ÓRIÁSI SZÉNLÁBNYOM
Nem lehet őket autóban vagy az utcán hallgatni, könnyen sérülnek, a régi darabok gyakran sisteregnek, mégis a bakelitlemezek jó ideje új aranykorukat érik. Amikor 10 éve újra helyet követeltek maguknak a zeneboltok polcain, és a gyűjtők halomban kezdték vásárolni őket, sokan múló divatot sejtettek a jelenség mögött. Már csak azért is, mert a korai felmérések azt mutatták, hogy a legtöbb lemezvásárlónak még csak lejátszója sincs. A vevők majdnem fele bele se hallgatott a bakelitekbe, a mutatós tokokból sok otthonban csak szobadísz lett. Az elmúlt évek azonban rácáfoltak a fanyalgókra: a vinilpiac továbbra is stabil lábakon áll. Csak Nagy-Britanniában 2007 óta 1427 százalékkal nőtt a mérete, a vinileladások pedig tavaly a négymilliót is elérték a szigetországban. Közben az USA-ban az értékesítések már az évi 10 millió darabot súrolják.
Mivel a bakelitlemezeket nem lehet újrahasznosítani, a fekete korongok váratlan népszerűsége környezetvédelmi szempontból akár rossz hír is lehetne. De nem ez a helyzet. Először is, a tisztán látás érdekében, szögezzük le: a zeneiparban a fizikai hordozók piaca összességében véve évek óta lejtőn van. Annak ellenére, hogy a nosztalgia még a régifajta magnókazetták eladásaiba is életet tudott lehelni (a mágnesszalag alapú hordozókból tavaly több mint 100 ezret adtak el az Egyesült Államokban, 14 százalékkal többet, mint 2017-ben). A régi technológiák így sem tudják ellensúlyozni a CD-piac rohamos visszaesését. Beszédes, hogy a tengerentúlon még két éve, az első hat hónapban 35 millió ezüstkorongot adtak el, 2018-ban viszont ugyanennyi idő alatt már csak 18 milliót. A baj akkora, hogy az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Best Buy tavaly óta szinte alig árul CD-ket.
De visszakanyarodva a környezetszennyezésre, van itt egy egészen meglepő tény is. A streaming ugyanis sok esetben károsabb, mint a bakelitek vagy a CD-k. Erre csak a közelmúlt kutatásai világítottak rá. Pedig elviekben az internetes zenehallgatás kifejezetten zöld, hisz itt nem szennyezi a környezetet a fizikai hordozók gyártása, tárolása és szállítása. Ráadásul nem keletkezik szemét: márpedig a CD-k újrahasznosítása nehéz kérdés. Ugyan 99 százalékban műanyagból – egész pontosan polikarbonátból – állnak a rajtuk lévő fényvisszaverő alumíniumréteg és a lakkbevonat miatt még a műanyag szelektív gyűjtőbe se lehet kidobni őket. Az újrahasznosításuk kifejezetten drága, sok országban egyáltalán nincs is rá lehetőség.
Ám a streaming sem teljesen környezetbarát: a zenét, amit a neten hallgatunk, távoli szervereken tárolják. Ezek fenntartása pedig rengeteg energiát követel. Pláne az óriási igények miatt: a zenekedvelők tavaly csak a tengerentúlon streamelve 611 milliárd dalt hallgattak meg a neten. A technológia egyik vonz-ereje, hogy teljesen ingyen is hozzá lehet férni. Jó példa erre a Spotify, ahol 207 millió rendszeres felhasználóból 111 millió egyáltalán nem fizet a szolgáltatásért. Mindenesetre egy kutatás, amelyet a brit Music Tank tett közzé, megállapítja: ha egy számot 27-szer meghallgatunk streamelve, akkor több energia megy el a zene célba juttatására a világhálón, mintha a kérdéses dalt legyártották volna CD-re. Van egy másik elemzés is, amelyet a Glasgow Egyetem tett közzé: e szerint csak az USA-ban a digitális zeneszolgáltatások üzemeltetése miatt évente legalább 200 millió kiló üvegházhatású gáz jön létre. Csak összehasonlításul: a CD-k előállítása (amikor a formátum az aranykorát érte), a lemezek gyártása miatt 157 millió kiló üvegházhatású gáz termelődött az USA-ban. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ebbe a számba például a lemezek szállítása nincs beszámítva. Az viszont egyértelműen látszik, hogy csak azért, mert a zenehallgatás digitális utakra terelődött, az iparág nem lett környezetkímélőbb.
Hogy miként lehetne javítani a helyzeten? Például azzal, hogy a rendszeres streaminghallgatás helyett a kedvenc, sokat hallgatott zeneszámainkat letöltjük magunknak. A Music Tanken közzétett tanulmánynak ennél sokkal merészebb javaslatai is vannak: szerintük korlátozni kéne a netes szolgáltatásokat. Az ingyenes megoldásokat visszaszorítanák és új adókat vetnének ki a területre. Bár azt maguk is belátják, hogy a megfelelő lépések feltérképezéséhez további kutatásokra van szükség.
ÍGY INDULT A KORONG HÓDÍTÓ ÚTJÁRA
A CD ugyan alapjaiban formálta át a zeneipart, annak idején a fejlesztést végző Philips a lemezeket nem hangtárolásra szánta. Amikor Klaas Compaan kutató először előállt azzal a forradalmi ötlettel, hogy optikai elven is lehetne videojeleket tárolni, a vállalat vezetői a leendő találmányban még a képanyagrögzítés úttörőjét sejtették. Az új, korong alakú hordozó, a LaserVision videolemez azonban hamar csődöt mondott. Mivel a lejátszóját sokan magnónak hitték, csőstül érkeztek hozzájuk a panaszok. A LaserVision bukása után a Philips nyitottabban fordult a hangrögzítési kutatások felé. A CD-t már a Sonyval közösen fejlesztették ki. A lemezek kereskedelmi értékesítése 13 évvel az első kutatások beindítása után, 1982-ben indult el.
Borítófotó: Bebe Rexha énekesnő fellépése New Yorkban. A zenészek többsége ma már a CD-k hanyatlása miatt főleg a koncertekből él
