Mostanában lépten-nyomon hallhatók és olvashatók tömegeket érdeklő, így kiemelt figyelmet kapó, máskülönben oktalan híresztelések. Ezek egy része a józan ésszel mit sem törődve állítja, hogy most aztán tényleg baj lesz. Mégpedig azért, mert olyan mértékben megdrágulnak az élelmiszerek, hogy a kevesebb elkölthető pénzzel rendelkező polgárok egyszerűen képtelenek lesznek megfizetni az asztalravalót úgy, ahogyan eddig. A kérdésnek ez a tálalása kétségkívül bizarr és velejéig tisztességtelen. Mert előfordul ugyan, hogy szezonális hatások megduplázzák vagy megfelezik egy-egy termény árát nagyjából a következő szezonig, de ez a fogyasztóra általában kevésbé vonatkozik. A magyar háztartások pedig kiadásuk csaknem ötödét fordítják élelmiszerre, mert részben drágábban, részben többet eszünk és iszunk – átlagosan 6 százalékkal –, mint az európai uniós átlagpolgár.
Ki kell mondani, hogy az élelmiszerek drágulásával kapcsolatos rémhírek terjesztőit látens rosszindulat vezérli. Tény például, hogy ezek a cikkek az utóbbi időszakban valamicskét növelték az inflációt. Emiatt gondolhatják egyesek, hogy a történtekből akár tendencia is lehet, ebből következik, hogy ennek a termékcsoportnak az ára tényleg brutálisan megemelkedik majd. A múltbeli folyamatokból a jövőre következtetni egyáltalán nem meglepő dolog, más kérdés, hogy az élelmiszer-féleségek árszintjét az éppen aktuális piaci tényezők is befolyásolni szokták. Ezért is lehet, hogy bár az alapélelmiszerek áfájának 2014-ben elkezdődött csökkentése évről évre szélesebb termékkörre vonatkozik, a piac néha korrigál. Fogyasztói szempontból tehát a jelentkező árcsökkenést általában az esést közvetlenül követő időszakban lehet leginkább tapasztalni, mivel az ellenérték alakulásában az általános forgalmi adó csak az egyik elem. A hat esztendeje elkezdett élelmiszeráfa-mérséklés mindenesetre most januártól folytatódott. Két éve indult a tejtermékek áfakulcsának zsugorítása, melynek köszönhetően a tej adómértéke 18-ról 5 százalékra csökkent 2017. január 1-jétől. Ettől az esztendőtől pedig már az UHT és az ESL tej is ezzel a kulccsal adózik. Ugyanakkor szintén ez év első hónapjától az egészségtelen élelmiszertermékek népegészségügyi termékadója húsz százalékkal megnő.
Az élelmiszerek fogyasztói ára sokszor nem igazolja vissza azokat a piaci folyamatokat, amelyek indokolnának egy erőteljesebb drágítást. A piaci hatások ugyanis rendszerint a termelőnél csapódnak le. Jellemzően, az élelmiszertermék-lánc erőfölényen alapuló működési mechanizmusának megfelelően ez a helyzet, ha az árak mélyrepülésbe kezdenek. Ám a termelői ár a legtöbbször akkor sem változik, amikor a piac kezd visszabillenni az egyensúly irányába, sőt – már ha az ilyesmi egyáltalán meg tud valósulni – látszólag kiegyensúlyozottan működik. A terméklánc osztozkodási gyakorlatát ugyanis a multinacionális üzletláncok diktálják, melyek azonban érdekeltek abban is, hogy kordában tartsák az élelmiszerek fogyasztói árát. Sőt, sokszor látványosan akcióznak élelmiszertermékekkel, hogy az így becsábított fogyasztónak más árut – például mosóport vagy éppen ruházati cikket – is eladhassanak. Az említett osztozkodási gyakorlatot csak világszínvonalon is hatékony feldolgozóüzemek tudják megtörni, s végső soron a versenyképes mezőgazdasági termelés és a termelői összefogás. A hazai élelmiszer-gazdasági szereplők azonban többnyire még nem járnak élen az ilyesmiben. Jó példák persze kétségtelenül vannak, és nem is elvétve, ám van még hová fejlődni.
Amennyiben azonban az élelmiszeráraknak az üzletláncok általi, bizonyos keretek közötti kordában tartási szándékát tételként fogadjuk el, azzal a brutális drágulással riogató hetvenkedés logikai értékét máris „hamisnak” nyilváníthatjuk. Az ördögöt mindig falra festők ilyenkor kezdik emlegetni a klímaváltozást, amely kipusztít mindent, ami van, ráadásul a mi égövünk alatt és életünk során. Az említett fejlesztések azonban több irányban történnek: céljuk a hatékonyság növelése és a termelés bővítése mellett a fenntarthatóság, a klímaváltozás hatásainak mérséklése. Mert igaz, hogy az éghajlati válság egyre szélsőségesebb időjárási eseményekhez vezet, és erre – ahogyan a népesség növekedésére is – számítanunk kell. Csak a múlt évre visszatekintve voltak áradások Japánban, példátlan monszun Indiában, hosszú nyári hőhullám Magyarországon, ahol rekordalacsony vízállás volt a Dunán. Sorolhatjuk az Afrika-szerte halálos aszályokat, az erdőtüzeket Svédországtól Amerikáig. Nem utolsósorban ott a tengerszint emelkedése, amely a Maldív- és a Marshall-szigetek – azaz komplett államok – létét kezdi fenyegetni.
A világpiaci élelmiszerárak viszont több mint kétéves mélyponton vannak, elsősorban az olajos magvak, a tej- és a szemes termékek árának esése miatt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 2016 májusa óta a legalacsonyabb, 160,8 pont lett tavaly novemberben, szemben az egy évvel korábbi 175,7-es értékkel. A globális élelmiszer-tartalékok továbbra is bőségesek lesznek a FAO szakértői szerint, ami nyomás alatt tartja az árakat. Az élelmiszerek 2017-ben átlagosan 8,2 százalékkal drágultak világszerte. Leginkább a tejtermékek ára nőtt, 31,5 százalékkal. Nálunk az elmúlt nyolc esztendőben volt átlagosan nagyjából ekkora élelmiszer-drágulás. Éves szinten azonban e termékcsoport ára mindössze 2,8 százalékkal emelkedett, jóval kevésbé, mint globálisan. Mifelénk különben nem is nagyon lenne hová nőnie.
Borítófotó: Életkép egy karácsonyi aukcióról. Most fölösleges kapkodni az élelmiszerek után. Valószínűleg később se jön érdemi drágulás
