Maguk döntenek, itthonról irányítanak

Való Világ
„Nem vagyunk a Steinhoff-csoport integráns része, döntéseinket Budapesten hozzuk, így jóval kevésbé érint minket a tulajdonostársunk nemzetközi gondja” – fejti ki Várkonyi Balázs, a legnagyobb itthoni webáruház, az Extreme Digital ügyvezetője.

– Milyen hatással lehet a következő hetekben az Extreme Digital működésére a hazai cég 50,4 százalékát birtokló dél-afrikai Steinhoff-csoportot is érintő számviteli botrány?

– A Steinhoff mint egy pénzügyi befektető van jelen a vállalat életében, ezért az Extreme Digital operatív és pénzügyi működése teljes egészében független a csoporttól, így mi az egyik tulajdonostársunk belső ügyeként kezeljük a helyzetet. Partnereink és üzletfeleink átlátják a helyzetet. Ők az Extreme Digitalt látják, azt például, hogy a legutóbbi Black Friday akciónk során 20 százalékkal növeltük a forgalmunkat az egy évvel korábbihoz képest. De azt is tapasztalják, hogy míg az internetes vásárlások során az átlagos kosárérték 10,5 ezer, addig nálunk ez 20 ezer forint körül van. Közben pedig rohamléptekkel fejlődik az e-kereskedelem hazánkban és a régióban, mi pedig tartjuk a lépést. A 2017-es évben 360 milliárd forint fölé emelkedhetett az online áruházak forgalma Magyarországon, az idén pedig 430 milliárd fölé kúszhat. Az Extreme Digital az elmúlt 15 esztendőben együtt növekedett a magyar piaccal, és őrizzük piacvezető pozíciónkat.

  – Érthető, hogy nincs direkt hatás, de hosszabb távon mi következhet? Felmerül az önök részéről, hogy a tulajdonrész egy hányadát vagy akár az egészet visszavásárolják?

– Speciális, másokéval nem összehasonlítható a helyzetünk, hiszen nem vagyunk a csoport integráns része. Ugyan a dél-afrikai társaság az Extreme Digital 50,4 százalékos résztulajdonosa, de a magyar tulajdonostárs döntési jogai és lehetőségei megegyeznek a Steinhoff International jogaival és lehetőségeivel. Döntéseinket Budapesten hozzuk, innen irányítjuk térségbeli terjeszkedésünket. Cégünk dinamikusan, régiós szinten növekvő, stabilan nyereséges vállalat, azaz igazi érték bármely befektetőnek. Minden üzleti döntésünk és lépésünk mögött az a szándék húzódik meg, hogy a legnagyobb értéket teremtsük jövőbeli tulajdonosaink számára. Emiatt folyamatosan figyeljük az újabb üzleti és akvizíciós lehetőségeket. Látunk is olyanokat, amelyeken komolyan gondolkodunk. Minden lehetőséget megvizsgálunk, nem zárunk ki semmilyet, hiszen az Extreme Digital pénzügyi helyzete és növekedési potenciálja miatt vonzó célpontot jelent a befektetők számára.

– Mekkora a magyar csoport hitelkitettsége? E hitelezők számára nem jelent problémát a nemzetközi tulajdonosnál kipattant számviteli botrány? 

– Az Extreme Digital szeptember 30-án zárta az üzleti évet, amelynek a könyvvizsgálói átvilágítása megtörtént és el is fogadták. Az egyik, német székhelyű intézet az összes európai Steinhoff-érdekeltség esetében óvintézkedéseket foganatosított, amelyek – megítélésünk szerint hibásan – érintik az Extreme Digitalt is. Időszakos korlátozásról van szó csupán, tárgyalásaink pedig kedvezően zárultak, és a hazai hitelbiztosítók teljes mértékben elfogadták tájékoztatásunkat.

– Hogyan sikerült a 2017-es év?

