Döntően a munkaerőhiány az oka annak, hogy a cégek világában ezen a nyáron jelentősen megnehezült a szabadságok kiadása, különösen a hosszabb, egybefüggő időszakoké. Pedig a mai öntudatos munkavállalók sokszor két-három hétre is el szeretnének menni, kiváltképp a fiatalabb vagy a fiatal családos korosztály.
Érdekes azonban, hogy még a vállalatvezetők körében sem mindenütt egyértelmű: jogszabálysértésnek minősül, ha a foglalkoztató nem biztosítja az adott évre járó pihenési időszakot. Bár az azért már a kis cégek és a közepes társaságok számára is rendszeresen -felmerülő probléma, hogy az esztendő végére nagyon feltorlódnak a ki nem adott napok. A legtöbb helyen ugyanis az emberek év közben, időarányosan kevesebbet vesznek ki. Ha viszont pontosan be akarják tartani a cégek a jogszabályokat, akkor az esztendő vége felé ellehetetlenülhet a működés, így előfordulhat, hogy éppen az akkori szokásos hajrában (nem csak a kereskedelemben van ez így) szinte kiürül a munkahely.
KI ELLENŐRZI?
A szabadság kérdése persze örök dilemma, hiszen természetes, alapvető érdekellentét feszül a vállalkozók és a munkavállalók közt. Talán ezért is van, hogy – a szakértők tapasztalatai szerint – minél kisebb egy cég, annál kevésbé követik a szabályokat, és ennek kikényszerítésére nincs is érdemi állami eszköz. Nem mehet ugyanis oda minden egy-két vagy hat-tíz fős kisvállalkozóhoz a NAV, a minisztérium vagy akár a munkaügyi hatóság, hogy pontosan betartják-e a szabadságolási rendet. Arról nem is szólva, hogy az ellenőrzés során a hatóságok is csak a papírokat tudják vizsgálni, a tényleges, adott esetben hallgatólagos gyakorlatot nem.
Ha mindez nem lenne elég, akkor a gazdasági növekedés által indukált jelenlegi munkaerőhiány még tovább fokozta, élezte ezt a problémát. A leginkább kaotikus állapotok a kiskereskedelem, az építőipar vagy épp a mezőgazdaság „bugyraiban” vannak. Itt persze a fekete- és a szürkefoglalkoztatás is előfordul még, a szabadság kiadása pedig a legtöbbször szóbeli egyeztetéssel történik, amit utólag „papíroznak le”. Eléggé gyakran támadnak viták is ebből, főként akkor, ha a munkavállaló sem jelzi kellő időben a szándékát, így a munkaadó egyszerűen képtelen gondoskodni a helyettesítésről.
Különösen nehéz a cégvezetők vagy a HR-felelősök helyzete a fiatalabb, általában kevéssé lojális kollégák esetében; ők nemritkán fel is mondanak, ha nem engedik el őket két, akár három hét szabadságra, vagy mondjuk a tanulmányaikkal összefüggő programokra, esetleg csak néhány napra, egy utolsó pillanatban beesett, például fesztiválra történő meghívásra.
A fiatalok amúgy is kevésbé tervezetten mozognak, mint mondjuk egy kisgyermekes, előre gondolkodó család. Azaz nem feltétlenül tudják tavasszal megmondani, hogy nyáron pontosan mikor és mennyi időre szeretnének elkéredzkedni.
ALVÁLLALKOZÓI VESSZŐFUTÁS
A szabadságolások alkalmával természetesen a legnehezebb helyzetben a vállalkozóként foglalkoztatott „félmunkavállalók” vannak. Ugyanis sajnos sem a hatóság, sem a jogalkotók nem tudnak igazán mit kezdeni a hosszú évek óta megváltozott foglalkoztatási mintákkal, hiszen egyre kevesebb a „nyolctól ötig vagyok, egy helyben dolgozom” típusú állás. Sok fiatal egy laptoppal, telefonnal és internetkapcsolattal bárhonnan tud dolgozni, így a munka jellegű feladatok gyakran mindenféle csalás, jogszabály-megkerülés nélkül is bőven beleillenek az egyéni vállalkozói vagy az alvállalkozói szerződések kereteibe. (Persze sokan igyekeznek munkaviszonyt is leplezni effélékkel, hogy kevesebb legyen az adó.)
Az alvállalkozónak viszont, foglalkoztassák akár szabályosan, akár félig legálisan, egyetlen nap szabadság sem jár törvény szerint, és a szerződésekben sem szoktak ilyet kikötni. Már csak azért sem, mert egy ellenőrző hatóság ilyen esetben könnyen munkaszerződéssé minősítheti a „dolgozó” és a fővállalkozó kapcsolatát, bírsággal, extra adóval fenyegetve ezt a gyakori élethelyzetet.
A vállalkozóként foglalkoztatottaknak tehát marad az ígéret, a szokásjog, a közvetlen felettes vagy a nagyfőnök kedvező hozzáállása, jóindulata, esetleg a szóbeli egyezség. A sok tízezer, ma már főként katás adózási formában tevékenykedő egyéni vállalkozó tehát egyedi alkuk révén tud eltűnni pár napra (két-három hétre csak ritkán) feltöltődni, mindez pedig még tovább rontja az amúgy is zűrös helyzeteket.
CSAK A PÓTSZABADSÁG VIHETŐ ÁT
A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. szakértői szerint az első fél év végéhez közeledve főleg a kisebb cégek maradtak el a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel pedig, mint említettük, jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, nyáron igenis észszerű (lenne) az éves szabadságkereteket minél jobban csökkenteni. Jelenleg ugyanis a munka törvénykönyve csupán az életkor szerint járó (ettől függően 1–10 napnyi) pótszabadságot engedi átvinni korlátozások nélkül a következő esztendőre. Mi több, ezt is évente külön megállapodásban kell lefektetniük a feleknek. A szakértők szerint így a cégeknek már most célszerű átvilágítaniuk, melyik munkavállalójuk pontosan hol tart az idei keretének a felhasználásában.
Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója szerint az év végéhez közeledve különösen azoknál a vállalatoknál okozhat majd problémát a szabadságok bennragadása, amelyek időszakos csúcsszezonja éppen az esztendő utolsó hónapjaira esik – ilyen a kereskedelmi, szállítmányozási, termelő cégek jelentős része. Kiemelten érintettek a kisebb vállalkozások, ahol a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb megoldani a szabadságolások miatt szükséges helyettesítéseket. A munkaerőhiány súlyosbodása miatt ugyanakkor a nagyobb társaságoknál is könnyen okozhat ez problémát – jelezte a szakember.
A dolgozónak szintén érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kivehető szabadsága maradt, ma ugyanis a keretéből ő mindössze hét munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a foglalkoztató dönti el, mikor adja ki. Év közben a munkáltató rugalmasabban dönthet a munkavállaló egyéni igényei szerint, mint az esztendő végi hajrában.
Akár a munkaadó, akár a foglalkoztatott kéri a szabadság kivételét-kiadását, e szándékáról a másik felet legalább tizenöt nappal korábban tájékoztatnia kell – legalábbis a törvény szerint.
A dolgozóknak is lényeges, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem veszik el, ennek kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is bármikor követelheti. Igaz, pénzzel ekkor sem váltható meg, arra csak és kizárólag a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.
VISSZAHÍVHATJÁK DOLGOZNI?
Előfordul az is, hogy menet közben módosul a szabadság kiadásának már közölt időpontja, vagy éppen visszahívják a dolgozót a nyaralásból. Ugyanis e pihenési időszak biztosítása a munkáltatónak a joga, egyben kötelessége is, azt nem a foglalkoztatott veszi ki – rosszul tudja, aki így gondolja. Magyarán nem hivatkozhat arra a cég, hogy azért maradt még bent szabadság az év végén, mert a dolgozó nem vette igénybe. De, mint írtuk, évente hét munkanapot – legfeljebb két részletben – a kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. (Kivétel ez alól a munkaviszony első három hónapja.) A foglalkoztató viszont dönthet úgy, hogy egy nap szabit sem fog biztosítani például júniustól augusztus végéig – mert a törvény is csak azt tartalmazza, hogy a szabadnapokat a tárgyévben kell kiadni, azt nem, hogy pontosan mikor.
MENNYI SZABI JÁR NAPI 4-6 ÓRÁS MUNKA ESETÉN?
Sokszor, sok esetben a munkaadók hatalmas tévedésbe esnek, amikor a napi négy-hat órában dolgozóknak a szabadságos napjaik számát a nyolc órában tevékenykedőkéhez képest például 50-75 százalékban állapítják meg. Kifejezetten nem igaz, hogy részmunkaidős dolgozónak arányosan kevesebb szabadság jár, mert kevesebb időt tölt munkában.
Számos bírósági ítélet, állásfoglalás húzta alá, hogy a részmunkaidőben alkalmazottakat is az általános szabályok szerint megilleti az alap- és pótszabadság. Tehát a napi két, négy vagy hat órában dolgozóknak is ugyanúgy évi húsz munkanap alapszabadság jár. Mi több, a pótszabadság szintén a rendelkezésükre áll; ez életkortól függően 1–10 nap és 25 év felett jár, fokozatosan növekszik a napok száma, és 45 esztendős korra éri el a tíz napot. Igaz, hogy a részmunkaidős foglalkoztatott szabadsága ideje alatt nyilvánvalóan csak a 2-4-6 órás munkájának megfelelő távolléti díjat kap.
Ha valaki nem a klasszikus ötnapos dolgozó, hanem hétvégéken is rendszeresen be van osztva, akár egyenlőtlenül (például 24-48 órás műszakokra), akkor viszont más a helyzet. Függetlenül attól, hogy félállásúnak számít-e, a hét minden napja, azaz a szombat és a vasárnap is munkanapnak minősül, leszámítva persze a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és az országos, központi munkaszüneti napokat.
