A minap a „jereváni rádiós” viccek tipikus, igen rosszul interpretált, látványosan félreértett híre borzolta a kedélyeket. A kattintásvadász információk korában ugyanis nagyon jól hangzik, hogy a magyar lakások felét a kínaiak veszik meg – csak hát de facto ez nem igaz. Nézzük, mi is a hír pontosan. Egyfelől nem készül statisztika az európai uniós vásárlókról, ha lakóingatlant vesznek, mert jogi értelemben ezen ügyletek esetében nem igazán számítanak külföldinek, így erről csak becslések vannak. A szektor vezető portálja, a 70 ezer eladó magyarországi házat és 52 ezer értékesítendő hazai lakást listázó Ingatlan.com szakértője, Balogh László elmondta: a saját méréseik szerint a határon túli érdeklődők aránya úgy hat százalék a lehetséges ügyfelek körében.
Ez azt jelenti, hogy a tavalyi mintegy 150 ezer adásvételből 9000 lehetett a külföldiekkel lebonyolított ügylet. Másfelől ennek körülbelül a harmada valósult meg unión kívülről érkező vevőkkel. Nekik ugyanis minden esetben a kormányhivataltól kell engedélyt kérniük, ha nálunk szeretnének lakóingatlant vásárolni. Ez utóbbiról viszont egészen pontos statisztikáink vannak.
Ezek a számok jöttek elő a minap, és ebből lett azután a félreértelmezhető információ. A kormányzati honlapon szereplő friss adatok szerint a fentinek megfelelő engedélykérelmek száma 3,2 ezer volt, ami közel 10 százalékkal több, mint 2016-ban. Ez persze nem teljesen elhanyagolható, hiszen száz tavalyi lakásadásvételből kettő az EU-n kívülről jövőkhöz köthető, de azért köztük is lehetnek például egykor a tengerentúlra vándorolt magyarok leszármazottai.
Persze nem ez a jellemző, hiszen az említett vevői körben többségben vannak a kínaiak. A 2016-os 1213-at követően a múlt évben 1573 lakóingatlant vásároltak a legnépesebb ország állampolgárai (az összes EU-n kívüli vétel 49 százalékáról van szó). Egy év alatt 29,7 százalékos növekedésről beszélhetünk. Ám az összes magyar lakóingatlan-adásvétel tükrében ez bő egy százalékot jelent. Ne felejtsük el azonban, hogy egy 1,38 milliárdos népességű, földrésznyi országról van szó, ahol eléggé jól mennek a magyar letelepedési államkötvények, illetve kifejezetten sikk Európában vásárolni, hazánk pedig amúgy is egy fontos európai hídfő a kínai vállalkozók, vállalatok számára. (A Magyarországon élő kínaiak száma öt év alatt 9 ezerről 19 ezerre nőtt, így a fenti vásárlói adat akár az itt lakók és ismerőseik révén is összejöhetett, meg persze részben a letelepedési kötvényesek által.)
Nem mellékes, hogy a gazdag kínaiak világszerte hihetetlen összeget, hozzávetőleg évi 50 milliárd dollárt (közel 13 ezer milliárd forintot) költenek el csak kereskedelmi és lakóingatlanok vételére – becsli a távol-keleti ország legnagyobb külföldi ingatlanokra specializálódott oldalának, a Juwai.com-nak a vezetője. A neves The Guardiannek nyilatkozó Charles Pittar szerint ez a szám tíz év alatt megnégyszereződhet.
Ugyanakkor a Magyarországra irányuló befektetések száma az összes országon kívüli kínai ingatlanvásárlásnak a fél százaléka körül van. Ha megnézzük Londont, Párizst és más népszerű európai nagyvárosokat, a 120-150 millió fősre becsült kínai középosztály felső néhány százaléka (ez is tízmillió ember, azaz sok millió család) lényegében már-már „elfoglalta” az ottani belvárosokat. Ezzel nagyban hozzájárult persze az említett metropoliszok legbelső, elegáns részein jellemző elképesztő, forintban 2-3, nemritkán 4-5 milliós négyzetméterárak kialakulásához!
Ebből kiindulva Budapesten, különösen a centrumban is van még tere a jól kiadható lakások drágulásának. Ugyanakkor például a BIF Nyrt. ügyvezetője, Sajgál Gábor jelenleg nem tapasztal túl nagy érdeklődést. A belvárosban a külföldi magánbefektetők persze jelen vannak, de nem tömegesen. Korábbi felméréseik szerint a nálunk élő kínaiak nem annyira a luxust, mint inkább a fővárosi középkategóriát keresik, és fontos számukra, hogy az üzleteik, boltjaik, cégeik közelében lakjanak; így például a tehetősebbek többsége is inkább a VIII. vagy a X. kerületben, az ázsiai piac és nagykereskedések közelében keresgélt saját ingatlanokat. Budán tömegesen nem jellemző a jelenlétük, legfeljebb az elegánsabb, de még középkategóriás használt házakkal kapcsolatban mutatható ki némi érdeklődés.
Ingatlanpiaci szempontból még az oroszok jelenléte érezhető, bár kissé csökkenő mértékben. Ők elsősorban Hévízen és környékén bukkantak fel nagyobb számban, ám közel sem csak a tófürdő különleges adottságai miatt, hanem főként a reptér és a nagy orosz népességű Bécs közelsége vonzotta őket. A tehetős oroszoknak ugyanis filléresek az árak, a könnyű elérhetőség pedig itt különleges adottságokkal párosul.
Eléggé kikoptak viszont a magyar lakáspiacról az ír és az izraeli vevők, akik a 2008-as válság kapcsán tömegesen égették meg magukat. Az ingatlanaikat sok esetben kényszerértékesíteni kellett. De maradtak például a Balaton körül, sőt másutt, így a déli tanyavilágban a hollandok. A hazájukban ugyanis nem lehet földet vásárolni, csak bérelni, ezért a gazdálkodó szemléletű németalföldiek „kirajzanak” egész Európába.
Az unión kívülről érkezőket tekintve a kínaiak és az oroszok mellett még a török vevők száma jelentős. Miért? Egyfelől egy közel nyolcvanmilliós országról van szó, ahol a történelem okán ismerik hazánkat, ráadásul kvázi barátokként vagyunk elkönyvelve, ezért az üzleti kapcsolatok is erősek. Másfelől a „vonulási útvonaluk” kellős közepén fekszünk, hiszen ma a 2,7 millió németországi lakosnak legalább az egyik szülője török származású! Ehhez képest még nem is jelentős az ingatlanpiaci mozgásuk a németekhez ezer szálon kapcsolódó Magyarországon. Közülük főként a nálunk megtelepedett üzletemberek gondolkodnak telek vagy leromlott házak vásárlásában, hogy az olcsóbb török munkaerőt kihasználva kivegyék a részüket a magyar ingatlanpiaci felfutásból.
Borítófotó: Kínai torna egy pekingi parkban. Egyelőre nem a hazai ingatlanpiac lerohanására készülnek