Kimagasló teljesítményre számítunk. Növeltük az árbevételünket, a nettó eredményünket, folytattuk nemzetközi terjeszkedésünket. Online áruházként a magyar mellett jelen vagyunk a román, a cseh, a szlovák, a szlovén, a bolgár és ez évtől az osztrák piacon is. Regionális terjeszkedésünk újabb mérföldkőhöz ért. 2017 végén megnyitottuk első fizikai üzletünket Romániában, elkezdtük ott is kialakítani itthon alkalmazott struktúránkat. Van tér előttünk, romániai online áruházunk forgalma évente 25-30 százalékkal bővült indulása óta. A külföldi érdekeltségeink egyre nagyobb súllyal vannak jelen üzleti eredményünkben, hiszen a már létező osztrák, cseh, szlovák, szlovén és bolgár webáruház az éves árbevételünk 20 százalékát termeli ki.

– Önök már két Black Fridayt tartottak, sőt, a kettő közt is akcióztak! Bejött ez az erős értékesítési fókuszú stratégia?

– Nem ismerünk más stratégiát, ennek köszönhető, hogy 15 éve töretlenül növekszünk. Zsinórban harmadik esztendeje az Extreme Digital Magyarország legnagyobb online kereskedője a GKI Digital elemzése szerint. Az eddigi legsikeresebb Black Friday akción vagyunk túl, 80 ezer rendelést teljesítettünk, vásárlóink mintegy 1 milliárd forintot spóroltak meg a kedvezményeknek köszönhetően. A magyar vevők fogékonyak az akciók iránt, amelyet jól mutat az a tény, hogy a Black Fridayt követő Őrült napok szintén extra forgalmat generált, összességében 40 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban.

– A 2018-as évre milyen újításokat terveznek?

– Üzleti modellünk fókuszában az ügyfeleink állnak. Az online kereskedelem fejlődésével együtt a vásárlói igények is változnak. A magyar vevők árérzékenyek, de egyre tudatosabban keresik a különleges szolgáltatásokat is, mint például az extra garancia, a készülékek beüzemelése, a kiszállítási időablak. A logisztika az egyik legfontosabb terület, ahol van tér újításokra. Ennek jegyében azt tervezzük, hogy saját kiszállítási szolgáltatást indítunk 2018-ban Budapesten.

– A régióban extra módon erősödik a piac, de a verseny is.

– A piac dinamikusan növekszik, de csak azok a szereplők sikeresek hosszú távon, akik jó áron jó szolgáltatást kínálnak. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a fogyasztók elvárásai, szempontjai szó szerint pillanatok alatt változnak. Aki nem elég rugalmas, bukásra van ítélve. A felhasználói élmény a legfontosabb kifejezés ma az e-kereskedelemben. Aki nem tudja alkalmazni a legújabb megoldásokat, nem kapja el a felhasználói trendeket, végzetesen és menthetetlenül lemarad. Az Extreme Digital viszont élen jár a legújabb digitális technológiák implementálásában. De a tanácsadás is a szolgáltatási csomagunk része. Az emberek sokszor igénylik a személyes interakciót. Hibrid, azaz az online és fizikai áruházakat ötvöző működési modellünk az egyik legnagyobb erősségünk.

– Milyen szegmensek ma a legígéretesebbek?

– A műszaki termékek a legkedveltebbek, de az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a kis és nagy háztartási készülékek, a játékok, a divattermékek, valamint a szépségápolási kiegészítők. A nemzetközi trendek alapján a divathoz kapcsolódó termékcsoport fejlődhet a legdinamikusabban. 

 

NÉVJEGY

38 éves, az Extreme Digital Zrt. ügyvezetője, társalapítója

21 évesen, 2001-ben alapította az Extreme Digitalt, amely ma Magyarország vezető e-boltja

2007-ben Az év üzletembere elismerést kapott az Ernst & Youngtól (ma EY)

 

A STEINHOFF-BOTRÁNY

A múlt év egyik legnagyobb üzleti csalására derült fény decemberben, amikor kiderült, hogy a 7 milliárd eurós forgalmú globális bútorkereskedelmi holding, a Steinhoff International meghamisította a könyvelését. A trükközéssel a dél-afrikai központú vállalat a rossz pénzügyi helyzetét akarta eltitkolni. A cég jövője kétséges. Az Extreme Digitalban jelenleg 50,4 százalékos részesedésük van.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink