környezetvédelem feladata elsősorban az ember és a természet közötti harmonikus együttélés megteremtése, nem pedig egyik vagy másik tényező szempontjainak a kizárólagos érvényesítése. Ahogy a természeti környezet védendő érték, ugyanilyen fontos és védendő érték az emberi élet és gyermekeink jövője is – a kettő szorosan összefügg egymással. Család, gyermek, nemzet; ezek olyan fogalmak, amelyek nem a problémát, hanem a megoldást jelentik a legtöbb kérdésben, így a klímaváltozás ügyében is. Minden szinten törekedni kell arra, hogy ne károsítsuk a környezetünket, kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk, az államnak pedig azon kell dolgoznia, hogy – mint az Alaptörvény kimondja – a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápolja, megóvja, közben felelősséget viseljen utódainkért oly módon, hogy természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezze az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Ezeknek pedig nem szabad csak magasztos szavaknak lenniük, hanem hétköznapi cselekedeteket is indukálniuk kell. Minden ültetett fa, minden rozsdaövezeti terület rehabilitálása, minden vízgazdálkodásban véghez vitt változás számít!
– A magyar polgári oldalnak és a kormányzatnak milyen konkrét megoldásai lehetnek a globális klímapolitikai kihívásokra?
– Ahogy említettem, a baloldal elsősorban életmódkérdéssé redukálta a környezetvédelmet. Bár a kérdéskörnek kétségtelenül vannak ilyen aspektusai is, és nagyon fontosak lehetnek az egyéni kezdeményezések, azonban legalább ennyire lényegesek a nemzetállamok által hozott környezetvédelmi szakpolitikai intézkedések. A jobboldal feladata tehát az, hogy a baloldal ideologikussága helyett szakmai alapon nyugvó, valódi választ adjon a problémákra, és így képes legyen a lehető legjobban megvédeni a választókat az éghajlatváltozás negatív hatásaitól. Ez egyfelől a módosult körülményekre való felkészülést, másrészt az emberi tevékenység okozta kedvezőtlen hatások mérséklését jelenti. A magyar kormány 2010 óta számos olyan szakpolitikai intézkedést hozott, amely ezt a célt szolgálta, mert Magyarország kormánya számára fontos a környezet védelme, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt és elviselhetőbb klímát szeretnénk. Többek között például az Otthon melege program keretében mintegy 310 ezer lakás energiahatékonyságát sikerült érdemben növelni, s ezzel évi 130 ezer tonnával tudtuk csökkenteni hazánk szén-dioxid-kibocsátását. Vagy említhetnénk a 2018-ban elfogadott második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, amely előírja az erdőterületek nagyságának a növelését a jelenlegi 21-ről 27 százalékra. Ennek szellemében pedig csak 2019-ben 6000 hektárnyi erdőt telepít a magyar állam. Jelentős eredményeket értünk el a hulladék-újrahasznosítás területén is. Míg 2011-ben az itthon keletkező hulladéknak csupán a 27 százalékát hasznosítottuk újra, addig mára ez az arány eléri az 50 százalékot. Magyarország a klímaváltozás elleni küzdelemben 2030-ig tett vállalásait, ahogyan ígérte, úgy be is tartja.
– Az európai zöldaktivisták, „klímaszakértők”, illetve az ellenzéki médiumok azért tartják hiteltelennek a kormány globális felmelegedés elleni fellépését, mert a kabinet nem fogadta el az EU 2050-es klímasemlegességi céltervezetét. Mi volt ennek az oka? Mikor járulhat hozzá Magyarország az uniós célok teljesítéséhez?
– A nemzetközi példák azt mutatják, hogy – finoman fogalmazok – kevéssé hatásosak a környezetvédelmi tárgyú nemzetközi egyezmények. Bár a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó államok rendre aláírják a korlátozásokra vonatkozó egyezményeket, a gyakorlatban már nem tartják be azokat. Jó példa erre a 2016-ban elfogadott párizsi éghajlatvédelmi megállapodás. Az ezt aláírók közül a három legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó ország – az USA, Kína és India – azóta sem csökkentette az emisszióját, sőt az Egyesült Államok időközben már fel is mondta azt. A párizsi egyezmény példája jól mutatja, hogy az efféle nemzetközi kötelezettségvállalások – legyenek bármilyen hangzatosak is – jellemzően üres ígéretek maradnak. Ennek oka, hogy túlnyomórészt ideológiailag vezérelt dokumentumokról van szó, valamint sok elemükben „a kirakatba készült” célokat tartalmaznak, amelyek a gyakorlati szempontok teljes mellőzésével szövegeződnek. A környezetvédelem ügye nem lehet független az egyedi környezeti és országspecifikus sajátosságoktól. Az éghajlatváltozás tünetei egy-egy ország földrajzi, társadalmi és gazdasági helyzetétől függően másképp jelentkeznek, és az egyes államoknak eltérő bevethető eszköztár áll rendelkezésükre. Ennek megfelelően nincs és nem is lehet általános recept a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ez egy elvi álláspont, de a párizsi megállapodás ügyében például úgy látjuk, hogy a vállalások hazánk érdekét szolgálják, így az egyezményt elfogadtuk, s az abban vállaltakat teljesítjük. Azonban minden nemzetközi kötelezettségvállalás előtt ugyanilyen logikájú és megközelítésű hatásvizsgálatot szeretnénk látni és elvégezni, hiszen ha komolyan vesszük magunkat, akkor nemzetközi kötelezettségvállalást is csak ennek fényében tehetünk.
